Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából - KIRÁLY ERZSÉBET: Mítosz és természet. Böcklin-hatás és időélmény Szinyei Merse Pál művészetében

gulatlanul minden bölcseleti és művészeti előzménytől, ösztönös-tapasztalati módon kísérelt meg egyazon korkérdésre választ adni. Festőnk böcklines képei olyan művész alkotásai, akinek az alábbi mondást tulajdonítják: „A művészetben is úgy vagyunk, mint a biliárd-játékban. Csak akkor érvényes a lökés, ha a játékosnak legalább az egyik lába a földet érte".

32 Mikor az ötvenkét éves Szinyei Önarckép bőrkabátban című festményén 1897-ben majd önmagáról vall, már igencsak kiteljesedett földönjáró habitusa. Korpulens vidéki gazda áll előttünk. Valószínűsítjük, hogy a kompozíció Böcklinnek az 1873-as hamburgi Önarcképéve

33 megy vissza, mintegy öregkori válasz arra. Mindkét festő a szabadban áll, a képtér bal oldalán. A 46. évében járó Böcklin, mellén összekulcsolt kézzel, egyenes háttal, kihívóan öntudatos tekintettel, csapzott művészfrizurával. Az őszülő Szinyei leengedett karral, félszeg testtartással, vadászkalapban. Böcklin háta mögött két antik oszlop, melyeken babér fut körül, a távolban tág horizontú, viharfelhős, képzelt táj. Szinyei háta mögött a jernyei birtok nyírfáinak törzse, a napsütötte távolban hegyek. Aligha tagadható, hogy Böcklin művészete, de talán egyénisége is, életre szóló hatást jelentett Szinyeinek.

34 JEGYZETEK 1 SCHMIDT 1977, 63. 2 Szinyei mitológiai témájú képeit vizsgálja SZINYEI 1981 3 Werner Hofmann A földi paradicsom című könyvének antinomikus művészetfilozófiai vázlata a Münchentől keletre eső térségekben talán még több problémába világíthat be, mint amennyi a Párizs-München művészeti centrumokkal megjelölt területeken. (HOFMANN 1987) 4 SZINYEI 1989, 26. 5 Uo., 62. 6 ANDRÉE 1977, 240-241. (115. sz.) A müncheni Kunstvereinben kiállított képet a bajor királyi ház megvásárolta a Neue Pinakothek számára. A képnek nagy híre és közönsége támadt. Elemzését ld. RANKE 1977, 69-71. 7 OVIDIUS: Metamorphoses. I, 689-712. 8 Az Árkádia-problémakör nemzetközi irodalmából ld. PANOFSKY 1963, 223-254; SNELL 1945, 26; PETRICONI 1959, 167-199. 9 ZELGER 1987-1988, 45-18. 10 A történelmi tárgyaktól a jelenvalókhoz való odafordulásában jelentősen segítette Szinyeit a Párizsból hazatért Gabriel Max egy 1867-es levele: „Um das zu erreichen, muss ich die Menschen auf der Gasse, Promenaden, wie sie gehen, stehn, sitzen, sich bewegen, flüchtig skitziren: dann Kostüme aller Zeiten und Länder fleissig studieren, zeichnen und prüfen..." In: SZINYEI 1989, 96. 11 Böcklin ember-állat alakú, kettős lényeinek festői megformálásáról ld. SCHMIDT 1977, 57-58. 12 SZINYEI 1989,118. 13 Szinyei ezt így idézte vissza: „Böcklin egyidőben megsajnált, hogy úgy kínlódom természeti stúdiumokkal és egy rossz képem miatt megszánt. Ajánlotta, hogy fessek emlékezetből. O maga is, mint mondani szokás, »hasbol« festett. Azon év alatt, amelyet szomszédságában töltöttem, egyszer sem állított modellt. Hallottam én is arról a mendemondáról, hogy öregedő feleségének a féltékenysége miatt mondott le a modellekről, de azt hiszem, hogy ez nem igaz. Férfimodellt, lómodellt sem állított. Az impresszióit dolgozta fel és óriási volt az emlékezőtehetsége. Még vázlatot, tanulmányt is alig készített a képeihez." SZINYEI 1989, 275. Szinyei emlékező tehetségnek és impressziónak nevezi Böcklin fantáziáját, mert az számára akként jelent meg. Faunja esetében ő viszont azzal találta magát szemben, hogy ami a valóságban nincs, arra nem lehet emlékezni, s arról nem lehetnek impressziók. 14 SZINYEI 1990, 49-50, 57-58. 15 Ld. az erre való utalást ANDRÉE 1977, 223. 16 ANDRÉE 1977,215. 17 Szinyei képének készültekor Friedrich Nietzsche már írja a Tragédia születését, benne a dionysosi elragadtatottságot és a Satyros jelképi értékű alakját dicsérő passzusokkal: „A szatír éppúgy a természetvágy fura szüleménye, akárcsak újabb korunk idilli pásztora; hanem milyen kemény, rettenthetetlen fogással markolta meg a görög az ő erdei emberét, s milyen szemérmetesen, milyen puhány mód enyeleg a modern ember az ő törékeny, pásztorsípján játszadozó, szépelgő pásztorával! A természetet, amelyen még nem munkált megismerés, a természetet, melynek zárjait még nem törte fel kultúra - a görögök ezt látták a szatírjukban, melyet azért még korántsem tekintettek majomnak. [...] A szatír mellett hazug karikatúrává zsugorodott a kultúrember." (NIETZSCHE, FRIEDRICH: A tragédia születése. Ford. KERTÉSZ IMRE. Budapest 1986, 67-68.) A kultúrpesszimizmus a fiatal Szinyeitől még idegen lett volna - a könyv csak 1872-ben kerül majd nyilvánosság elé - az idős Szinyeitől talán már kevésbé. Leánya és unokája feljegyzései szerint Szinyei még jegyzetelt is mindig kéznél lévő Nietzschekönyveiben. SZINYEI 1989, 301-302, 324. 18 „Aktmodellek nélkül semmit sem csinálhatok, s ezt csak itten kaphatom." - írja 1869 augusztusában Münchenből az édesapjának, aki hazahívja őt Jernyére. Szinyei ugyanis már jelezte, hogy ki akar lépni a Piloty-féle iskolából, s „csak egy tanárt követni", a természetet. Nem véletlen, hogy ugyanekkor Párizsba készül. Ld. SZINYEI 1989, 138. A fantáziafigurák különc anatómiájának feladványát azonban a modell és a természet éppen nem segített megoldani. 19 Hiteles szövegeiket először összegyűjtve ld. SZINYEI 1989, 261285. 20 Burckhardt és Böcklin kapcsolatára utal és leveleikből idéz RANKE 1977, 73-74. 21 ANDRÉE 1977, 352. (Nr. 259.) 22 ANDRÉE 1977, 360. (Nr. 267.) 23 ANDRÉE 1977, 359. (Nr. 266.) A mű vázlatai és keletkezéstörténetük uo. 356-358. 24 Idézi RANKE 1977, 79. 25 RANKE 1977, 79-81, hatalmas irodalommal. 26 SZINYEI 1989, 275. A Hét számára 1906-ban tollba mondott Müncheni emlékek sorai közt Szinyei szól a műteremszomszédságról, valamint Böcklin műterméről. Ez utóbbinak a müncheni pontos címét a Böcklin-kronológia ismeri, a magyar szakirodalomban azonban ugyanazt az adatot nem vagy nem ugyanazt az adatot találjuk. Ilyen módon nem teljesen tisztázott, mennyire is lakott vagy alkotott egymáshoz közel a két művész. Figyelemre méltó továbbá, hogy a Böcklin-féle műterem Szinyei emlékezetében puritán volt, amit ő részben lakója szegénységének tulajdonított. A svájci festőt Szinyei ugyanitt - de másutt is - magányosnak és kívülrekesztettnek írja le, akit támadtak és gúnyoltak, sőt bolondnak néztek. Mindezt ő akkor és később láthatta így, de szubjektív élményeit ma már párhuzamosan kell vizsgálnunk a svájci és a német kutatás által számontartott életrajzi és egyéb tényekkel. Ezek pedig - különösen a müncheni időket illetően - jócskán rácáfolnak a meg nem értett és szűkölködő Böcklinnek a Szinyei-irodalomban elterjedt romantikus képére. 27 „O bátorított arra, hogy fessek emlékezetből. És azt a képemet, amelyről legtöbbet tartok, a Majálist télen át festettem, ott Münchenben, a Böcklin szomszédságában. A természet