Zwickl András szerk.: Árkádia tájain, Szőnyi István és köre 1918–1928. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/3)

TANULMÁNYOK - ZSÁKOVICS FERENC: „Ifjú magyar rézkarcolók" - A grafika megújulása az első világháború után

vonalak foglalták körül, gondosan kormányzott fény és árnyék domborították és tették alakjukat jelentékennyé."' Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Patkó Károly, Tarjáni Simkovics Jenő és Varga Nándor Lajos bibliai-mitológiai köntösbe öltöztetett rajzain és rézkarcain az aktok kompozicionális és formai kísérletezések színterévé váltak. Közvetlen előzményeiknek az 1910-es évek közepén fellépő Fiatalok (Hetek) csoportjának alkotásai tekinthetők, különösen szoros a kapcsolat Uitz Béla és Nemes Lampérth József rajzai és Szőnyi és Aba-Novák korai grafikái között.'

11 „Majovszky Pál kért fel arra, hogy az ő, mint a grafikus művészek nevében is bírjalak rá arra, hogy a fiatal grafikus gárdáról, Szőnyi, Aba-Novák, Varga, Komjáthy, Simkovits, mint az én fiaimról, kik úgyis oly melegen érdekelnek, lennél oly önfeláldozó és írnál róluk egy kimerítően jellemző szép cikket a Magyar Művészet folyóirat számára" - olvashatjuk Olgyai Viktor Elek Artúrnak írt levelében. A mester legtehetségesebb növendékeit ajánlotta a kritikus figyelmébe.

4

'' Az 1925 őszén megjelenő, nagyon gazdag, igen jó minőségű képanyaggal illusztrált cikk az első összefoglaló tanulmány az Olgyabosztályban végzett Ifjú magyar rézkarcolók\ó\.

A

' „A fiatal művészek, akikről szó leszen, művészetük közös forrása, művészideáljuk azonos iránya: egyszóval külső és belső ismertetőjeleik szerint egy csoportba tartoznak" - szögezte le írása elején Elek Artúr. Szőnyi Istvánt tartotta a kis csoport legjelentősebb tagjának, vezéregyéniségének. Véleménye szerint „Rembrandt volt a grafikus Szőnyinek nagy inspirátora, és Szőnyi közvetítésével, az ő példája által és sikerének láttára lett azzá az utána következett grafik us nemzedékekre nézve is. (...) Példája valósággal magával ragadta őket, s legalábbis időrend szerint az ő fellépésétől számítható a magyar grafikai művészet nagy új fellendülése".

44 Rámutatott azonban a fiatalok temperamentuma, felfogása közötti jelentős különbségekre is. A festőiséget és plasztikus kifejezésmódot tartotta a legfontosabbnak Patkó Károly esetében, kinek „lapjain az emberi alak csakúgy, mint a növényi természet alakzatai, sőt a légköri jelenségek is a szobrász előadására emlékeztető plasztikus módon jelennek meg. A fiatalok között ő képviseli legállhatatosabban a klasszikái példákhoz igazodás törekvését". Különösen aktos kompozícióiban „arra a neoklasszikus ideálra emlékeztet, mely a naturalizmus hosszú uralma után sok fiatal szemében az egyetlen követésre érdemes célnak látszik"O Patkóval ellentétben a szenvedélyes Aba-Novák Vilmos rézkarcain „a kiáradó erő viaskodik a művészi megfontolással. Ez a hatalmas energia szereti a nagy lapokat, a méretre is terjedelmes kompozíciókat. (...) Nyers beszédű, szinte barbár energiájú művész, lázadó lélek, aki fájdalmas elragadtatásában eltorzítottnak látja a világot és jelenségeit". Tarjáni Simkovics Jenő „kiváló komponáló tehetség, aki gazdag invencióval csoportosítja alak8. SZÖNYI ISTVÁN: Szakállas önarckép, 1922 ISTVÁN SZÖNYI: Bearded Self-Portrait, 1922