Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából

Rococo concertât is átfestette; ez utóbbit talán nem is egyszer. A feltételezés szerint a nagy vásznat háromfelé vágta. A férfit ábrázoló darabból lett a Rózsalovag, kiegészülve jobbról és balról két női fejjel, valamint a gyertya motívumával, melyet a festő a férfi kezébe adott. Még több változás történt a bal oldali vásznon, amelyből az Ópiumszívó álma lett: ennek rokokó dámáját Gulácsy hínáros vízzel vette körül, lábának uszonyt festett. A középső rész - nem tudni, mikor - elveszett. Gulácsy festményének tárgya eredetileg tehát egy elegáns társaság zenés időtöltése lehetett, kerti vagy mezei mulatság, rokokó módra. A művészettörténeti hagyományban fête champêtre-nek nevezett szcénával Gulácsy Antoine Watteau korát és tematikáját idézte fel. A törékeny, álmodozó művész, mint azt írásai is elárulják, rokon lelkületűnek érezte magát a gáláns festészet francia klasszikusával. Betegsége előtti utolsó alkotói periódusa a rokokó igézetében telt. A középkorban és a reneszánszban tett virtuális időutazásai itt, a rizsporos hajú, parókás, selyemtopánkás márkik és udvarhölgyek világában vették utolsó fordulatukat. Watteau és kora már az előző évszázadban is képi ötletek és ábrázolási minták forrása volt, de Gulácsy számára lényegesen több ennél: a képzelet birodalmában mindig jelen lévő és onnan előhívható ellenpontja a megtapasztalt világnak. A valóságot írásos elmélkedéseiben „fakónak és hazugnak" nevező Gulácsy, művészete révén, elfogulatlanul lépett át saját életvilágából egy számára otthonos korábbiba. Gáláns képzetei nemcsak műveit, hanem fölstilizált mindennapjait is átjárták. Rokokós kosztümjeiben megtett itáliai sétáiról, az élet artisztikumát hajszoló, affektált allűrjeiről - részben fantáziája játékairól - ő maga számolt be. Gulácsy rokokójában - sokadszor a művészet története során - ismét egy aranykori ábránd öltött alakot. A watteau-i gáláns pásztorjátékok e 20. századi átiratában azonban alig maradt valami a műfaj eredeti idilli karakteréből. Az 1910-es évektől Gulácsy rokokó képei egyre inkább ironikus, bizarr, torz vagy éppen baljóslatú jelleget kaptak. A Rózsalovagnak az eredeti közegéből való kiszakítása és a figura morbid eleganciájú fantommá alakítása egy hagyományos vanitas-szimbólumnak, a gyertyának a kíséretében azt jelzi, hogy az antikvitástól örökölt és a 18. századi udvari művészetben ismét megújult Árkádia immár a személyes én széteső birodalma lett. K. E. Szí] 1979, 70, 78; SZABADI 1983, 269. XV-26. Ülő női torzó 1922 Bokros Birman Dezső (1889-1965) Terrakotta, 26,5 cm jelezve elöl a talapzaton fönt: „B. B. 922" Frankfurt József, majd Kós Annamária tulajdona Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Szoborosztály, ltsz.: 91.3-N Vékony, ovális talapzaton elforduló felsőtesttel ülő, női akt torzója. Bal lábát maga alá húzza, jobb térdét felemeli. Karja hiányzik. Feje balra hajlik, arca fájdalmas, merengő. A testhelyzet a Kuporgó vagy Guggoló Aphroditétípus egy változata, amely a modern szobrászatban torzó formában is igen népszerű volt (Matisse, Rodin, Bourdelle, Maillol). Bokros Birman korai művei az eszményeket kifejező szobrászat jegyében születtek. Egyaránt hatottak rá Michelangelo „kőbeláncolt" rabszolgáinak robusztus formái és a szecessziós-szimbolista szobrok sejtelmes, enervált pózai. „A háború Bokros Birmant egyszer s mindenkorra kijózanította az eszményi emberképzetek, a szépség, jóság, igazság fölemelő illúziójából. Rádöbbent a rideg valóságra... Az ember nem koronája, hanem nyomorult alantasa a teremtésnek" - írja művészetének sorsfordító élményéről Kállai Ernő. Ez az él-