Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - X. A történelem képei a magánélet körében a 19. században

A magyar birodalom népeinek Szabács megvívásánál történt összefogásáról az idáig nem közöltek képet, noha ez az 1476-ban vívott ostrom fontos szerepet játszott Má­tyás sikereinek sorában. Ezt követően hatalmazta fel ugyanis a szlavóniai nemességet a nemesi felkelés meg­szervezésére, s megengedte azt is, hogy önállóan vá­lasszanak kapitányokat maguknak, majd lemondott adóztatásukról is. A magyar korona népeinek testvéries egyesülése című li­tográfiát Vahot Imre a Napkelet 1861-es évi jutalomlap­jának szánta, ám ebben az évben a lap kiadását szüne­teltetnie kellett. Ez az oka annak, hogy a műlap részle­tes ismertetése elmaradt. Az 1860-as év különben az or­szág közjogi helyzetének változását hozta magával. Megtörténtek az első lépések Magyarország történelmi státusának újbóli elismeréséhez. Ám a nemzetiségek is egyre inkább hangot adtak autonómiaigényüknek. A műlap horvát, szerb és román nyelvű feliratai arra utal­nak, hogy a Vahot által tervezett kép voltaképpen a társ­nemzetek, nemzetiségek képviselőnek szóló történelmi parabola: bemutatja e nemzetek történelmi egymásra­utaltságát. A Mátyás, azaz a magyarok vezetésével elért hajdani közös sikerekre emlékeztető jelenet azonban olyan történelmi példa, amely - a magyar birodalmi tör­ténelemszemléletnek megfelelően - egyaránt figyelmez­tet mind a magyarság politikai vezető szerepének his­tóriai legitimitására, mind pedig a nemzetiségekkel való békés kiegyezés szükségességére. S. K. Napkelet 4 (1860) 767. X-14. „Mátyás, az igazságos" - órakép zenélő szerkezettel 19. század második fele Fémlemez, olaj, kerettel együtt magassága 90 cm, szélessége 106,5 cm Zenélő szerkezete jelzett: „A. Olbrich in Wien" Képe: Franz Kollarz (1829-1894) - Vizkelety Béla (1825-1864) kőrajza nyomán Vétel magántulajdonból 1953-ban Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvösosztály, ltsz.: 53. 1998 Dúsan faragott, aranyozott neobarokk keretben fémre festett kép. Keretén fölül középen fehér zománcos szám­lapú, sugarasan elhelyezett római számjegyes óramű, a kor divatos időmérő szimbóluma, hátoldalán beépített zenélő szerkezettel, rajta hat beprogramozott zenemű:

Next

/
Oldalképek
Tartalom