Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
GARAS KLÁRA: Jegyzetek Jankovich Miklós képgyűjteményének történetéhez
emlékek között szerepelt egy Alvó Cupidót ábrázoló, Correggiónak tulajdonított festmény: „celeberrima pinacotheca Fuggeriana ... a Jacobi Hertelio obtentum" (Inv Imag., 48. sz.). A 70 aranyért megvásárolt, mesterműnek tartott alkotás azonban mai őrzési helyén, a Szépművészeti Múzeumban már csak a szerény „bolognai 17. századi mester műve" megjelöléssel szerepel: Antonio Allegrivel, azaz Correggióval nem hozható kapcsolatba. 7 A Hertel révén megszerzett, a Fugger-gyújteményből származó művek közé tartozik a Jankovich-inventáriumban 67. számon jegyzett - és ma a Nemzeti Múzeumban, a Történelmi Képcsarnokban őrzött - történeti alkotás, Miksa császár halotti képe (1519) (14. sz.). A több változatban (Graz, Innsbruck stb.) fennmaradt kép eredetije elveszett, a Fuggerek számára készült másolat variánsát engedte át Hertel Jankovichnak. 8 Érdekes és értékes emléke ennek e gyűjteményegyüttesnek a 106. számon nyilvántartásba vett történeti ábrázolás, „Mátyás király követeinek fogadása Moszkvában" (25. sz.). A kép hátoldalán szereplő felirat alapján „Johan de Johani" művének tartott festmény mesterének és témájának meghatározása is sokat változott az idők folyamán. Keletkezésének idejét általában későbbre, a 17. századra teszik, s bár a jelenetet a moszkvai Kreml palotával hozzák kapcsolatba, nem tartják lehetőnek az azonosítást Mátyás magyar király követségének moszkvai látogatásával. 9 Ugyancsak Hertel közvetítésével a Fuggerektől került Jankovichhoz az augsburgi Philippine Welser arcképe is (Inv. Imag., 7. sz.; SzM, Régi Képtár). A több ágról felhalmozott Fugger-kincsek szétszóródása már a 17. századtól folyamatos volt, az emlékanyag 18-19. századi sorsáról nincsenek közelebbi adataink, hiteles leltáraink. Nem tudjuk, pontosan mikor és kitől kapta a Hertel-cég a megbízást egyes műtárgyak elidegenítésére. Jelentős német festmények kerültek Hertel révén Öttingen-Wallerstein herceg gyűjteményébe (Nördlingen), metszeteket vásárolt tőle Esterházy Miklós herceg (1811), s 1841-ben Nürnbergben tartott árverésükről számos festmény a nürnbergi Germanisches Nationalmuseumba jutott. 10 Az eddigiekben tárgyaltaknál halványabb és bizonytalanabb az a kapcsolat, mely a Jankovich-képgyűjtemény és egy 1809-ben Bécsben elárverezett képtár közt kimutatható. A bécsi árverési katalógus - Catalogue raisonné d'une collection d'Estampes, ainsi que des desseins originaux, Tableaux ... Vente publique 20 Février 1809 Maison de M. Koller sur le Graben No. 1212 - néhány tétele a sajátos meghatározások alapján alighanem azonosítható a Jankovich-inventárium egyes bejegyzéseivel. A „Tiziano: Julius Caesar mellképe" megjelölés megfelel a pesti leltárkönyv azonos méretű tételének (Inv. Imag., 70. sz.: „ Effigies Julii Caesaris, a celebri pictore Titiano delineata in tela"). Az Országos Képtárba, majd a Szépművészeti Múzeumba került festmény (Régi Képtár, ltsz.: 3131) csupán Tiziano utáni másolatnak tekinthető. A bécsi gyűjteményben „Carache", azaz Carracci műveként feltüntetett „ Jeune Bacchus" Jankovichnál azonos módon (Inv. Imag., 66. sz.) mint „Bacchus iunior hedera cinctus. Opus Celebris pictoris Hannibalis Caracci" szerepel. A leírás, a méret és az átadási bejegyzés leltári száma alapján avval a Szépművészeti Múzeumban őrzött, jeles Bacchus és szatír-képpel azonosítható, melyet újabban nem Carracci, hanem a rudollinus kör jeles festője, Hans von Aachen műveként tart számon a kutatás (22. sz.). Az 1809. évi bécsi árverés anyagából különben még számos más kép is magyar gyűjtőhöz került. Az 1815-ben Esterházy Miklós herceg által galéria-igazgatójától, Josef Fischertől megszerzett festmények - Anton Raphael Mengs, Johann Heinrich Roos, S. Franck művei stb. nyomon követhetők az Esterházy-gyűjteménybe, s megtalálhatók a Szépművészeti Múzeumban. 11 Nem zárható ki, hog}' a műkereskedelemben is tevékeny Josef Fischer szerezte meg Jankovich Miklósnak a Bécsben elárverezett képeket. A M. Rollernél a bécsi Grabenen áruba bocsátott gazdag kép- és rajzgyűjtemény eredetéről, tulajdonosáról eddig sajnos semmi közelebbit nem sikerült megállapítani. Végül néhány történeti vonatkozású kép kapcsán a Jankovich-gyűjtemény egy esetleges további kapcsolatára is utalhatunk. A leírás és a méret alapján feltehető, hogy a 116. számon bejegyzett, Ján Ziskát ábrázoló mellkép azonos avval a feliratos, páncélos, sisakos Ziska-portréval, mely Johann Melchior von Birkenstock híres gyűjteményének 1811. évi árverésén szerepelt Bécsben, s amely ma a Szépművészeti Múzeumban található, ismeretlen német mester műveként (20. sz.). A Birkenstock-gyűjteményben Martin von Meytens műveként idézett két kis kép, Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc több változatban ismert koronázási lovasportréjával a Jankovich-leltár megfelelő, egyező méretű tételeivel (Inv. Imag., 98-99. sz.) kapcsolható. A pontos leírás szerint az alakokat Meytens, a lovakat Hamilton festette (TKCs, ltsz.: 61-62). 12 A kor törekvéseinek, a nemzeti múlt iránti fokozódó érdeklődésnek megfelelően Jankovich Miidós gyűjtésének, képvásárlásainak meghatározó elemei voltak a történelmi emlékek, magyar vonatkozású portrék. Ezek megszerzésénél természetesen gyakran támaszkodott a hazai kapcsolatokra, gyűjtőkre, gyűjteményekre. Több arckép került hozzá az Eperjesen élő egykori katonatiszt, Dobai Székely Sámuel (1704-1779) özvegyétől. Kettőt ezek közül a feljegyzések szerint a bécsi császári könyvtár igazgatója, Kollár Ádám Ferenc (1718-1783) juttatott Dobai Székelyhez: Hunyadi László (42. sz.) és Zsámboki (Sambucus) János portréját (17. sz.). Az ábrázoltak hagyományos meghatározása azonban gyakorta tévesnek, ingatagnak bizonyult; a feltételezett Sambucus-portrét (Inv. Imag., 117. sz.) az újabb kutatás nem hozza kapcsolatba a jeles magyar humanistával. A Szépművészeti Múzeumban őrzött Férfiképmás mindenesetre kiváló, Jacopo Tintorettónak tulajdonított, 16. századi velencei alkotás. 13 A Jankovich-gyűjtemény számos más történelmi portréjánál a leltári bejegyzésekben további fontos hazai gyűjtőkre is utalnak: így Marczibányi István jeles kollekciója, az Ulésházyak trencséni vára, a nagyszombati jezsuiták,