Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - X. A történelem képei a magánélet körében a 19. században

X-10. pajzsraemelés jelenete is, noha maga Anonymus nem szól erről. Valószínű, hogy ez a metszet szolgált forrásként Kisfaludy Károly rajzához, amely az Awrora-almanachban jelent meg 1826-ban Vörösmarty Mihály versének illusztrációjaképpen. Ezen a metszeten (Kisfaludy rajza után Michael Hofmann, Id. X-19) Árpád nyugodtan áll a vitézek által megemelt pajzson, egyik kezében buzogány formájú vezéri pálcát tartva, jobbját pedig védelmezőén seregei és a nép fölé emelve. Ez az ábrázolás nemigen felel meg Vörösmarty verssorainak, noha a költő versének alcíméül ezt írta: Egy kép alá. A költő ugyanis a rajznál lendületesebb jelenetet állít olvasói elé: Nézz Árpádra, magyar, ki hazát állíta nemednek, Nézd, s tiszteld képét Álmos fejedelmi fiának. Őt magas Ung mezején vérontó férfiak, és bölcs Hadvezetők szabadon választván harcos urokká, Bátor örömriadás közepett pajzsokra emelték. Mint kel erős viharok tetején a sziklai nagy sas, Úgy kele a fejedelmi fiú országos erőben, Párduca lebbenvén és kardja égre ragyogván. Ezeknek a soroknak inkább felel meg Kovács Mihály ábrázolása, akinek képén valóban Árpád „párduca lebben, kardja égre ragyogván". Kovács Mihály tehát a témával kapcsolatos történelmi és irodalmi hagyományokra egyaránt támaszkodott. Műve megkomponálásakor azonban nem a hazai előképeket követte, hanem barátjának és mentorának, Karl Rahlnak Manfred fogadtatása Luceriában című kompozícióját vette alapul. A nép közé Kovács Mihály odafestette önmagát is (a jobb oldali csoportban, az ősz Álmos mögött álló, a képből kitekintő figura) és idealizált módon költő barátját is a fiatal bárd lelkesült alakjában. Árpád pajzsra emelésének jelenete 1854-ben a magyar vezér- s királyválasztás ősi hagyományát állította a nézők elé. Ennek a témának a sem meg nem választott, sem meg nem koronázott Ferenc József önkényuralma idején, a Bach-korszak légkörében nyilván politikai felhangjai is lehettek. A kompozíció népszerűségének jeleként értékelhetjük, hogy ráfestették az óraképekre, felhasználták még a tajtékpipák díszítésénél is. S. K. A Pesti Műegylet által 1854-ik évi február 15-étől martius 13-áig kiállított művek' lajstroma. Pesten 1854,10. sz; VAHOT IMRE: Eger és környéke. In: KUBINYI-VAHOT IV, 58-59; FESSLER 1815-1825,1, 249; VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Árpád emeltetése. Egy kép alá. Pest 1825; BENKÓCZY 1910, 418^19; BÍRÓ 1930, 36-38; GERSZI 1960, 90; VAYERNÉ 1973, 31; Budapest 1981a, II, 266; LUDÁNYI 1987, 45-47; RÓZSA 1996 X-ll. A Hunyadi-ház diadalünnepe 1857 Vizkelety Béla (1825-1864) - Franz Kollarz (1829-1894) Papír, kőrajz, 632 x 882 mm Felirata középen a kép alatt: „A HUNYADIHÁZ DIADALÜNNEPE". Jelezve középen a kép alatt: „E kép tervezője s kiadó-tulajdonosa Vahot Imre. Eredetijét szerzé s olajba festette Vizkeleti Béla. (Pest, 1857.) Jutalomkép a Napkelethez". Jelezve balra a kép alatt: „Köre rajzolta Kollarz F." Jelezve jobbra a kép alatt: „Nyomt. Reiffenstein & Rösch müintézetében Bécsben". Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz.: 4773 Vizkelety Béla litográfiája az 1456 nyarán lezajlott győztes nándorfehérvári csatából hazatérő diadalmas sereg vajdahunyadvári bevonulását idézi fel. Az élen lovagló Hunyadi Jánost, Kapisztrán Jánost és a nagyobbik fiút, Hunyadi Lászlót a várnép kíséretében Szilágyi Mihály X-ll. és Szilágyi Erzsébet fogadja a gyermek Hunyadi Mátyással. A kép témaadója és tervezője Vahot Imre, a Napkelet kiadó-szerkesztője. A Hunyadi-ház diadalünnepe az 1857 januárjában indult folyóirat első jutalomképe, a következő években kibontakozó történeti képciklus nyitódarabja. Vahot az „általa tervezett eszme megvalósítására" eredetileg Barabás Miklóst szándékozott felkérni, aki az év eleje óta több divatképet és színészi szerepképet is rajzolt a Napkelet számára. Miután a históriai festészetben kevéssé gyakorlott művész elhárította az ajánlatot, Vahot rátalált a pályakezdő Vizkeletyre, aki a szerkesztő instrukciói nyomán megfestette a jelenetet, amelyet a bécsi Franz Kollarz rajzolt kőre.