Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - TÓTH ENDRE: A továbbélő ókor

pítót valamelyik Sempronius Gracchus, Caius vagy Tiberius néptribun személyében. Hogy a név Rosner Mátyás ágfalvi teológus Wittenbergben előadott, majd később megjelent, Sopronról írt előadásában hangzott-e el először,

22 vagy élő hiedelmet dolgozott-e fel, nem tudni. Mindenestre az alapító képmását is megtalálni vélték egy, a városfalba falazott szoborfejben.

23 J. Miiles angol utazó 1737-ben női fejnek írta le azt a szobortöredéket, amelyet szerinte a lakosság Semproniának nevezett el.

24 Utazótársa, Richard Pococke nem római, hanem „gótikus" faragványnak vélte.

25 (Milles volt egyébként az első, aki mérföldadatokkal igazolta, hogy Sopron helyén Scarbantia városa keresendő.

26 ) A soproniak megbecsülték és gondozták a római emléket - a Semproniuslegendából következően büszkék lehettek a város ókori alapítására. Jól kifejezi ezt az a gondoskodás, amellyel egy, az 1676-os tűzvészben megrongálódott római feliratot újra faragtattak. Aligha tudták, hogy ezzel az egyik legkorábbi, i. sz. 1. század közepéről származó római sírfeliratot mentették meg: az eredeti kő szövege ma alig olvasható. A másolat szerint a felirat Marcus Vibius sírja felett állt, aki a XV. Apollinaris legio 21 éves korában meghalt „veterán" katonája volt.

27 Noha a replika gondosan vésett, és a kőfaragó nagyon igyekezett utánozni a mintát, munkájának eredménye az eredeti római felirattal mégsem téveszthető össze. A 17-18. századi antikva betűtípusok látványa vezette a kőfaragó kezét, amitől nem szabadulhatott. Az 1. századi római feliratokon az M betű középső két vonala mindig a sor aljáig ér le, az E betű középső vízszintes hasztája a szélsőkkel azonos hosszúságú, nemkülönben az F betű esetében, az R betű farka nem hullámos, hanem kissé ívesen elhúzott, az O betű pedig kerek és nem ellipiszis alakú. Ami a legfontosabb: a betűk közti interpunkció a római feliratokon mindig a sor közepén és sohasem az alján található. A „hamisítók" ezt a jellegzetességet hagyják leginkább figyelmen kívül, és azt, hogy a római feliratok végén nincs pont. Ezért lehetett felismerni a Jankovich-gyűjtemény gyűrűin, hogy az eredeti (lelőhelyes) római aranygyűrűkre utólag, a 19. század legelején véstek tartalmilag egyébként jó feliratokat.

28 Pannónia római császárkori emlékeinek a felfedezése és értelmezése korán elkezdődött, amikor a 13. század vége felé Kézai Simon a hun történettel bővítette ki a magyarok krónikáját. Hajlamosak vagyunk Anonymus és Kézai munkáját olyan forráskritikai szemüveggel olvasni, amely csupán azt engedi látni: az író „igazat" mond-e, írott vagy íratlan forrásokból állításai igazolhatók-e vagy sem. R. C. Collingwood írta: „egy forrás bármely állításával kapcsolatban nem az a fontos kérdés, igaz-e vagy hamis, hanem hogy mit jelent".

29 Hogy mi vezette Kézait munkája írásában, arra Szűcs Jenő választ adott.

30 Most Kézai munkamódszerének egyik eleméről essen szó. Ne firtassuk, hogy Kézai a hazai köztudatból, a királyi udvarból, idegen forrásból merítette-e a magyarok első bejövetelének ötletét. Külföldről átültetett hiedelem volt-e vagy élő hazai hagyomány? Persze nemcsak „olvasmányélmény" lehetett, hanem a hazánkba betelepülőkkel - akár az idegenből jött nemzetségalapítókkal, akár a közrendű betelepülőkkel - is érkezhetett, erősödhetett. Nyugatabbra a hun-avar-magyar „azonosság" közhelynek számított. Kézainak az első bejövetel eseményeit szinte a semmiből kellett megteremtenie, és zseniálisat alkotott. Hogy milyen forrásokat ismert, annak eldöntése filológiai és forráskritikai kérdés. Az általa kikövetkeztetett eseményeknek úgy próbált hitelt adni, hogy hihető, elfogadható helyszínt keresett számukra. Ezt olyan földrajzi környezetben találta meg, amelyeket maga is ismert, ahol maga is járt. Amit bárki láthatott, mert szem előtt volt. Ország-világ előtt igazolhatta a hun történet hitelességét, szerzőjének igazát - legalábbis a dunántúli vonatkozású mondanivalóját. Hogyha Kézai nem a tengeri, hanem a szárazföldi úton ment Itáliába, akkor Velencétől északra elégszer felfigyelhetett a kalandozó magyarok nyomára, a „via Ungarorum", „Ongaresca", „vastata Hungarum", „Pons Ungaricus", „costa Hungarica" helynévadásokban,

31 ami a hazai romok értelmezésére ösztönözhette.

32 Csodálkozhatunk-e azon, hogy ezek a helyszínek a Dunántúlon vannak, ott, ahová a hun szállásterület centruma nem terjedt ki, és az elbeszélésekben római települések tűnnek fel sorra úgy, mintha a hunok történetének helyszínei lennének? Nyolcszáz évvel a hunok európai megjelenése után Kézai nyilvánvalóan nem primer forrás, noha gyakran mégis ilyen szemmel nézzük a munkáját. Miért kellene bírálnunk Kézait azért, mert a római emlékeket a hunokhoz kötötte? Hétszáz év múltával, Kézait követően is vitatott volt a hun vagy az avar leletek meghatározása, nem is szólva arról, hogy a késő avar viseleti tárgyak attribuálása még a 20. század közepén is ingadozott. Miért várnánk többet és pontosabbat Kézaitól? A forrásokból, a germán mondákból, a magyarországi hagyományokból merítő, az adatait és az időrendet összevegyítő Kézai gondolatmenetét és következtetéseit nem könnyű nyomon követni.

33 A langobardok a hunok után hetven évvel, 526-ban telepedtek csak le a Dunántúlon, és Savaria környékén sohasem laktak. 568-ban a Kárpát-medencét elfoglaló avarok elől menekülve hagyták el Pannoniát, és vonultak Észak-Itáliába. Szereplésük és az elbeszélés egy része mégis értelmezhető. Az új keleti hódítókat a korabeli forrásokban nemegyszer hunnak nevezték („hunni" vagy „Avari qui et Hunni"). Kézai az ilyen elnevezésből vélhette, hogy a langobardok a hunokkal egy időben voltak a Dunántúl lakói. Ebből az alapállásból kiindulva Kézai következetes volt, és gondolatmenete nyomon követhető. Az Itáliába költöző langobardok királyságának székhelye később valóban Ticinum, középkori nevén Papia/Pavia volt. Ezért írhatta Kézai, hogy a langobardok a Ticinum folyó mentén laknak, és páviaiaknak is hívják őket. Miként lett azonban langobard város Savaria? Egyetlen olyan település volt a Dunántúlon, amelynek régi nevét - Savariát - Kézainak ismernie kellett. A név a 13. században élő volt, de önmagában még nem árulta el antik eredetét. A római város romjai, épületei azonban látványosan álltak még a 15. században is. Római múltjával