Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
KATALÓGUS - II. KINCSTÁR
szült metszetsorozatában adta meg. Ugyanő az ötvösmű készítésének idejét - a viseletek elemzése alapján - az 1580 és 1585 közötti évekre keltezte. Mihalik József e véleménnyel egyetértve egyben pontosította is azt: Az örökség eltékozlásának előképét Beham egy korábbi, 1535 körül készített önálló metszetében adta meg. A jelenetsort alulról és fölülről lezáró frízeket (táncoló puttók, illetve leveles indák között megbúvó madarak alakjai) Mihalik Peter Flötner (1490 k-1546) nürnbergi mester ötvösök számára készített terveivel, mintalapjaival hozta összefüggésbe. Mindezek alapján Mihalik a Jankovich-gyáíjtemény szép kannáját ismeretlen nürnbergi mester művének tartotta. Radisics szintén délnémet munkaként határozta meg a művet, de Augsburgot kizárta a lehetséges helyszínek közül. A modern szakirodalom szerint a 16. századi - világi rendeltetésű - ötvösműveken viszonylag ritka a bibliai jelenetek ábrázolása. A kevés analógiák egyike éppen Augsburgban készült (Bayerisches Nationalmuseum, ltsz.: 62/102; vö. Augsburg 1980, II, 344-345., 727. sz.). E kannán, mely valószínűleg Hans Ment műve, az Angyali üdvözlet, Jézus születése és A pásztorok imádása látható. A két kannát nagyon hasonló, különleges, plasztikus női aktot formázó öntött fül díszíti. A Lukács evangéliumából vett idézetek helyesírása alapján („páter" helyett „Fater") német anyanyelvű mester készíthette a szép kannát. A fedelet díszítő heraldikus kompozíció a Dessewffy család címerét idézi. A Jankovich-gyűjtemény leltárkönyve szerint a Dessewffyektől Salbeck Károly szepesi püspök (1776-1787), tőle Anna nevű unokahúga birtokába jutott a kanna. Tulajdonosi jegye a kanna fenekébe bekarcolt „A v. S." jelzés. Salbeck Annától vásárolta meg Jankovich igen magas összegért, nyolcvan aranyért a múzeum gyűjteményében azóta is nagy becsben álló művet. K. Er. Pulszky-Radisics 1885, II, 50; RADISICS JENŐ: Fedeles kupa, a nemzed múzeum gyűjteményében. In: AEXJ. F. 6 (1886), 338-344; MIHALIK JÓZSEF: Beham és Flötner művészete hazai emlékeken. In: AÉ Ú. F. 18 (1898), 289-305; Oberschall-Tóth 1938, 41. 82. Serleg 16. század vége Nagyszeben, Stephanus Auner (?) Aranyozott ezüst, vert, domborított, cizellált; m.: 17,7 cm, szájátm.: 8 cm, talpátm.: 8 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Poc, 101. sz.: „Calix argenteus per totum diligenter inauratus, eximii operis et gustus, figuris tarn pertusis quam etiam artificiose in altum exculptis ornatus; nullo tarnen signo possessoris et loci provisus, nisi quod in fundo monograma incisum VS (betűfonással) habeat. Appendit semiuncias quindecim et Septem octavas. (15 7/8)" Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Középkori Osztály, ltsz.: Poc. Jank. 101 Teljes felületén aranyozott ezüst mű. Kerek talpon áll, szára baluszter formájú. A cuppa-rész tagolt, alsó és fölső része között erőteljes horony. A felső domború részen trébelt gyümölcsköteges dísz. A szájperem körül finoman poncolt indás díszítmény. Az edény formája alapján a ma ikerserlegnek nevezett művek közé illeszthető. Ezek a 16. század második harmada után a délnémet ötvösség hatására terjedtek el, elsősorban Európa középső részén. A középkor óta kedveltek voltak azok az ötvösművek, amelyeken a fedélnek is volt egy kis talpa, hogy maga is egy másik edényként funkcionálhasson. A 16. századi változatok esetében a két rész, a „fedél" és az „edény" két egyforma méretű, azonos kiképzésű mű. A kora újkori nyelvben e tárgyak neve „dupla kupa" volt. Az ikerserleg kifejezés csak a 19. század óta használatos. A Jankovich-gyűjtemény művéről a szájperem kopása alapján nem állíthatjuk bizonyosan, hogy párban készült mű fele volt. K. Er.
