Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - XII. Allegorikus történelemképek a 19. században - FÖLDI ESZTER: A Történelem Démona

vetített, és felidézte a kereszténység eredeti gondolatait, s ezek nevében bírálta az egyházat. IX. Pius pápa éppen egy évvel a könyv első megjelenése után, 1864-ben adta ki Syllabusát, melyben elítélte a liberalizmus eszméit. 1870-ben a vatikáni zsinaton kimondták a pápai csalhatatlanság dogmáját, ami a liberálisok újabb elkeseredett támadásait váltotta ki.

16 Az egyház tevékenységét a kereszténység eredeti tanításával szembeállító antiklerikális nézetet fogalmazza meg Zichy Mihály Krisztus és a pápa (A Messiás) (1870) című festménye, melyen Krisztus a pápa mellett jelenik meg, a hívők mind köréje gyűlnek, míg - Théophile Gautier szavaival - „a trónszéken vállakon körülhordozott szentatya alábukik, fáklyája kialszik, pompás kísérete megszökik, vad futásnak indul..."

17 Nemcsak az egyházi hatalmat érték azonban a krisztusi elvek nevében kritikák, hanem a világit is: Antoine Wiertz 1865ben kettős képben mutatta be, hogyan kellene a krisztusi elveknek kormányozniuk az államot: A pártok Krisztustól elítélve (Les partis jugés par le Christ) című képen a politikai erők szimbolikus alakjait látjuk tusakodni, mialatt Krisztus az előtérben egyik kezébe temeti arcát, a másikkal pedig tiltó mozdulatot tesz, míg A pártok Krisztus szerint (Les partis selon le Christ) címűn ugyanezen alakok egymást átölelve, megerősödve, széttört bilincset emelnek a magasba. A romantika e késői nemzedéke, a szabadság és igazság harcosai számára azonban az általános borúlátás, a befelé fordulás, a menekülés a való világ elől nem volt elfogadható magatartás. Victor Hugo 1877-ben úgy nyilatkozott, hogy „a szabadság a rögeszméje, [...] amelyhez minden múlt s jövő megpróbáltatás dacára hű marad, s végső lehelletéig szakadatlanul küzd utána."

18 Szilárdan hittek a jövőben, amely eltörli majd az igazságtalanságokat és meghozza az emberiség számára a várvavárt szabadságot. A Századok legendájában Victor Hugo ugyan sötét képet festett az emberiség történelméről, ám versciklusának második sorozata elé írt bevezetője szerint művének célja: „kifejezni az emberiséget egy ciklikus műben, minden szempontból [...] melyeket egyetlen hatalmas mozgásban lehet összefoglalni: emelkedés a világosság felé.. ."

19 Hugo e „világosság" eljövetelét írta meg A Sátán bukása című monumentális, filozófiai ihletésű költeményében is.

20 Isten a Sátánt, bukott arkangyalát feneketlen szakadékba löki, ám a Sátán szárnyából egy toll a szakadék szélére hull. Ebből a tollból teremti meg Isten a Szabadság angyalát, aki teljesíti küldetését: lerombolja a börtönöket szimbolizáló Bastille-t, és elhozza a Földre a szabadságot. A Sátánban elpusztul a gonoszság, és így visszaváltozhat Luciferré, a Fény arkangyalává, aki eredetileg volt. A Jó győzelmében való bizakodás jelenik meg Antoine Wiertz A jelen tárgyai a jövő emberei előtt (1855) című művén is, ahol a jövő hatalmas emberei már értetlenül forgatják kezükben a gyilkolás eszközeit, az icipici ágyút, puskát. Még Az ember tragédiája végkicsengése is ez a „reménykedés a dolgok jobbrafordulásában": Madách ugyan nem ad új eszméket, új célokat hőseinek, mi több, a jövőt sem látja megváltásnak, mégis bizalomra és küzdelemre szólítja fel embertársait. A jövőbe vetett bizalom a Jó és Szép taníthatóságának még mindig élő eszményéből táplálkozott. Zichy szerint a művészet feladata már nem csupán a gyönyörködtetés, hanem az igazság közvetítése: „volt idő, amikor a szép forma elegendő volt a művészi munkához. Művészetnek nevezték azt, ami nem volt más, mint a mesterségnek tudása. Ám az elemző szellem, a bölcsészeti kritika, a fáradhatatlan archeológia levette az emberiség szeméről a tévedés fátyolát. A festészet az ő legutóbbi termékeivel hatalommá nőtt, beszédessé lett, bizonyos vonatkozásaiban hasonló a kimondott és írott szóhoz. A kép immár csak úgy értékes, ha mond is valamit, ha megvilágít hol egy bölcseleti, hol egy erkölcsi igazságot, segít és megokol egy meggyőződést. Az így megtisztult művészet beáll a civilizáció mozgató erői közé, hasznos és szükséges".

21 Zichy Mihálynak több mint húsz évi pétervári tartózkodása alatt azonban nem volt módja festészeti hitvallásának megfelelően alkotni. Oroszországban a mindenkori cár udvari művésze volt, az uralkodói megrendelések teljesítése gátolta művészi invenciói megvalósításában. Sokszor panaszkodott is emiatt leveleiben,

22 sérelmezve, hogy a cári udvar kívánságai miatt nem festheti „hallucinációit", ahogyan ő nagyméretű, eszmei mondanivalót közvetítő képeit nevezte. Valószínűleg már 1858 óta vágyott Párizsba, ekkor ismerkedett meg ugyanis Théophile Gautier-val Péterváron. Gautier-ra oly nagy hatást gyakorolt Zichy művészete, hogy hosszú cikket szentelt neki a Journal de Saint Petersbourg című lapban, amelyben a festőt „rendkívüli zseni"-nek nevezte.

23 Zichynek 1874-ben lehetősége nyílt arra, hogy elhagyja Pétervárt, és Párizsba költözött. Gautier ekkor már két éve halott volt, ám családja nagy szeretettel fogadta a régi barátot.

24 Zichy a költő lányának, Judith Gautier-nak a szalonjában ismerkedett meg többek között Victor Hugóval,

25 akivel kölcsönösen tisztelték egymás művészetét.

26 Zichyre valószínűleg nagy hatást gyakoroltak Hugo politikai nézetei: republikanizmusa, valamint messianisztikus hite a jövőben. Az 1878-as párizsi világkiállítás magyar anyagába nagyszabású történelemfilozófiai ihletésű „hallucinációt" szánt: A Démon fegyvereit. A Démon fegyverei avagy A Rombolás géniuszának diadala a háború allegóriája. Zichy az 1870-es évtized háborúit és politikai konfliktusait emblematikus jelenetekbe sűrítve ábrázolta, melyek együtt a jelen kritikáján túlnőve mindenfajta háború elítélését, az egyházak bírálatát és főként a megváltó béke óhajtását sugallták. A képen balra Zichy az 1877-ben kitört orosz-török háborút jelenítette meg, a nagyherceg éppen rálő pisztolyával török ellenfelére, míg Sándor cár az ortodoxia keresztjét magasba tartva mintegy szentesíti a gyilkolást. A háttér jobb oldali jelenete a közelmúlt másik nagy háborúját idézi: az 1870-71-es francia-porosz háborút. Vilmos császár mint győztes, fogadja a német fejedelmek hódolatát, miközben lábával III. Napóleon holttestére tapos. Vele egy vonalban, a jobb szélen a Francia Köztársaság frígiai sapkás allegorikus nőalakját látjuk. Előtte IX. Pius pápa, az eretnekekkel szemben kíméletlen egyház kép-