Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XIV. Az emlékezés helyei: emlékműkultusz

mind dicső nagy királyunk fényét s érdemét" szem előtt óhajtja tartani, s művében megjeleníteni. Mátyást „régi szabású öltözetben oly formán, mint József császáré Bécsben, feje körül borostyánnal" mintázná meg, felhasználva esetleg az I. Ferenc császár prágai emlékmüvéhez készített pályaterve egyes részleteit is. Ferenczy a királyt lóháton ábrázolja, ágaskodó lova előtt a földön pajzsok, sisakok, lándzsák. Az érc (bronz) lovast magas, többlépcsős talapzatra helyezi, melynek két hosszanti oldalát 20-25 figurás márvány domborművekkel díszíti. Az egyik - a felirat szerint - „a törvények védőjének" állít emléket, a másik „a szép és jó tudományok ápolójának" udvarát mutatja be. A szobrot Ferenczy egy sírkamraszerű építmény tetejére állítja. Ennek bejáratánál lépcső vezet egy földalatti üregbe. A műleírás szerint „ezen üreg az, melyet az emlékek szentek szentének lehet nevezni" - a költségvetésben már a Sanctuarium kifejezés szerepel - „...ez az, melyben a vizsgálódó utazó a külső világ lármájától elrekesztve örömmel mulatozik". A reformkori nemzeti gondolat felerősödése, benne Mátyás, a nemzeti király kultusza kultikus emlékhelyet kívánt magának, melyben a király „természeti nagyságú mejjképe" fogadja a látogatót s egy márványtábla „rövid életírásával". Kétoldalt „két históriai kép fehér márványból" - egy-egy jelenet a hős apa és a vitéz rokon, Hunyadi János és Szilágyi Mihály életéből. A felfelé szűkülő terem egy „kétlábnyi nyílású ablakban végződik", innen kapja az igen kevés fényt, ezzel a templomi áhítat érzetét keltve. 1840. március 15-én Ferenczy bemutatja a szobor „előleges rajzát" és kis mintáját. Néhány megjegyzéstől eltekintve, mely Mátyás öltözetére és lova fejtartására vonatkozik, a tervet elfogadják. Az öltözettel kapcsolatos állásfoglalását - ellenvéleményét - Ferenczy határozott hangú memorandumban fejti ki. Az öltözet - szerinte vagy világi (nemzeti), vagy „istenesítő" lehet. A hőstettek felelevenítésénél (apotheosis) a világi öltözet elmarad, ez esetben a görög-római viselet ábrázolása az ideális. A szobor bírálóinak álláspontja szerint „az apotheosisi ruha maradjon ugyan, hanem azon szigorút a művész vegyítse egy kis orientalizmussal, honnan nemzetünk eredetét úgyis vevé". Érdekes az eredetkérdés felvetése - a szobor öltözetének alakulásában e szempont figyelembevételének azonban nincsen nyoma. Ugyanekkor a bizottságban kétségek támadnak Mátyás arcvonásainak hitelességét illetően. Megbízzák a művészt, hogy „Hunyady Mátyás képét a bécsi cs. k. képgyűjteményben lévő eredeti festvényről másoltassa le". Mátyás arcképe talán a bautzeni emlék alapján készített érem után készülhetett. Az „előleges rajzot" Lehnhardt Sámuel rézmetsző sokszorosítja, és a bizottság szétküldi azt a már jelentkezett és reménybeli adományozóknak. A szobor kivitelezésére ugyanis hatalmas összeg Ferenczy költségvetése szerint 100 000 Ft szükséges. Ezt a Társaság nemzeti összefogáson alapuló országos gyűjtéssel reméli megszerezni. A szobrot Pest s Buda díszesebb tereinek egyikén volna célszerű felállítani. A nemesXIV-3. lövői plébános a megajánlott összegeket elküldve, lelkes kísérőlevelében szinte isteni erővel ruházza fel a majdani emléket, és közli, hogy legszívesebben a Duna jegére állítaná, oda, ahol Mátyást királlyá választották. „Talán hatalmas tekintete a hullámoknak parancsolhatna! akár a tervezett hídnak egyik oszlopára! [is kerülhetne]" - írja. 1840 novemberében a pesti vásáron Ferenczy kitette „expozícióra" szobormintáját. A fogadtatás kedvező volt: „sok ellenségeimen győzedelmeskedtem" - írja. „Precesszióként csődüle az erényteljes látogató" - így a kritika. A szoborbizottság ez alkalommal felszólítja a művészt, hogy a sírkamra bejáratának két oldalára a dekoratív reliefek helyett allegorikus ábrázolásokat készítsen. Ezek jól láthatóak a kissé egyszerűsödött II. terven, ahol a király immár nemzeti viseletben jelenik meg. A tervet Franz Leyboldt rajza alapján Walzel Ágost 1844ben sokszorosította. A bejárat melletti dombormüvekről Ferenczy a Tekintetes Választottsághoz 1841. október 5-én intézett levelében ír először. 1843-ban, tanulmányútjáról hazatérve Ferenczy Budán öntőműhelyt állít fel. Kevés gyakorlattal, a technikát könyvből tanulva, háromszor is hibásan önti ki a bejárat melletti domborműveket, míg végre ugyanez év szeptember 2-án elkészül a használható öntés. Ekkorra azonban egyértelmű, hogy az emlékműállítás gondolata „közrészvétlenség" miatt meghiúsul, további részletek nemes anyagból történő kivitelezésére nem kerül sor. Sz. G. Pest megyei Levéltár, IV. 3-C/l. Pest-Pilis-Solt vármegyei nemesi közgyűlésének iratai. Köz- és kisgyűlési iratok. Ált. közigazgatási iratok; MELLER 1906; WALLENTINY, 1912; TÍMÁR 1993