Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - II. KINCSTÁR

szenek nevezi, melyet Lalla Mehmed nagyvezértől kapott 1605. november 11-i találkozóján, a szultán által küldött koronával együtt. Jankovich meghatározását a szemtanúk ismert beszámolói (Bocatius János, Homonnai Drugeth Bálint, Alvinczi Péter) nem támasztják alá. Azok ugyanis egybehangzóan koronáról és kardról (szablyáról), illetve díszes öltözékekről szólnak, mint a nagyvezér által átnyújtott ajándékokról. A meghatározást valószínűtlenné teszi az ékszertöredékek határozottan nyugati jellege is. Homonnai Drugeth Bálint naplója a találkozó másnapján esett váci eseményekről írva említi, hogy az erdélyiek itt nyújtották át a fejedelemnek a rác despota koronáját, aranyövét és aranytollát. Utóbbi valószínűleg süvegdíszt jelöl, de a jelen tárggyal ez sem azonosítható. (Vö. Bocskai István és Lalla Mehmed nagyvezér rákosmezei találkozója. - Bocskai kíséretében a Rákosmezőn. Kiad. CSONKA FERENCSZAKÁLY FERENC. Budapest 1988, 74, 82-83, 137, 151.) A 17. századi részekből valószínűleg a 18-19. század fordulóján vagy a 19. század elején építették egybe ötvösművünket. A Jankovich-gyűjtemény más, szintén Totesz által közvetített darabjain is megfigyelhetők ilyen „feljavító" beavatkozások. Jellemző, hogy a 20. század ízlése hogyan dolgozta fel ezt: a kilencvenes évekig a szakma 19. századi historizáló alkotásként határozta meg a kiállított darabot. K. Er. Történelem-kép 2000, \TI-21b. sz. (Kiss ERIKA) 173. Forgó 1640 körül Franciaország vagy Németalföld Arany, smaragdokkal, fehér zománcon színes ráfestessél; m.: 12,4 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Orn., 225. sz.: „Pretiosa crysta smaragdina, auro indusa. Antiquitatis pretiosum monumentum, quod per Comitem Emericum Csáky hereditatum, et pro monilibus recentioribus cessum, ad florenos octingentos Conv. Monetae aestimatum mit. Ex traditione ad Joannem Sigismundum, principum Transylvaniae olim spectabat. - Et rêvera pars adversa miro artíficio tinctis, et ad naturam expressis floribus, encausto albo ad vivum expressis, decorata est: pars vero anterior solito maioribus smaragdis numero quatuor, mediocribus numero triginta et octo ornata folget, quorum duo volubiles desiderantur. Pondérât aureos octo, et decern décimas sextas. (8 10/16)" Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Középkori Osztály, ltsz.: Orn. Jank. 225 Arany, stilizált toll forma. Előoldalán táblás csiszolású, zárt foglalású tíz smaragdkővel, három kis smaragd csüngővel. A hátoldalt fehér alapon festett színes virágok díszítik. A hátoldalon alkalmazott festett zománc technika az 1630-as évektől vált népszerűvé az európai ékszerek díszítésében. A hagyomány a Blois-ban és Párizsban működő Jean Toutin (1578-1644) munkáit tartja a legkorábbinak e műfajban. Hatására elsősorban francia és holland, de német területen is sokszor alkalmaztak festett zománc díszítést óratokokon, ékszereken. Utóbbiakon főként a hátoldal kialakításában gyakori e technika. A hajba, illetve a fejfedőkre tűzött ékszerek (aigrette) a 16. század utolsó évtizedeiben váltak nagyon népszerűvé a kontinentális európai udvari viseletben. A századfordulón készült ötvös-mintarajzok között már sokféle típusát megtalálhatjuk (Daniel Mignot, később Jakob Mores munkái). E típus csak részben azonos a magyar főúri viseletből jól ismert forgókkal, melyek elsősorban a férfi fejfedőkön és a díszes lófelszerelések között jelentek meg. Az elnevezéssel többnyire csak a 17. század második felében találkozni, általában látványos, valódi madártoll feltűzéséhez használt tolltokként említik (vö. Radvánszky 1879/1986, 124). A nők által viselt aigrette magyar megnevezése valószínűleg a „medály", „medaia" lehetett. Ezekkel az ékszerekkel kapcsolatban általában nem szerepel a tolltok, madártoll említése. Ide sorolhatók a 17. századi inventáriumokban gyakori „reszkető tövek", modern kifejezéssel rezgőtűk. Plasztikus virágszál, csokor mellett a szalagcsokor vagy stilizált toll forma egyaránt népszerű volt. Párhuzamként említhetjük az Iparművészeti Múzeum egy szalagcsokor-motívumból és virágos ágból komponált forgóját (ltsz.: 53.4927; vö. Barokk és rokokó 1990, 5.57. sz.). A festett zománcos hátoldalon a Jankovichgyűjtemény smaragdos forgójához hasonló virágokat láthatunk kevésbé igényes kivitelezésben. A kiállításon látható ékszer apró smaragdos csüngői is „reszkettek", azaz finoman mozogtak viselés közben. A Jankovich-gyűjtemény szép smaragdos ékszerén látható virágok (tulipán, írisz) a 17. század első harmadában, az 1630-1640-es években voltak népszerűségük csúcsán. A Hollandiában valóságos tulipánmániává terebélyesedő szenvedély hatására jelentek meg az ötvösműveken, ék-