Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - GALAVICS GÉZA: Ősök, hősök, szent királyok. Történelmünk és a barokk képzőművészet

13. A Szent Korona régi és újabb képe Hadi és más nevezetes történetek ... 1790 tesítő és a nemesi szabadságot sértő intézkedései nyomán lángolt fel, s amely a Bécsbe vitt magyar koronában - a „kalapos király" ellenében - a magyar nemesi szabadság jelképét látta. Jelképi szerepe mellett a korona a tudományos érdeklődésnek is tárgya lett. 1790-1795 között ünnepélyes alkalmakkor sokan megnézhették a koronát, többen le is rajzolták, feliratait leírták s megfigyeléseiket nyomtatásban is közzétették. 1790 februárjában még Bécsben rajzolják le a koronát, s ámulva fedezik fel, hogy a korona egyáltalán nem olyan, mint amilyennek több évszázadon át ábrázolták (illusztráció a Hadi és Más nevezetes történetek folyóiratban), majd néhány hónap múlva már Budán adnak ki metszetet az odaszállított koronáról (Franz Schmidhammer metszete), az év novemberében pedig II. Lipót pozsonyi koronázásakor az ottani rajztanár, lohann Nepomuk Schau ff ad ki újabb metszetet a magyar koronáról. Ezek mindegyike korrigálni kívánja az előző ábrázolás hibáit. Széles és eleven az érdeklődés a korona iránt. Kazinczy Ferenc 1792-ben a pozsonyi metszettel a kezében vizsgálja I. Ferenc koronázásakor a koronát, s jegyzi fel az ábrázolás hibáit, s ugyanebben az évben már megjelenik az első monográfia a koronázási jelvényekről, Decsy Sámuel munkája (A magyar szent koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak históriája. Bécs 1792). Ezt éppúgy, mint a néhány év múlva kiadott újabb monográfiát, a pécsi kanonok Koller József írását is (De Sacra Regni Ungariae Corona commentarius. Quinque-Ecclesiis 1800) újabb metszetek kísérik. Ezek voltak az első lépések ahhoz, hogy a kor közönsége hiteles történeti tárgyakon keresztül kerüljön közelebb a nemzeti múlt megismeréséhez. Nem csak a koronázási jelvények, vagy még korábban a koronázási palást került az érdeklődés előterébe, hanem más emlékek is. Köztük például a Képes Krónika, amelynek miniatúráiról egész sor képet adtak ki metszetmásolatban egy forráskiadvány (SCHWANDTNER, LOHANN GEORG: Scrivtores rerum Hungaricarum. Viennae 1746, Tom. I; Vffl-4) illusztrációjaként már a 18. század közepén. Ennek nyomán tűnik fel a Képes Krónika kompozíciója 1790-ben „A magyarok bejövetele" megjelenítésekor Keresztúri József müvében (De Veteri Instituto Rei Militaris Hungaricae. Viennae 1790) a nemesi ellenállás retorikájához kapcsolódva. De metszetet és leírást adtak ki 1788-ban a „Lehel-kürt"-ről (MOLNÁR FERENC: JászBerény várassában lévő Leel kürthének ... esmérete. Pozsony 1788; VIII-8), s metszeten jelent meg Toldi Miklós képe a régi magyar hagyományokat felelevenítő vagy irodalmi alkotásokban megteremteni kívánó Dugonics András egyik munkájában (Jeles történetek. Pest 1794,1). Ezek az ábrázolások szigorúan véve talán nem minősíthetők történeti képeknek, de mindenképpen részei a nemzeti múlt felé forduló érdeklődés képzőművészeti megnyilvánulásainak. Megítélésükben lényeges momentum, hogy keletkezésük legtöbbször már nem a hagyományos mecénásrétegekkel függ össze, hanem bennük az új típusú világi értelmiség (a folyóiratszerkesztő Görög Demeter, a publicista orvos Decsy Sámuel, az író Kazinczy Ferenc és Dugonics András, a rajztanár Joseph Lippert és Johann Nepomuk Schauff, a festő Franz Schmidhammer) keresi a képzőművészeti kifejezés és a nemzeti tradíció összekapcsolásának lehetőségeit. Nem annyira a 17-18. század monumentális kompozíciói, hanem sokkal inkább ennek a rétegnek a kezdeményezései folytatódnak a 19. században, s ez adja meg az általuk életrehívott munkák jelentőségét. Mausoleum Regni apostoliéi Regum et Ungariae Ducum. (1664) Hasonmás kiadás. Az utószót írta RÓZSA GYÖRGY. Budapest 1991 (Bibliotheca Hungarica Antiqua, 24); SCHOEN ARNOLD: Fischer V. festőlevelei a Szent István-főoltárképről. Székesfehérvári Szemle 3 (1933) 24-25, 38; 4 (1934) 71-75; GALAVICS 1971; RÓZSA 1973; GALAVICS 1980; HOLL 1980; GALAVICS 1986; GALAVICS GÉZA: Válsághelyzetek és képzőművészeti válaszok a 17-18. századi Magyarországon. In: Sub Minerváé 1989, 51-55; GALAVICS 1997-19987 SZILÁRDFY 1999; az iskoladrámákról: STAUD GÉZA: A magyarországi jezsuita iskolai színjátékokforrásai, I-IV. Budapest 1984-1994; VARGA IMRE: A magyarországiprotestáns iskolai színjátszás forrásai és irodalma. Budapest 1988; A magyarországi katolikus tanintézmények színjátszásának forrásai és irodalma 1800-ig. Sajtó alá rendezte KILIÁN ISTVÁN-PINTÉR MÁRTA ZSUZSANNA-VARGA IMRE. Budapest 1992