Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VIII. Az archeológiai érdeklődés kezdetei - LŐVEI PÁL: Saxa loquuntur. Egy képzeletbeli nemzeti sírkő-pantheon felé

lomtárakban lappanganak? Adjunk nekik múzeumot! [...] Vagy végzeties-e az, hogy a mióta alkotni nem bírunk, múltunk alkotmányait sem vagyunk képesek fenntartani!? íme, a nemzeti fennmaradásnak, a fenntartásnak s folyvást emelkedésnek közös érdeke az, mely ezen emlékek fentartását is igényli. Mert azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti. Azért vélem: őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s azáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kétesebb a jövő!"

1 A magyar művészettörténet-tudomány alapító triászának tagja, Ipolyi Arnold (1823-1886) a Magyar Tudományos Akadémia 21. ünnepélyes közgyűlésén, 1863. január 17-én adta elő A középkori szobrászat Magyarországon című, átfogó ismertetését. Az előadás második fele a középkori síremlékművészet első hazai összefoglalása, amelynek a társadalmi és tudományos közállapotokat ostorozó, de egyben programadó befejezésének része a fenti idézet. A téma felvetése művészettörténeti indíttatású volt, ahogy Ipolyinak a középkori építészet és festészet emlékeit számba vevő, hasonló előadásai is.

2 A Magyarországon a tudomány színvonalára éppen általa és nemzedéktársai által emelt disciplina oldaláról felhánytorgatni a hiányt talán nem is volt igazán méltányos. De a sokkal régebbi múltra és nemes hagyományokra visszatekintő történettudomány sem jeleskedett addig az efféle emlékek számbavételével. Ipolyi eleve jelentős megszorítással élt témaválasztását illetően: a „monumentális szobrászat" emlékeit kívánta emlékezetbe idézni, amin elsősorban a figurális díszítésű alkotásokat értette. Éppen ez az a kör, amely a kontinens nyugatabbra fekvő országaiban sokkal korábban, igaz, még minden művészettörténeti meggondolás híján, az egykor élt híres emberekről nyújtani képes információk miatt keltett már figyelmet, elsősorban történészek, genealógusok, heraldikusok körében. Az ilyesfajta érdeklődés legnevezetesebb példája a francia Roger de Gaignières 1670 és 1715 között készült rajzgyűjteménye, amely különös fontosságot nyert azáltal, hogy számos, a francia forradalom idején elpusztult uralkodói, főpapi és főnemesi síremlék rajzát őrizte meg, ha nem is annyira a stílustörténet, de legalább a tipológia és az ikonográfia vizsgálódásai számára.

3 Róma városának sírköveiről már a 16. századból maradtak fenn összeállítások, és a gyűjtemények készítésének fénykora a 17. századra esett

4 - a rajzok színvonala semmiképpen nem vethető össze a kortárs rajzművészet akárcsak átlagos teljesítményeivel sem; az Itália iránti érdeklődés példájaként még Angliában összeállított olasz síremlékkönyv is említhető.

5 A művészettörténeti és családtörténeti kutatások nem kevésbé használható forrásait jelentik a bajorországi levéltárak különböző síremlékkönyvei, így a Franz Ecker von Kapfing freisingi püspök megrendelésére készült kétkötetes munka, valamint egy másik freisingi kéziratos rajzgyűjtemény, mindkettő a 18. század elejéről, Johann Michael Wilhelm von Prey freisingi udvari kamarai tanácsos 33 kötetes kézirata a bajor nemesség leírásával a 18. század első feléből, valamint Baumburg városának sírkőkönyve ugyanezen század közepéről.

6 Valamennyiük nem túl kvalitásos tusrajzokat tartalmaz. Ipolyi akadémiai kesergésének jogosultságát igencsak alátámaszthatja az a tény, hogy például a Bajor Tudományos Akadémia megbízásából már nyolcvan évvel korábban, 1783-ban készültek síremlékeket ábrázoló rajzok.

7 Magyarországon még a középkori sírfeliratok gyűjtésére sem sok példa ismert.

8 Mindössze két püspöki székhely akad, amelynek azóta jócskán megcsappant emlékanyagát előrelátóan feldolgozták a 17. és 18. századi egyháztörténészek. A Zágrábban a 17. század első felében működött Raphael Levakovich kanonok az egyházmegye történetét feldolgozó kéziratában írta le az általa még látott síremlékeket

9 (művének a zágrábi székesegyházról szóló részét 1775-ben Daniel Farlati tette közzé nyomtatásban

10

), majd T. Kovacevich használta fel az akkor még látható emlékek adatait az egyházmegye püspökeinek katalógusához a 18. század első negyedében,

11 végül Baltasar Adam Kercselich zágrábi kanonok (1715-1778) említette még némelyiket a 18. század második felében.

12 A gyulafehérvári székesegyház síremlékeiről két összeállítás említhető, Johannes Georgius Vett kézirata az általa 1696. szeptember 28-29-én a helyszínen tett megfigyelésekről,

13 valamint Szereday Antal gyulafehérvári nagyprépost (1740-1799) publikácója, amely több, azóta elpusztult, mások mellett középkori erdélyi püspököknek is állított sírkő emlékét őrizte meg, felirataik olvasatán kívül legalább az ábrázolási típusba való besorolásukat lehetővé tevő, vázlatos leírásban is.

14 Az esztergomi középkori Szent Adalbert-székesegyház nyugati díszkapujának, a Porta Speciosának feliratain kívül lényegében csak egy, a föld alól egy tereprendezés során előkerült leletegyüttes - érseki és egyéb, azóta részben el is veszett sírkövek - szövegközlése található meg Széless György (1697/1698-1773) esztergomi javadalmas pap epigráfiai gyűjteményében.

15 Általánosabb, nagyobb területre kiterjedő munka Bod Péter (1712-1769) történeti szempontú kiadványa.

16 A jezsuita szerzetes-történész Wagner Károly (1732-1790) kéziratos gyűjtéséből

17 egyes síremlékek adatait történeti munkáiban is felhasználta.

18 Egy-egy szórványos szövegközlés természetesen más művekben is ismert, a legkorábbi IV. Béla (tl270) és családtagjai, Laskaris Mária királyné (tl270) és Béla herceg (tl269) esztergomi sírversének beépítése a Képes Krónika szövegébe,

19 majd későbbi krónikákba és történeti munkákba is. A humanista történetíró Szamosközy István (1570-1612) jegyezte le először Megyericsei János 16. század eleji, gyulafehérvári (Alba Iulia, Románia) sírkövének hosszú sírversét.

20 A szepeshelyi (Spisská Kapitula, Szlovákia) Szapolyaisíremlékek, valamint Corbáviai János horvát-szlavón bán (tl531) elpusztult, egykor a Zágráb (Zagreb, Horvátország) melletti Remete pálos kolostorában lévő emlékének szövegére felfigyelt a jezsuita történész Timon Sámuel (1675-1736).

21 A legkorábbi ismert, nyomtatásban közzétett hazai sírkőillusztráció Bél Mátyás (1684-1749) nagyszabású