Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XVI. Leletmentések a múlt labirintusából

csak a kép bal felső sarkába bekarcolt „CSOKONAI" felirattal teszi egyértelművé az ábrázolt személy kilétét. Csokonai méretének már-már ironikus nagyításával a - Kondorhoz hasonlóan - tragikusan rövid életű költő nagyságát, géniuszát is hangsúlyozni kívánta a festő, melyet a kondori ikonográfia szimbolikus alakjaként megfestett kis angyal megjelentetése is fokoz. A különböző méretek egymás mellé helyezése Kondor művészetében a képek látomásszerűségét növeli, amit a szőnyegen és a falon vékony vonalban futó árnyékrajz is kiemel. Ez nagyjából a kép jobb oldali felezővonalán összekapcsolódik a figurát alkotó vonalrendszerrel, és olyan hatást kelt, mintha felborulna a dolgok logikus rendje. Elbizonytalanodik a térérzékelés, megváltozik az elöl és a hátul, a tárgy és árnyékának viszonya. Kondornál tudatosságot kell feltételeznünk e megoldás mögött. Úgy vélem, hogy a megszokottól eltérő, a dolgok rendjét összezavaró ábrázolás az idő síkjainak összekeverésére irányul. Ahol ugyanis felborul a tér koordinátarendszere, ott kizökken a megszokott menetrendjéből az idő lineáris rendje is. így az árnyékot jelképező vonalak a figura elé kerülnek, és a múlt jelenné válik. E kifordított időben lehetséges lesz az emlékezés, és működni képes az emlékezet. A kép alaposabb vizsgálata során azonban még egy fontos dologra figyelhetünk fel. A „vonalhurok-virágos piros vonalkalap, csontváz, mente-zsinórzat, csizmazsinór-napraforgójú piros vonalkeresztek és vonalgyűrűtekercsek" alatt ugyanis (JUHÁSZ 1991) egy másik figura, egy másik arc tűnik elő. Ez az alakmontírozás Kondor több képén is feltűnik, de a jelen festmény vizsgálatát figyelembe véve leginkább egy, a halála évében készült képen válik számunkra érdekessé. A József Attila Mama című verséhez 1972-ben készült festmény és a Csokonai-kép között ugyanis közvetlen kapcsolatot feltételez a hasonló kompozíció és a montírozás, elmozdulás alkalmazása. Kondor a versből kiragadott részletek megjelenítése helyett a mama egész alakját idézi elénk, az egymásra vetülő formák és vonalak kusza hálójába rendezve a versben leírt emlékeket. A mama alakját felidéző, egymáshoz képest elmozduló arcok, kezek, lábak különböző idősíkokra utalnak, a feltoluló emlékeket jelenítve meg, hasonlóan ahhoz, amint azt a tizennégy évvel korábban készült Csokonai-képen már láthattuk. A tárgyalt festmény jelentésének megfejtéséhez azonban még közelebb visz egy tusrajz, mely a Csokonaival egy évben készült, és amely karimás kalappal a fején egy angyaloktól övezett, lanton játszó alakot ábrázol, miközben az alakkal szemben álló angyal papírlapot ad át egy társának (Vázlat, 1958). A kép a költészet allegorikus megjelenítése. A Csokonaihoz kompozicionális értelemben egyértelműen kapcsolódó grafika a festmény tematikájára is következtetni enged. Feltűnhet ugyanis, hogy a költő Csokonai szoknyában ül a képen. E játékos megjelenítés eredetére a kép modellje, Dávid Katalin művészettörténész egy Kondor Bélára emlékező írásában ad választ, ahol részletesen beszámol a festmény keletkezéséről: „Egy alkalommal megkért, hogy üljek modellt egy nagyobb méretű váXVI-l. szonhoz. [...] Volt egy nagyszélű, fekete kalapom, megkért, hogy abban üljek a képhez. Kezemben, térdemre állítva, egy cserép virágot kellett tartanom. Nem árulta el, hogy mit fest, és kérte, hogy ne is nézzem meg a képet, amíg el nem készül. Utólag arra gondoltam, talán tartott attól, hogy ezt mégiscsak túlzásnak találom: egyszóval a Csokonait festette ekkor. A kész kompozíción egy angyalt tartok a kezemben, de a cserép virág is megjelenik a képen, a lábaim elé tette a földre. Sujtásos mellényt kapott az alak, arcát kissé összetörte, és ráírta a költő nevét. De figyeljék meg a festményt: elfelejtkezett a női modellről és így csak az alak felsőtestét alakította át a téma szerint, a szoknya, a női láb a modellé maradt. Jóval később, több évvel ezután megkérdeztem tőle, hogy miért nem fejezi be, miért nem alakítja teljes Csokonaivá az alakot. Befejeztem - mondta -, de különben is adjunk módot a művészettörténészeknek arra, hogy gondolkozzanak, mit is akartam tulajdonképpen kifejezni ezzel a kétnemű manusszal." (DÁVID 1973, 23). A válasz, úgy vélem, az imént tárgyalt kisméretű grafikából következik: az ott megjelenített költészetallegóriát ugyanis a művészetben mindig nőnemű alak személyesíti meg. A „kétnemű manusszal", vagyis Csokonai portréjával így - a „költészetben és festészetben egy" (Pilinszky) Kondor Béla - nemcsak a nagy magyar költőnek állít emléket, hanem - alakjával egybemosva - a költészetnek is. így válik érthetővé a teljes alak hangsúlyozása,