Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - VIII. Az archeológiai érdeklődés kezdetei - Kiss ETELE: Lehel kürtje
rom-beli jelenetek ábrázolását tartalmazó kürtök, az ún. „bizánci csoport" emlékei közé tartozik. 1 Másrészt viszont a cirkuszi akrobatamutatványok ciklusát bemutató nagyszámú bizánci és bizánci hatású emlék a többi kürthöz képest sokkal kötöttebb ikonográfiájához is kapcsolódik (freskók, miniatúrák, a kisművesség emlékei), mely késő antik előzmények nyomán elsősorban a 1112. században terjedt el. 2 A kürt datálása és készítési helye vitatott: a korábbi irodalomban leginkább elterjedt az a feltételezés, hogy a kürt a 10-11. században, Konstantinápolyban készült (Otto von Falke, 3 Hanns Swarzenski, 4 László Gyula 5 ), mely Franz Bock, 6 Hampel József 7 és Supka Géza 8 9. századi datálását módosította. Emellett felmerült egy 12. századi datálás, orosz készítési hellyel, ami azonban nem vonult be a tudományos köztudatba - ezt a nézetet képviseli részben Csemegi József, 9 noha korábbi, 10. századi datálással, Dobai János 10 és André Grabar," ez utóbbi a magyarországi készítést sem tartotta kizártnak, valamint e sorok írója 12 -, illetve egy dél-itáliai készítési hely 1200 körüli datálással (Ernst Kühnel nyomán David Ebitz 13 ). Minthogy az utóbbi lokalizációt a kutatók többsége az elefántcsont kürtök egészére elfogadja, behatóbb tanulmányozás nélkül kiterjesztették azt a Lehel-kürtre is. A kürtök egészének a stílusával, datálásával, lokalizációjával kapcsolatban felmerült gondok megmutatkoznak az oly régóta tervezett korpusz hiányában, de visszahatnak a Lehel-kürt kutatására is, amelynek a többitől részben eltérő jellege, s az ebből levonható konzekvenciák aligha válnak világossá az egész tárgytípus beható elemzése nélkül. 14 Az első híradások, a kürt szerepe címereken és a Lehel-hagyomány Az 1874-től a jászberényi Jász Múzeumban, eredetileg a jászberényi Nagytemplomban, majd a 19. század elejétől a városházán őrzött kürtöt a hagyomány már 1682es és 1702-es első említései óta Lehel vezérhez kapcsolta. 13 A kürt ábrázolása azonban már 1642-ből ismert, a jászberényi Nagytemplom pecsétjén, s ezt követően a jászság (valamint néhány jász család) több pecsétjén is megjelenik. A kürtös pecsét 1645-től már a jászság régi, rendes pecsétjeként jelenik meg, noha a jászság korábbi, kürtöt nem tartalmazó csillagos pecsétje is forgalomban marad. 1670-től fogva több község pecsétje is tartalmazza a kürt képét mint a jászság fő szimbólumát. A kürtnek a címerben való felhasználása feltehetőleg 17. századi újítás lehetett, melynek különösen akkor volt szerepe, amikor a jászság a nádori hivatal (azaz a jász főkapitányi tiszt) megüresedése folytán saját privilégiumainak megerősítésére törekedett, illetve védelmet kért, s ezért egységesen fordult a kamarához. 16 A pecsétek használatában megnyilvánuló tudatosság már a 17. század során arra utal, hogy a kollektív nemesi jogok elismeréséért küzdő jászság a kürtöt a jász egység biztosítékaként fogta fel, s ezért vette bele címerébe. Ugyanebből a korból származik a kürtről az első népköltemény, s ebben homályosan a kürt elrejtésére is utalnak, mintegy a török uralom alatti bizonytalan helyzet illusztrálásaképp, az elrejtés módja azonban nem derül ki a dalból. 17 A 18. századi útleírások közül Bonbardus és Timon említi, illetve Bél Mátyás (kiadatlan) írásaiban is szó van róla. Ezek a művek azonosíthatóan utalnak a kürt faragott jeleneteire, valamint egybehangzóan állítják, hogy eredetileg gazdag arany, ezüst, illetve drágaköves díszítése volt. 18 A kürt (tényleges vagy csupán terjesztett) díszítésére történő utalás a tárgy felmagasztalását szolgálja, a tárgy dicsősége azonban birtokosaira, a jászságra is átszármazik. Minthogy a díszítéstől való megfosztását a források a jászoknak tulajdonítják, ez kimondottan is a becses tárgy kisajátításától való félelem megnyilvánulása, de utal egyben a saját alávetett helyzetüknek megfelelő kötelező szerénységre is. Bonbardust és Timont elsősorban a kürtnek a Lehel-mondakörhöz fűződő kapcsolata foglalkoztatja: ezt eldönthetetlen legendának tartják, melyet a hagyomány nem csupán a kürt elnevezésében őrzött meg napjainkig, hanem mint vitatott, egészen azonban el nem utasítható hipotézist is. A kürt és a magyar történelem eredetmítoszai A kürt első részletes közlésétől (1788) fogva mintegy ötven évig a nagyközönség figyelmének az előterében maradt, sajátos szerepet játszva a magyar őstörténet tudományos feldolgozásának és ezzel együtt a nyelvrokonok kutatásának kezdeti időszakában. A fontosabb őstörténeti elméletek nyomot hagytak a kürt jeleneteinek interpretációjánál. A sort 1788-ban a kiskun kerület kapitánya, Molnár Ferenc könyvecskéje nyitja (Jászberény várossában levő Leel kürthének vagy jászkürthnek ismerete), benne két metszettel a kürtről. A könyv 1838-ig négy magyar és három latin kiadást is megért. E népszerűségét feltehetőleg annak köszönhette, hogy a nemesi nemzet önreprezentációját találta meg az ábrázolások értelmezésében. A közlés időpontja nyilván nem véletlenül esik egybe a II. József reformjai által keltett országos méretű tiltakozáshullámmal és a nemzeti újjáéledés kezdeteivel. Természetes volt, hogy az akkor egyedül ismert „honfoglalás kori" mű az egész magyar őstörténet kulcsát adja. A kürt Molnár-féle interpretációja a krónikás hagyomány történelemképét vegyíti a leszármazás legújabb elméleteivel. Ezek alapján a kürt Lehel vezéré, harci kürt és - a Thuróczy-krónikában szereplő gyilkosságot, Konrád császár (illetve Konrád nevű hadvezér) megölését valóban ezzel hajtották végre, erről tanúskodik a törés a vörös foltokkal együtt. így a kürtpalást felső részén azonosít egy szarvast, mely szerinte a kijövetelnek a Hunor és Magyar ősmonda hagyománya szerinti megjelenítése, az új haza bőségét a szőlővel befutott, indából stilizált „tulipán forma" képviseli, a küzdők Európát jelentik, a felső medalionokban pedig a magyarok pannóniai mitikus öt királyának a címerei jelennek meg, Balambértől Attiláig. Molnár egyik legeredetibb ötlete Sajnovicsnak a lappföldi nyelvrokonságról kialakított, 1770-es elméletének korai recepciója. 19 Molnár-
