Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VIII. Az archeológiai érdeklődés kezdetei - Kiss ETELE: Lehel kürtje

mára, egy (feltehetőleg újkori) kürt, melyet szintén Lehelének tartottak. A későbbi tudományos megközelítések irányába mutató fejlemény egy dániai párdarab említése. Molnár kötetének 1823-as kiadását pedig kibővítik Horváth Péter tanulmányával (Értekezés a jász kürthrőí, mely Leel kürtjének is hivattatik), amely azonban Molnár és Décsy magyarázata között nem óhajt választani, és elsősorban a jászok eredete érdekli. A melki és a jászberényi kürt szerinte egyaránt Lehelhez tartozik, az első mint vadászkürt, a másik mint tábori kürt. A magyar eredetkérdés nagyívű felvázolására, s egyúttal a nemzeti történelem világtörténelemmé tágítására tett kísérletet Horvát István a Rajzolatok a Magyar Nemzet legrégiebb Történeteiből (Pest 1825) című művében. Ebben több ismeretlen eredetű és nyelvű antik népet kapcsolt össze bibliai és antik helynevek alapján, melyeknek kulcsát számára a magyar mint legrégibb nyelv szolgáltatta. Ezáltal vált a magyarok ősévé a szkíta nép, és az ebből a népből leszakadt filiszteusok, föníciaiak, párthusok, pelazgok és etruszkok pedig rokonaink. Az elmélet kialakításában szerepet játszott a magyar krónikás hagyomány történetképének több eleme, így Horvát elméletének egyik kiindulópontja a jászok középkorban elterjedt philiszteus elnevezése. Ez az elmélet nagyon széles körben hatott, még a jóval később Garibaldi mellett küzdő magyar légiót is etruszk régészeti kutatásokra ihlette.

26 Várható volt, hogy a Lehel-kürt hamarosan az elmélet részévé válik, ami 1826-ban be is következett, amikor Jerney István Gondolatok a' Jász-kürtről, ahhoz hasonló több kürtök' esmértetésével egy levél töredékben címmel kiadta egy bécsi tanulmányútja tapasztalatait, mely a Tudományos Gyűjtemény 1828-as évfolyamában is megjelent (80-90). Jerney mereven elutasítja mind Molnár, mind Décsy magyarázatait, s néhány további kürttel gazdagítja a körképet, melyekről bécsi útja során szerzett tudomást. A kürt ábrázolásainak legjobb analógiáit etruszk sírfreskókon találja meg Horvát nyomdokait követve, de nem bocsátkozik a jelenetek értelmezésébe. Lehetetlen nem észlelni azokat az elemeket, amelyek Horvát István és Jerney elméletét a kürttel is foglalkozó elődeivel összekötik. Ezek közül az azonos célkitűzés alapján Dugonicsot bizonyos szempontból tekinthetjük Horvát előfutárának, ahogy azt egy 1900-as évek elejéről származó Dugonics-életrajz írója tette.

27 Horvát jászok iránti fokozott érdeklődésének pedig Décsy és Horvát Péter munkájában találjuk meg előzményeit. Jerney az épületen lévő keresztnek nem tulajdonít jelentést, s ezáltal a kürt díszítésének az egységes voltában Molnárt követi, de a mitológiai jelenetek távoli forrásának kutatásában végül is Décsyhez áll közelebb. Jerneynek azonban Horvát István sugallatára kimondatlanul is sikerült a kürt készítőiben a magyarok őseit megtalálnia, s így gondolati szintézist teremtett Molnár és Décsy ellentétes álláspontja között. Az 1847-ben Szerelmey Miklós által kiadott Magyar Hajdan és Jelen című, országismertető kötet eleje szintén közöl képet és leírást a Lehel-kürtről (anonim szerzőtől). A kürt a cikk szerint 10. századbeli magyar vagy bizánci munka. A cikk a jeleneteket egy esemény, a hét vezér pusztaszeri eskütétele és az ezt követő vallási szertartások és áldozati játékok képmásaként fogja fel. A krónikás hagyomány, itt elsősorban Anonymus Gestája, újfent inspirációs forrást jelent a kürt interpretációjánál, amely itt már halvány ellentmondásba keveredik az újabb, régészeti jellegű megfigyelések által sugallt esetleges bizánci készítéssel. A kürt tudományos kutatása és a tudományos mitologémák Az elefántcsont kürtök tudományos vizsgálata 1860-ban indult meg Franz Bock jelentős tanulmányával, ebben elkezdte rendszerezni a Habsburg Birodalomban fennmaradt kürtöket.

28 Ezek közül Franz Bock szerint a Lehel-kürtöt gazdag díszítése alapján az egyik prágai kürt után a második hely illeti meg. Bock nem ad értelmezést az általa csak röviden leírt kürtről, de a történelmi mitologizálástól ő sem mentes. Lehelt megteszi a jászok vezérének, aki a kürtjével a vesztett csata utolsó perceiben próbálja összefogni a népét. Itt nyilván a Rolandkürt hagyománya érvényesült a nyugat-európai műveltségű tudósnál, aki azonban a legendát már elkülönítetten tárgyalja a kürttől. A mitológiai témákra fogékony Ipolyi már a Magyar Mythologiában említi a Lehel-mondát és a kürtöt, de csak egy 1876-os pesti kiállítás kapcsán ismerkedik meg a tárggyal, s ír is róla.

29 A mű korát nem óhajtja meghatározni, de érdekes, hogy az általa kínált 10-12. századi datálás a modern elméleteknek jobban megfelel, mint Bock, a későbbi Hampel vagy Supka datálása. Noha a legenda és a tárgy közötti kapcsolatot nem vonja szorosra, a legendának önmagában mégis nagy jelentőséget tulajdonít. Az 1876-os kiállítás Ipolyi mellett Czobort is inspirálta, akinek már Klösz fényképe is rendelkezésére állt, noha a cikkéhez közölt, már fénykép nyomán készített fametszet nem sokkal haladja meg Molnár metszetének színvonalát.

30 A mű stílusát nem érinti a cikkben, a jelenetek szimbolikáját kívánja megfejteni, leginkább a többi kürt alapján. A századfordulón a kürttel foglalkozó irodalomból elsősorban Pulszky Ferenc cikke emelhető ki, míg a többi szerző megelégszik néhány soros leírással, elsősorban a kürtnek a jászság reprezentációjában betöltött szerepe foglalkoztatta őket.

31 Pulszkyt, aki a jeleneteket cirkuszi mutatványok ábrázolásának gondolta, már stiláris kérdések is érdekelték, és a faragásokban a bizánci stílustól eltérő elemeket kiemelve a kürtöt egy bizánci provinciális műhely termékeként határozta meg. A századforduló táján két nagyszabású tanulmányt szenteltek a kürtnek: az egyik Hampel Józsefé az Archaeológiai Értesítő 1903-as évfolyamában,

32 a másik Supka Géza önálló kötete 1910-ből.

33 Hampel Bock nyomán a kürtök különböző csoportjainak a felállításával (melyben Falke művét mintegy 30 évvel előzi meg) megpróbálta besorolni a Lehel-kürtöt, illetve egyéb bizánci és itáliai elefántcsontokkal való összehasonlítás alapján datálta is. Az így nyert datálás (9. század) ugyan ma már meghaladott, de az alkalmazott módszerek ma is követ-