Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XV. Antihistorizmus: a múlt kiszabadulása a történelem fogságából

XV-23. te, így Böcklin körében is. Ezt a párt ugyanis Dante úgy emelte ki a paráznák és kéjlesők seregéből, hogy közben maga is megsiratta őket. A költői rokonszenv hangjára az utókor igazán fogékony volt. Az ízig-vérig középkori történet erkölcsi példázatjellegéből az idők során a testi szerelem modern dicsérete lett. A 19-20. század művészete a Paolo és Francesca-motívum számtalan felelevenítésével nem csupán egy régi történetet formált újjá, hanem adózott annak a Danténak is, akiben a szenvedély új keletű kultuszának anticipálóját látta. Gulácsy alakjait földi valójukban és földi összetartozásukban látjuk. Együttlétüket, melyre Danténál „a szerelem halottjaiként" majd oly „fájdalmasan emlékeznek vissza", a közelgő tragédiáról való sejtésük árnyékolja be. Szimbolikus erővel bíró alakjuk ezért tűnik fel úgy, mint sorsukat viselő kiválasztottaké, a szerelem áhítatos mártírjaié. A középkori témához Gulácsy a középkorra finoman utaló formavilágot rendelt. A gótikusán nyújtott testű figurák régi városrésszel lezárt tájban ülnek. Az elrajzolások és aránybeli hibák egy 20. századi festő tudatos igazodását jelzik egy hittel teli, jámbor korhoz: a bűnre csábító könyv szinte elvész Paolo tenyerében. A kép egész felfogása nem Böcklinhez, hanem az angol preraffaelitákhoz áll közel, talán Dante Gabriel Rossettiéhez a legközelebb. Az ő művészetüket Gulácsy szintén Firenzében ismerte meg. Velük közös volt ekkortájt erősen megnyilvánuló középkor-rajongása, de főleg Dante iránti odaadása, amelynek ezekben a korai években más emlékeit is hagyta. K. E. Szíj 1979,19; KIRÁLY 1997, 73.