Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - II. KINCSTÁR

cos plasztikus alakja. Az edény füle öntött női herma, mely madárkaromban végződik. Az edénytest felületét két, az osztógyűrű által tagolt sávban elhelyezve öntött díszítmény borítja. A két azonos frízen váltakozva üres kartusok, illetve architektonikus keretelésben álló női alakok láthatók. Közöttük két sávban elrendezve puttók alakjai. A fedélen maratott moreszk dísz, a fedél belsejében - levélkoszorúban - hármas halmon ülő, hátratekintő medve, jobb mellsőjében tollat, a másikban könyvet tart. A címerpajzs fölött NM monogram, a pajzsban 1578-as évszám látható. A kanna készítésének technikája a szakirodalomban több helyen is tévesen szerepel. A palást öntött, és egy másik, valószínűleg felhúzott hengerre húzták rá. A palást motívumai igen szoros rokonságot mutatnak a ThyssenBornemisza-gyűjtemény egy fedeles kupájával, melyet a nürnbergi Veit Moringer készített 1550-1560 között (Müller, 1986, 136-139., 36. sz.). A 16. század második felének legjelentősebb nürnbergi mestere, Wenzel Jamnitzer köréhez sorolják azt az ornamental is öntött frízt, melyen a Jankovich-gyűjtemény kannájával egyező motívumok láthatók (Washington, National Galley of Art, Sámuel H. Kress Collection, ltsz.: A-699.421.B). E művek, illetve egy további, moszkvai gyűjteményben őrzött nürnbergi munka alapján a kassai edény előképeit a nürnbergi mesterek munkái között kell keresnünk. A kassai ötvösségről írt monográfiájában Mihalik József a kanna palástjának díszeit itáliai eredetű, de hazánkba délnémet közvetítéssel elkerült motívumnak tartotta. Elsősorban Peter Flötner (1490 k.-1546) Augsburgban és Nürnbergben működött mester hatását hangsúlyozta. A fedél maratott díszítményeit Mihalik Georg Wechter (1526 k.-1586), ugyancsak Nürnbergben működött mester terveivel állította párhuzamba. A kassai kanna öntött palástján különösen az arcok esetében feltűnő azok elmosódott volta, ami valószínűleg az öntőminta kopásából, a készítés idején már igencsak használt voltából következhetett. Mihalik említ egy másik, mintegy harminc évvel Lippai János műve után készített kannát, melynek mestere az ugyancsak kassai Rácz Ambrus volt (1902, 228-229; vö. Pulszky 1884, IV. terem, II. szekrény, 25. sz., 22; ma az IM gyűjteményében). A két edény egyes motívumainak (például a fül megoldásának) azonosságát a céhes gyakorlatban általános „kunsztos könyvek" használatával, öröklődésével magyarázza. Véleményét avval egészíthetjük ki, hogy valószínűleg nyomtatott mintalapokon, esetleg fából faragott, fémből öntött mintákkal érkezhetett a Lippai mester által követett minta is Felső-Magyarországra. Evvel magyarázhatók a követett eredeti és a Lippai-, illetve Rácz-féle művek készítési ideje közötti távolság. Lippai János műve a Jankovich-gyűjtemény egyik korán felfedezett remeke. A Nemzeti Múzeumban a 19. század második felétől kezdve folyamatosan szerepelt az állandó kiállításokon. K. Er. Jegyeihez: Rosenberg 9273; Kőszeghy 1936, 808, 858. sz. MIHALIK JÓZSEF: Két kassai fedeles kupa. In: AÉ Ú. F. 19 (1899), 5-13; MIHALIK IÓZSEF: Kassa város ötvössége. Budapest 1902, 153-154; Varjú 1929, 47; Oberschall-Tóth 1938, 41; Domanovszky é. n., III, 575; Hayward 1976, 394., 582. kép; MÜLLER, HANNELORE: The Thyssen-Bornemisza Collection. European Silver. London 1986, 138-139., 3. kép. 75. Bagoly alakú palack 1580 körül Ulm, Ulrich Sautter (mester 1573-tól) Részben aranyozott ezüst, trébelt és cizellált; m.: 30 cm, talpátm.: 9,8 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv. Poc., 83. sz.: „Poculum magnitudine sua potorem deftraudans argenteum, ab intus et pluribus locis inauratum, exhibens figurám maiorem accipitris, exiguum tarnen poccellum argenteum ab intus inauratum in se continentes; habens inscriptionem: »ICH BIN EIN REITZLIN WOOHLGEMUTH WEHE ES ANDEREN VOGELIN THVET.« - In pectore habet scutum