Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VII. Tárgyak emlékezete - VÉGH JÁNOS: Apostolszobrok a lőcsei főoltár oromzatában

főoltár szobrait, mégpedig egy olyan korban, amely általában nem viseltetett különösebb kegyelettel a használaton kívül került művészeti alkotások iránt, különösen ha valami újnak voltak útjában. Gondoljunk az 1500as évek elejének legismertebb vállalkozására, a római Szent Péter-székesegyház építkezésére, ahol egy rendkívüli tiszteletet élvező és viszonylag egyszerűen javítható ókeresztény bazilikát bontanak le, hogy újat emeljenek a helyén. Talán nem egészen helyénvaló a bár egykorú, de egészen más gondolkozású, a humanizmus és a reneszánsz által meghatározott világban lejátszódó építkezésre utalni, hiszen az Alpoktól északra a gondolkodás még a külfölddel szoros kapcsolatokat tartó kereskedővárosokban is inkább a középkorhoz kötődő. A középkorban pedig a történelemnek nagyon nagy volt a becsülete: gondoljuk csak meg, hogy a pápa mindent eldöntő tekintélyének Nyugaton radikálisan véget vető forradalomnak a „re-formáció" nevet adták, mert a hitújítók az Egyház képét újra akarták formálni, a több évszázaddal azelőtti, tökéletesnek érzett állapotába akarták visszavezetni. Lehetséges, hogy a lőcseiek is a kontinuitást, 14. század végi őseikkel való azonosságukat kívánták kinyilvánítani azzal, hogy az általuk emelt oltár szobrait beleépítették sajátjukba. Ez egyébként még nem az a humanizmus által hordozott történeti tudat, amelyet az Alpoktól északabbra is lépten-nyomon megfigyelhetünk, de lehet, hogy az is belejátszott. Ne felejtsük el, hogy az oltár állításának utolsó fázisában az a Henckel János volt a plébános, aki később majd Rotterdami Erasmusszal levelez; erre ugyan csak egy évtizeddel később kerül sor, de nem kizárt, hogy külföldi egyetemeken folytatott stúdiumai őt már korábban hozzásegítették ilyen gondolatokhoz, és ezeket már plébánosi tiszte elnyerése előtt terjesztette városában.

2 Ebben a gesztusban természetesen az is szerepet játszhatott, hogy így kevesebb szobrot kellett újonnan elkészíteni, tehát az egész vállalkozás valamivel olcsóbb lett. Az ilyen módon megmentett figurák a plébániatemplom eredeti, nyilván az építkezés befejezésekor munkába vett főoltárának voltak a díszei. A 14. század végi retabulum, a tucatnyi 112 centiméteres figurával méltón díszítette a nagyméretű templom liturgikus középpontját. A maival összehasonlítva persze kicsiny építmény lehetett - a 14. század végén egyébként az ilyen méretűek voltak szokásosak -, hiszen különben eltakarta volna azokat a vele egykorú, egységes koncepció szerint megfestett falképeket, amelyeket jelenleg az 1860-as évek Storno-féle - átfestéssel is felérő - helyreállítása miatt alig szokás középkori műalkotásnak elfogadni.

3 Az egykori retabulum Viktor Kotrba találó megállapítása szerint az 1400 körüli szekcsőaljai (Siba, Bártfa közelében) oltárhoz hasonlíthatott,

4 bár fontos eltérés, hogy Lőcsén az apostolok mérete egyforma, nem kisebbednek a szélek felé; a sorozat - és az oltár - közepén eredetileg egy Krisztus-alak lehetett, ennek nyoma veszett. A szekcsőaljaiakkal ellentétben a lőcseiek mérműves fülkékben állhattak, ezt sugallja azokénál erőteljesebb plaszticitásuk. A figurák nem teljesen idegenek a kor szepességi szobrászatában, bár közvetlen műhelykapcsolatnál lazább összefüggés köti hozzájuk azt a három ismeretlen helyről, talán Szepesszentandrásról (Ondrej) a kassai múzeumba került, 1380 körűire tehető szobrot, mint ahogy Anton C. Glatz feltételezi.

5 Már a lőcsei főoltárról szóló első művészettörténeti ismertetés, Wenzel Merklas 140 (!) évvel ezelőtti cikke megemlítette, hogy az oromzat szobrai korábbiak az együttes egészénél,

6 ez a megállapítás azonban hosszú ideig feledésbe merült. Erich Wiese mutatott rá ismét kellő nyomatékkal, bár túl későre, a 15. század közepére keltezte a sorozatot és azt a helyi környezetből kiragadva csak a sziléziai stíluskapcsolatokat hangsúlyozta.

7 Az oltár 1952-1954-es konzerválása alkalmával végre alaposan, közelről is meg lehetett tekinteni őket, ennek eredménye a Kotrba testvérek fent idézett megállapítása; a stíluskapcsolatokat ők is távolabb, nyugat- és délnémet területen keresték. Részletesen méltatták az egykori oltár szépségét, és úgy vélték, hogy az 1431-es tűzvész áldozata lett. (Ennek azonban ellentmond, hogy Pál mester idején az apostolok teljes épségben felhasználhatók voltak.)

8 A sorozat legalaposabb vizsgálata Jaromír Homolka nevéhez fűződik, aki az összes figurát egyetlen kéztől valónak látta, és a szepességi kapcsolatokat túl gyengének találva a csehországi szobrászat hatását érezte meghatározónak. Mi több, egyik cikkében úgy fejezte ki magát, hogy „nem helyi mester volt, hanem cseh, vagy legalábbis kiképzését Csehországban szerezte", iskolázottsága egyébként nem a leghaladóbb, a Parler-féle volt. Az oromszobrokat az analógiákkal összevetve a század utolsó két évtizedéből származtatta, a szobrász stílusáról pedig azt írta, hogy a Vencelbiblia tradicionalistáihoz hasonlítható.

9 Radocsay Dénes határozottan leszögezi, hogy a feltűnően karcsú oromzatot nyilvánvalóan a karcsú figurák befogadásának szándékával alakították ki, ezt az eljárást elismerően „a késő középkor »műemlékvédő« tevékenykedés"-ének minősíti. A datálással egyetért, ám a stílusösszefüggéseket illetően a helyi hagyománynak adja az elsőbbséget, elsősorban a plébániatemplom egyik oltárán álló Miklós-szoborra hivatkozva.

10 Hasonlóképp a szepesi hagyományokat tekinti meghatározónak Glatz.

11 A Lőcsén követett eljáráshoz hasonlót figyelhetünk meg az alsó-ausztriai, Wachau-beli Spitzben, ahol egy orgonakarzat mellvédjén sorakoznak az apostolok fafigurái, itt Krisztus sem hiányzik. Ez a szoborcsoport a 15. század elejéről, a mai templom viszont a század közepéről való. A sorozat tehát nyilván a huszita betörés során elpusztult előző templom egyik oltárának szerencsésen épen maradt része, amely az 1500 körül megépített karzaton nyerte el végleges helyét. Egy valamivel nyugatabbra, de még mindig Alsó-Ausztriában található falu, Ybbsitz orgonakarzatán a gazdag mérműves díszítés 13 téglalap alakú fülkét vesz körül, bizonyára szintén Krisztus és apostolai számára, ezek azonban nem maradtak fenn, a fülkékben jelenleg barokk szobrokat találunk.

12 Az alsó-ausztriai példákon az egykori retabulumokból szerencsésen megőrződött, a közösség által nyilván nagyra becsült szobrok további fennmaradását