Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XVI. Leletmentések a múlt labirintusából

XVI-27. Liszt Ferenc a Villa d'Esté szökőkútjánál 1986 Fehér László (1953-) Olaj, farost, 240 * 170 cm A művész tulajdona Liszt Ferenc életének utolsó évtizedeiben három város - Weimar, Róma és Budapest - között osztotta meg idejét. Rómához különösen vonzódott. A festmény egyik kedvelt helyszínén ábrázolja a zeneszerzőt. Fehér László hiperrealista korszaka után, 1980 körül az újfestészet útjára lépett. Korai képeinek hűvös tárgyilagosságát személyes és a festői értékeket hangsúlyozó ábrázolásmód váltotta fel. Érdeklődése a gyermekkor, a családi fényképek, az emlékeiben élő helyszínek felé fordult, ennek megfelelően képeit a felfokozott érzelmek, az elsüllyedt múlt iránti nosztalgia és szelíd irónia hatotta át. Az évtized közepén festett, ún. dégi képeken ifjúkorának helyszíneit és alakjait örökítette meg. A kompozíció olykor az amatőr fényképek esetlegességét, ügyetlenségét őrzi; az épületeket, tájrészleteket az emlékező szemével, gyakran egy gyermek perspektívájával látjuk. A nagyméretű felületet a heves ecsetjárás nyomán sötét színek drámai kavargása tölti be, a tárgyak, az emberek és a táj zaklatott látomássá alakulnak. Különösen érvényes ez a római ösztöndíja idején, 1986-ban készült alkotásaira. A Liszt Ferenc-kép is ezekhez kapcsolódik. Fehér László számára a 80-as évtized közepén lett fontos a történelem, elsősorban a szubjektív história, de a tágabb történelem eseményei, emlékei is. A festő gyermekként maga is belép ebbe a közegbe: a kompozíció hangsúlyos pontján meg-megjelenik egy figura, amelyet csupán érzékeny körvonalai jeleznek. Az ő emlékeit látjuk viszont a képen. Ez a figura szellemalakként lebeg a tárgyak, a jelenségek között, egyszerre valóságos lény és a múltból felmerült jelenés, a történelem szereplője és passzív emlékező. Ez a kontúrokkal jellemzett figura Fehér festészetének egyik legfontosabb „találmánya": múlt és jelen között lebegve meggyőzően mutatja, hogy az ember milyen törékeny és védtelen, idő és tér megállíthatatlan folyamatában. Liszt alakja és a szökőkutak feltörő vízsugarai is villámszerűén felragyogó jelenések a kert, a táj viharos sötétjében: a kép különös „pillanatfelvétel" a szubjektív történelem látomásáról. K. M. NAGY ZOLTÁN: Emlékezés és jelenlét (Fehér László képei a Műcsarnokban). M 1989/1, 46^48; NÉRAY, KATALIN: Childhood Dreams. László Fehér. La XLVI. Biennale di Venezia 1990, Ungheria, Budapest 1990, 6; FORGÁCS 1996, 18; ANDRÁSI-PATAKI-SZŰCS-ZVVICKL 1999, 216-217. XVI-27. XVI-28. Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben 1986 Helyettes Szomjazok (Beöthy Balázs, Danka Attila, Elek István, Fekete Balázs, Pereszlényi Roland, Várnagy Tibor) (1984-1992) Olaj, farost, 114 x 226 cm Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum, ltsz.: 90.55.1 A festmény Madarász Viktor azonos című, 1864-ben festett képének parafrázisa. A Madarász-kompozíció Péter és Pál apostol búcsújának ábrázolását, a keresztény ikonográfia hagyományait folytatta. A magyar történelem egy 17. századi epizódjának, a Wesselényi-féle összeesküvés miatt halálra ítélt Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc búcsújának ábrázolásával az 1848-1849-es szabadságharcot siratta. A Helyettes Szomjazok munkája mind a vallásos, mind a történelmi vonatkozásokat nélkülözi. Megtartja a Madarász-előkép kompozíciójának legfontosabb motívumait, pl. az asztal két oldalán, egymással szemben helyet foglaló két alakot, a hátrább álló férficsoportot (Madarásznál a kép bal oldali hátterében, a Helyettes