Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - I. FESTMÉNYEK ÉS FARAGVÁNYOK

lan. A „IHSNAZ" titulus a kereszt belső keretén kívül illeszkedik a keretelésbe. A keresztfa ornamentális eszközökkel való kiemelése más Karoling-kori jeleneteken is előfordul (pl. Narbonne, székesegyházi kincstár), ismeretes a könyvfestészetben is (pl. Metz, sacramentariumtöredék; Paris, Bibliothèque Nationale, Ms. lat. 1141, fol. 6v). Az egész jelenet kánon- és Te igitur-képekre emlékeztet (észak-itáliai példák sora: II Crocifísso di Ariberto. Un misterio millenario intorno al simbolo délia cristianità. [Kiáll, kat., Museo del Duomo] Szerk. BRIVIO, ERNESTO. Milano 1997). Ebben a körben megszokott János evangélista bánkódó gesztusa, ritkább Mária beszédgesztusa (vö. pl. a Narbonne-i székesegyház darabját [Goldschmidt I, 31. sz.], felirattal is kiegészítve: „MULIER ECCE FILIVS TVVS"), amely itt a bizánci Deésis intercessziós mozdulatát idézi. A motívumok alapján leginkább 9. századi metzi előzmények tűnnek valószínűnek. A sírhoz Krisztus testét keresni járuló asszonyok csoportja megfelel az elterjedt antik eredetű ábrázolási formulának abban a verziójában, amelyben az angyal és az asszonyok a középtengelyt elfoglaló toronyszerű sírépítményt szimmetrikusan közrefogják, az őrök toronyőrökként jelennek meg. Ilyen kompozíció St. Gallenből is ismeretes (Antifonárium, 10. század vége). A félalakos toronyőrök legközelebbi rokonai a fleury-i mintakönyv vatikáni részében (fol. 27r) találhatók, abban a gyűjteményben, amely az antikizáló levélornamensnek is leggazdagabb repertoárja (vö. SCHELLER, ROBERT W.: Exemplum. Model-book drawings and the pratice of artistic transmission in the middle ages [ca. 900 - ca. 1470]. Amsterdam 1995, 3. sz.). A Karoling-kori figurafelfogás ismeretéről és hatásáról e jeleneten legnyilvánvalóbban az angyalalaknak a drapérián áttűnő, karcsú, plasztikus tagjai tanúskodnak. A táblát már Goldschmidt St. Gallen körébe sorolta, az ornamensben legközelebbi rokonságot a nürnbergi lappal állapítva meg. A relief formátuma, rajta a figurák rovátkolásszerű tagolása a St. Gallen-i Evangeliarium longum Tuotilónak tulajdonított, 900 körül készült tábláival rokon; ez a datálás hagyományos alapja. Kezdettől fogva kérdésesek az itáliai stíluskapcsolatok, amelyekről néhány sporadikus rokon mű figurafelfogása tanúskodik, mindenekelőtt a cividalei múzeum pax Keresztrefeszítés-táblája (Goldschmidt I, 166. sz.), a monzai kincstár késő antik műből átdolgozott Dávid és Szent Crfr^t'/y-diptichonja (Goldschmidt

I, 168. sz.). St. Gallent észak-itáliai kapcsolatai és egy tournai-i műcsoporttal való rokonsága avatják a Karoling- és az Ottó-kori művészet közötti átmenet egyik legfontosabb központjává. M. Er. Bock 1867, 117., 1. sz.; Semper 1896, 193-208; Diner-Dênes 1905, 120; Goldschmidt

I, 82., 165. sz.; LASKO, PETER: Ars Sacra 800-1200. Harmondsworth 1972, 71; IM 1972, 22-23., 6. sz,; Kisplasztikái kiállítás 1978, 15., 1. sz.; Gaborit-Chopin 1978, 78; Koroknay 1979, 93. Diptichon a négy evangélista alakjával 1030 körül Liège vagy Köln Elefántcsont; a két darab egyesítve: 13,8 x 6,7/6,8 cm, vastagsága: 0,6 cm Jankovich Miklós első gyűjteményéből. Inv, Imaß., 124. sz.: „Tabula eburnea diptici codicis sacri antiquissima, ad seculum 6-um aut 7-um referenda, exhibens quatuor Evangelistarum figuras." A MNM-ból 1936-ban került át az IM-ba. Budapest, Iparművészeti Múzeum, Kisgyűjteményi Osztály, ltsz.: 18.860 Eredetileg két, összetartozó töredék, amelyet a vízszintes osztósáv egyértelmű formai kiegészítésével, 2-3 mm-es kiegészítés beiktatásával az 1961-ben elvégzett restaurálás során egyesítettek. Ugyanekkor kisebb hiányok kiegészítésére is sor került. A relief kiemelkedő részei erősen kopottak, a hosszú használat nyomait mutatják. A reliefet rézsűs, hullámvonalas, palmettás indából álló sáv keretezi; a (kiegészített) vízszintes osztót szimmetrikus palmetta-motívumok s középen maszkkal kitöltött