Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - X. A történelem képei a magánélet körében a 19. században

kori megrendelő korlátozottabb anyagi lehetősége volt ennek az oka. Valószínűnek tűnik, hogy közös forrásból beszerzett, öntéssel sokszorosított portrékat használt fel két különböző ötvös. Ez a Magyarországon a kiegyezésig fennálló céhszabályokkal ellenkezett ugyan, de Európa más területein is megfigyelhetők hasonló jelenségek. Történelmi alakok ábrázolása a 19. század első felének magyar ötvösségében nem számít ritkaságnak. A talán legjobban ismert Szentpétery József munkái között nem egy ilyen ötvösművel találkozunk. Az ábrázolt nagyságok szoros összefüggésben vannak a korszak képzőművészetében, elsősorban az irodalmi illusztrációkon megjelenő témákkal: Bernáth György díszkardja II. Rákóczi Ferenc mellképével, Magyarország és Erdély címerével (1844, IM); Díszkard II. Rákóczi Ferenc, valamint Attila, Árpád és vezérek alakjaival (X-16). Ez utóbbi mű más vonatkozásban is fontos analógia a szóban forgó ékszerekhez. Egykori tulajdonosa mindkettőnek Tóth Nepomuk fános (1833-1865), aki rövid élete ellenére a korabeli Pest egyik legismertebb orvosa volt. Szinte gyermekként mint tüzér vett részt a szabadságharcban. Hirtelen halálát az 1865-ös tífuszjárványban betegeitől elkapott kór okozta. Végrendeletében jelentős könyv- és képgyűjteményét közcélra adományozta. A társaséletben járatos, főúri körökben igen keresett orvos azonban a város szegényei között is népszerű volt. Az 1847-ben Szentpétery által készített szablya minden bizonnyal csak az 1850-es évek végén, orvosi praxisának megkezdése után került Tóth Nepomuk János birtokába. Szentpétery figyelme a negyvenes évek második felében fordul a magyar történelmi alakok, az évtized végére pedig a történelmi események ábrázolása felé. Előbbire fentebb említettünk példákat. Utóbbit jelzi, hogy csak az ötvenes évek elején választ először magyar vonatkozású történelmi eseményt az általa legfontosabbnak tartott „képei" témájául. 1852-ben a Vitám et sanguinem-jelenetet, 1853-ban Buda visszavételét készíti el trébelt lemezeken. Erre az időszakra keltezik a hamis bécsi hitelesítőjegyek az övet és a mentekötőt is. A csak felületes történelmi tájékozottsággal rendelkező ötvös választását minden bizonnyal kora képzőművészeti eseményei befolyásolták, így például az 1825-ös, József nádor kezdeményezte, történelmi kép megrendelésére történt felhívása, melynek egyik megadott témája ugyancsak a pozsonyi országgyűlés híres jelenete volt. Mindezek alapján tehát elképzelhető, hogy az övnek és a mentekötőnek is Szentpétery József az alkotója. K. Er. X-18. Díszmagyar ékszerkészlet és másolata a: díszmagyar ékszerkészlet 7. század, 16. század, 1872-1875 között „RA", „FR" jegyű pesti mester (mentegombok, forgó) és „NI" (ujjagombok) pesti mesterek munkája, korábbi részek egybeépítésével Arany, citrinkövekkel és igazgyönggyel díszítve; kalapált, préselt, öntött, granuláció; az öv hossza 83 cm; szélessége 5,5 cm; a menetekötő hossza 29 cm; a forgó magassága 15 cm; a kardkötő hossza 56 cm; a gombok átmérője 3,4 cm, 2 cm, l,7cm, 1,5 cm Vétel az eredeti tulajdonos, Prónay III. Gábor unokájától, Prónay Jozefától Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Újkori Osztály, ltsz.: 1971.29. 1-6 A férfi díszmagyar öltözékhez készült ékszerkészlet a következő darabokból áll: öv, mentekötő, kardkötő, forgó és kétféle, négy különböző méretű gomb. Az öv középső boglárja közepén kazettás, zárt foglalatban fazettált citrinkő, körülötte gyöngyből és granulációból és fémszalagból alakítót rekeszes díszítés koncentrikus elrendezésben. A boglár keretelését nagyobb gömbök alkotják. A boglár két oldalán négy-négy sorban elrendezett, úgyneveztt „dióbeles", 16. századi lánc alkotja az övet, végükön gömbös, félköríves zárótaggal. A mentekötő az öv mintájára alakítva a 19. században készült. A forgónak az öv középtagját követő boglárjából három kalászforma nő ki, 36 citrinkő vei díszítve. A kardkötő lánca a reneszánsz lánc szemeiből 19. századi tagokkal kiegészítve, végén karabinerrel. A négy különböző méretű, összesen 52 darab gomb két különböző csoportba sorolható. Az egyik típus az övboglár középső részének változata: citrinkő körül hálós minta. A másik csoport magas turbán alakú, tetején gyöngyös keretelésben nyolcszirmú lemez közepére foglalt egy nagyobb gyöngy. Az ujjagombok ennek a formának keresztben félbevágott változatai. b: díszmagyar ékszerkészlet - másolat 19. század utolsó negyede Ismeretlen pesti mester Arany, foglalt citrinkövekkel és gyöngyökkel; arany, citrin, igazgyöngy; kalapált, préselt, granulációval; az öv hossza 81 cm; a mentekötő hossza: 22 + 16,5 cm; a gombok átmérője 2,3 cm, 1,9 cm Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Újkori Osztály, ltsz.: Ö.II. 1982. 125. 1-6 Az előző ékszerkészlet mintájára készített második készlet övből, mentekötőből és 30 darab, két különböző méretben készített gombból áll. Az öv és a mentekötő híven követi a fent említett készletet. A gombok négy félbevágott dióbeles láncszemből alakított gerezdes formák, tetejükön granulációs keretelésben egy-egy gyöngyszem. Az ékszerkészletet Prónay III. Gábor (1812-1875) készíttette a 19. század utolsó harmadában. Az öv középső boglárját, egy 7. századi bizánci boglárt egy pesti kereskedőtől vásárolta csakúgy, mint az övet és a mentekötőt alkotó úgynevezett „dióbeles" lánc egy részét. Utóbbi a családi hagyomány szerint egykor Teleki Mihályé volt. Az 1. számú készlet készítési idejét a kardkötő karabiner szerelésén, illetve a forgón és a különböző gombokon megtalálható különböző pesti jegyekből következtetve 1872 és Prónay Gábor halála, 1875 között határoz-