Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából - KIRÁLY ERZSÉBET: Mítosz és természet. Böcklin-hatás és időélmény Szinyei Merse Pál művészetében

nyilvánvaló böcklini előkép tematikáját és tartalmait is lényegesen átfogalmazta. Vázlatos művén szerelmi vágytól hajtott férfiak vesznek üldözőbe egy csapat fejvesztetten menekülő nimfát. A mindent átfogó, univerzális öldöklés helyett itt nemek csatája folyik. A nőért való küzdés mitikus-heroikus témáját Szinyei még később, 1878-ban is feleleveníti Kentaur és faunok című festményén, mintha megerősítené, hogy a nemek harca a drámaiságnak az a mitológiai leplű véglete volt, ameddig az ő alapvetően harmonikus és derűs művészete elmehetett. A Kentaurok rohamát a magunk részéről azért is fontosnak tartjuk, mert az a két festő közvetlen kapcsolatának egyetlen bizonyító erejű képi dokumentuma. A Szinyei-féle kompozíció embertestű-lólábú főalakja ugyanis pontosan abban a pózban mutatkozik, ahogyan utoljára Böcklin előtanulmányain, csak tükörképesen. A kiállított nagy képen ugyanez a figura teljesen átalakult. Szinyei tehát jól ismerte Böcklin műtermét, mint ahogy évtizedek múlva meg is emlékezett róla.

26 A szeme előtt alakuló böcklini változatok egyre komorabb jelentésbeli tónusaira azonban úgy tűnik - derűsebb, békésebb alkatú művész lévén - nem volt figyelemmel. Szinyei ekkor ugyancsak főművén dolgozott, hogy java eredményét adja addig megtett művészi útjának. Ekkor készült a Majális, ugyancsak a bécsi világkiállításra. A neves kolléga megtisztelő társasága az emlékező, idős Szinyei számára majd - s így számunkra is - egyebek között azért bírt akkora jelentőséggel, mert e mű születésével volt kapcsolatos.

27 A szabad természetbe kirándult ifjak csoportos képében festőnk a kortársi tárgyválasztás iránti másik, tartósabb és mélyebbről jövő vonzalmának, s egyben addigi törekvéseinek adta szintézisét. Böcklin látta a készülő művet, és instrukcióival segítette őt. Szinyei ezt utólag így idézte fel: „Eletemnek legszebb és legboldogabb korszaka volt ez mikor ezen igazi művésszel, a múlt század legnagyobb festőjével mindennap benső baráti viszonyban élhettem. - Ment is akkor a munka lázasan, Böcklin animált »zöldebbre, még zöldebbre« - csak az élénk erős színekkel lehet a napsütést visszaadni, lila, piros, sárga, kék, barna, - a fehéren a könnyű kék árnyékok játéka, a csillogó napfoltok, - mindig feljebb és feljebb a skálával! - Az alakokhoz modellt használtam, de a tájat egészen emlékezetből, nem is kellett stúdium, magam előtt láttam minden fűszálat, virágot, csak le kellett írnom. - Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. - Bevallom azon kritikusokra gondoltam kiknek képem nem fog tetszeni".

28 Ha a Majális kompozíciója sok múlthoz kötődő reminiszcenciát rejt is,

29 s ha frissnek ható szabad természeti kivágata műtermi fikció is, a festő jelenléte benne a lehető leghitelesebb jelzése az alkotói irányultságnak. A most beérett művész a természetelvű látványfestés híve, s legsikerültebb alkotásán ennek vallomásszerű nyomatékot is adott. A drámaiság irányába lendülő böcklini idealizmus és a most kiteljesedő Szinyei-féle realisztikus idill növekvő távolsága frappáns záradéka lehetne a két művészi magatartás és elv modellálásának. Tartozunk azonban az igazságnak azzal a levélrészlettel, amely ezt a kettősséget nyitva hagyja. Festőjének a Majális az alábbi távlatokat látszott megnyitni: „Összes erőmet mostan nagy képemre kell concentrálnom s csakis ebbe helyezem reményemet, úgy sikerre nézve, mint anyagilag, mert ha ötezer forintot nem is kapnék érte, néhány ezerért mégis reménylem eladhatni s ekkor nemcsak alkalmam lesz financziáimat rendezni, de a reám nézve oly égető szükséggé vált s óhajtott olaszországi út - s ha lehet - végképpeni ottmaradásom is megvalósulhat."

30 Münchenből Böcklin a következő évben Firenzébe ment, ahol 1885ig folyamatosan élt, s ahol 1901-ben halála is érte. Szinyei hozzá készült, de az útból ugyanúgy nem lett semmi, ahogyan Leiblhez sem jutott el Párizsba. A Majális szerencsétlen bemutatása után végül, mint tudjuk, jernyei birtokára vonult vissza, jó időre hátat fordítva még a művészetnek is. A Szinyei-életműben máig integrálhatatlannak tűnő Böcklin-hatás az egyszerű magyarázatát lelheti abban is, hogy egy szerényebb művész igazodott egy nagyobb formátumúhoz. A bonyolultabbat alighanem abban kell keresni, ami közös volt bennük, s ez mindkettőjük centrális problémája, a természethez való viszony. Böcklin, német romantikus bölcseleti és művészeti tradíciók folytatójaként

31 metafizikai alapállásból, míg Szinyei, elfo-