Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - XI. A nemzeti szenvedéstörténet képei
többnyire protestáns megyei köznemesség által gyűlölt kormánytisztviselőnek. A magyar nemesi alkotmány súlyos sérelme miatt érzett felháborodás légköre aktualizálhatta Kiss Bálint számára a prédikátorok jogsértő történetét. A Habsburg-rekatolizációval szemben reformált hitüket őrző és ezért életüket is kockáztató gályarabok a nemzeti ellenállás megtestesítői voltak a nemzet emlékezetében. Jablonczai Pethes János története alkalmas volt allegorikus tartalmak hordozására. A festmény különösen a szabadságharc leverése után vált népszerűvé, litográfiában, másolatban terjedt országszerte. A Foktűi-Jablonczai család szenvedéstörténete a nemzeti mitológia részévé nemesült. Cs. M. MÁTRAY GÁBOR: Pyrker János László egri patriarcha-érsek képtára a' magyar nemzeti múzeum képcsarnokában. Pesten 1846, 2; A Helvécziai Vallástételt követő békés-bánáti egyházi vidék vallási, polgári, tudomány és fóldleirati történeteinek emléke. Összeszedte és megírta Kiss Bálint Prédikátor és R Esperes. IV.dik Kötet Szentesen 1836. (Kézirat) Debrecen, A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára. (Jelz.: 1.27.b.43); ZÁDOR 1952, 24-47; CSERNITZKY 1994 XI-2. A Mohácsnál elesett II. Lajos testének feltalálása 1851 Orlay Petrich Soma (1822-1880) Olaj, vászon, 200 * 290 cm Jelezve balra lent: „Orlay" Debrecen, Református Kollégium Könyvtára Orlay Petrich Soma 28 éves korában müncheni tanulmányai idején festette a II. Lajos holttestének feltalálását ábrázoló festményét. A képet feltehetően azzal a gondolattal küldte el 1851 nyarán a Pesti Műegylet kiállítására, hogy azt majd megvásárolják a Nemzeti Múzeum Magyar Képcsarnoka számára. Mint az Eötvös Józsefnek a művészhez írott leveléből kiderül, Orlay még müncheni patrónusának, Wilhelm von Kaulbachnak ajánlását is mellékelte a képhez. Hivatkozhatott arra is a festő, hogy a kompozíció müncheni kiállításán bizonyos sikereket ért el. Ritka eset a magyar históriai képek történetében, hogy egy kép hazai fogadtatását, mértékadó személyek egykorú kritikáit oly alaposan megvilágító források maradtak volna fenn. Orlay képével kapcsolatban a művész levelei eddig ugyan nem kerültek elő, ám a neki küldött válaszokból részben ismerhetjük azok tartalmát is. A művész megvásárlást sürgető levelére Eötvös József és Toldy Ferenc is reagált, akik különben mint a képcsarnokot támogató egylet képviselői, személyesen tárgyaltak Kubinyi Ágoston múzeumigazgatóval, részletes kritikát adva a fiatal festőnek. A nehézségek abból adódtak, hogy Orlay II. Lajos halálával kapcsolatosan annak olyan mozzanatát választotta ki képéhez, amelyet addig még senki sem ábrázolt. A szerencsétlen király elestét már korábban is megfestették, ezek a képek azonban azt a jelenetet mutatták, amint a fiatal uralkodó lovával együtt a Csele-patakba hanyatlik. így mutatja be halálát - az európai köztudatnak megfelelően - már Johann Nel 1582-ben megjelentetett fametszete (Germania a töröktől sanyargatott Hungária segítségére siet, ld. VI-3) vagy a Corpus Juris 1751-es kiadásának II. Lajost ábrázoló képe is. Dorffmaister is így jeleníti meg az elbukó uralkodót közismert nagyméretű pannóján (ld. VI-29), és eleste közben ábrázolták a királyt a 19. századi almanach-illusztrációk is. Orlay nem csupán képzeletének engedve választott új formát II. Lajos halálának ábrázolásához, hanem irodalmi-történelmi források alapján. A debreceni kollégium képviselői számára adott nyilatkozatában, melyet képe megvásárlásakor adott, a festő Jászay Pál könyvére hivatkozik, amit forrásként használt. Jászay Pál A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után című történelmi müve 1846-ban jelent meg Pesten. Jászay részletesen idézi - Gévay Antal cikke alapján - a leginkább hitelesnek tekinthető szemtanú, Sárffy Ferenc győri várkapitány beszámolóját a frissen elhantolt király tetemének feltalálásáról és székesfehérvári eltemetéséről. Sárffy leírása szerint a holttest teljesen ép volt, romlásnak minden jele nélkül. Említést tesz páncéljának megtalálásáról is. Sárffy beszámolóját Pray György tette közzé 1770-ben, a jelenet ábrázolására azonban először Orlay vállalkozott 1850-ben elkezdett képével. Orlay művén egy olyan mozzanat is látható, amely sem Sárffy, sem pedig Jászay említett leírásában nem szerepel, nevezetesen II. Lajos koronájának feltalálása. Orlay képének hangsúlyos részlete ez. Az előtérben a kiterített, szépen letisztogatott holttestet körülveszik a forrásokból is azonosítható szereplők, Sárffy Ferenc és Czettrich Ulrik, valamint kíséretük, míg a háttérből egy lobogó köpenyű vitéz heves mozdulattal törve az előtér felé, felmutatja a király elveszettnek hitt koronáját. Ez az a mozzanat, amely miatt a képet a legtöbben, így Eötvös és Toldy is kritikával illették. Eötvös pszichológiai hibát említ, amely a nézőket félrevezetheti. „Azon alaknak értelme, melly a' koronát mutatja fel. Egy azon scénának képét fogja benne látni, hogy ha a' király elveszett is, a' korona, azaz az ország azért megmarad, már a vad örömben, mellyel a' korona felmutattatik, a' jövőnek jóslatát látja, első kitörését azon indulatnak, mellyel a' két párt, mely Lajos halála után támadott, a' koronáért küzdve e szerencsétlen hazát széttépé!" (PestBuda, 1851. október 16.) Toldy Ferenc már a jelenet kiválasztásával sem ért egyet. „Barátom - írja Orlaynak Münchenbe -, micsoda érdeme van II. Lajosnak? hát még teste megtalálásának, mi minden tekintetben jelentéktelen esemény! Lajost mint fiatal embert sajnálhatni, mint királyt?... Őalatta a nemzet betegsége halálos lett, s' Mohács csak az elfordíthatatlan halálának napja!... vele a nemzet semmit sem veszített." Toldy felveti a király idegen származását, s
