Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

MAROSI ERNŐ: AZ elefántcsont torony. Egyetemes művészet a nemzet szolgálatában

kötéstábláin a British Museum és a vatikáni gyűjtemény osztoznak.

13 Úgy tűnik, hogy a 19. század elejének magyar régiségkedvelői tudatosan is részt vettek abban a nagy szerző- és mentőakcióban, amelyet a forradalmi korszak jelentős mutárgymozgásai indítottak meg. A pusztítások és a szétszóródás elleni fellépés indító oka - így Alexandre Lenoir kezdeményezése, a Musée des monuments français alapítása esetében, különösen a Louvre univerzalisztikus szempontjával ellentétben - nemzeti történeti érdeklődés volt. Magyarországon ez a fellépés csakis univerzalisztikus lehetett. Minderről rendkívül keveset tudunk. Amit Pulszky leírt, több generációval későbbi, a romantikus generáció középkorfelfogásán és a töretlen fejlődés elgondolásán alapuló elképzelés; a középkori szobrászat fejlődését elhanyagoló klasszicista Winckelmann-folytatók művészettörténeti ítéletének kritikája.

14 A hatalmas Fejérváry-gyűjtemény Magyarországon maradása a magyar gyűjteményeket az elefántcsont faragás tanulmányozásának fontos helyévé tehette volna. Ma nem sokkal több áll rendelkezésünkre, mint az a - részben azonos forrásból származó - kisebb együttes, amely szerencsésen azonosítható Jankovich Miklós elefántcsont-gyűjteményével. Nehezen küzdhető le az a benyomás, hogy alapvetően a kiegészítés szándékával, a fontosabb és nagyobb gyűjteményt gazdagító, de azt nem helyettesítő elgondolás keretében juttatta azokat a Nemzeti Múzeumnak. A mindössze hét vagy nyolc elefántcsont faragvány Jankovich elgondolása szerint nyilvánvalóan a műfaj történeti fejlődését volt hivatva reprezentálni, s ezt a szándékot még jobban aláhúzzák a gyűjtő által vélt - többnyire irreálisan korai - datálások, amelyet azonban éppoly jól magyaráz a datálási kritériumok kidolgozatlansága, mint még Pulszkynál is. Mai tudásunk szerint Jankovich birtokában a 10. századtól a 15. század elejéig tartó időszakból voltak elefántcsont emlékek; ő feljegyzései szerint úgy gondolta, hogy ez az időszak a 4-től a 15. századig terjed. A jellegzetesen 14. századi franciaországi munkákat is következetesen a 9-10. századra tette (55-56. sz.),s egyedül az Embriachi-múhely produkciójának ismerte reális korát (57. sz.). Jankovich szerzeményeinek provenienciáját csak ritkán ismerjük - bizonyára vásárlás, csere útján jutott hozzájuk, nagy valószínűséggel követve az általa jól ismert Viczaygyűjtemény példáját. Különösen a legkorábbi, késő Karoling tábla (51. sz.) provenienciáját lenne fontos ismerni, noha feltehetően esetleges ausztriai, dél-németországi vagy itáliai lelőhelyének ismerete sem jelenthetné a végső szót stiláris lokalizációjának kérdésében. Meg kell elégednünk azzal a feltevéssel, hogy tipikusan a szekularizáció folyamán a kereskedelmi forgalomba vetődött tárgyról lehet szó. Arról, hog)' az ilyenfajta provenienciát Jankovich nagyra becsülte, tanúskodik a Bécsben, műkereskedelmi forgalomból beszerzett kölni csontborításos ládikáról (54. sz.) általa feljegyzett - nyilván apokrif - Saint-Denis-i eredetmonda. Az ilyenfajta provenienciát Fejérváry is sokra tartotta: ő onnan és Lenoir magángyűjteményéből származtatta bronz Imhotep-szobrát.

15 A kézműves színvonalú 12. század végi kölni ládika nem lehetett a Saint-Denis-i kincstár dísze, ha ottani eredete teljesen nem is zárható ki. Mindenesetre az igen romlott szövegű feliratok között tényleg előforduló „Pepin" kivételével „Chlodwig" és a többi francia király nyilvánvaló ügynöki konfabuláció. Különös viszont, hog)' „iermanu" (Germanus - Germain?) nem vont magára ugyanilyen figyelmet.

16 A másik, a salernói proveniencia-adat (53. sz.) hihető és igen fontos. Végső soron Jankovich gyűjteménye arra volt alkalmas, hog)' annak a szobrászattörténetnek mintegy kivonatát jelenítse meg a Nemzeti Múzeumban, amelyet nagyobb kort átfogóan, s az antik hagyomány mind nyugati, mind bizánci sorsának megfigyelését (s ezen felül még Európán kívüli kultúrák tanulmányozását is) lehetővé tevő összeállításban akkoriban Eperjesen lehetett látni. Ugyanabban az időben, amikor a magyar régiségek felkutatása és gyűjtése foglalkoztatta - s ez alkotta magvát szerzeményező és múzeumgazdagító szándékainak is

17 - az elefántcsont gyűjtés tipikusan az egyetemesség szempontjait vitte be a Nemzeti Múzeum kollekciójába is. JEGYZETEK 1 Pulszky 1856; vö. Gibson 1994. 2 Vö. Marosi 1997. 3 Vö. Szilágyi 1991. 4 „all those differences relate to the receiver, not to the donor of the gifts" - Pulszky 1856, 6. 5 „Evidently the artistical value of the best ivory diptycha of the epoch surpasses by far the coinage of the sixth century, which has ceased to be a branch of art, and has become purely a manufacture" - Pulszky 1856, 11. 6 Marosi 1997, 52-53. 7 „Christian ivories by far surpass in number the carvings of heathen antiquity; they offer an uninterrupted series of specimens illustrating the history of sculpture, from the third to the seventh century. Still, it is rather surprising to see that whilst the history of sculpture, from the time of the Egyptian Pyramids to the great migration in the fourth century, has been ascertained with sufficient exactness for enabling the student to fix the style and date of any Egyptian, Greek, or Roman, and we may now likewise say Assyrian, monument with sufficient precision, the history of Christian sculpture has, until now, scarcely obtained the consideration it deserves." - Pulszky 1856, 29-30. 8 Párhuzam Pulszky és Goldschmidt koncepciója között: Marosi 1997, 51. 9 Vö. pl. KITZINGER, ERNST: Byzantinische Kunst im Werden. Stilentwicklungen in der Mittelmeerkunst vom 3. bis zum 7. Jahrhundert, Köln 1984, 69-70., 65. kép, 75-76., 70. kép, 84-85., 78. kép. 10 Vö. Entz 1937, 54-55; Fejérváry 1835-ös bécsi diptichonvásárlásáról (Pulszky emlékezései alapján): Uo., 93. 11 Az abolició jelentőségéről Jankovich (könyv)gyüjtő tevékenységének kezdeteinél: Berlász 1985, 31.