Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VII. Tárgyak emlékezete - KOVÁCS ÉVA: Athéné helyett Malvin? Egy „bizánci" mű a Magyar Nemzeti Múzeumban

A fejen azonnal feltűnik egy kihívó részlet: bizánci fülönfüggőt visel, szabályos, jól és részletesen ábrázolt lunulákat, amelyeknek csak középen lecsüngő négyzetes tagja nem illik bele ebbe a bőségesen dokumentált, ám nyugati divatból hiányzó ékszerféleségbe. A lunula századokon keresztül variálódik a bizánci divat szerint igazodó területeken, Bizáncon kívül is. Nyugati jelentkezése olyan ritka és speciális szituációkkal magyarázható, hogy a fejen való megjelenítése joggal követel magyarázatot. Mit jelent hát e természetes nagyságban, archeológiai hűségű lapos reliefben megjelenített ékszerillusztráció? Úgy vélem, ismét a részletekben való megbicsaklást, a stílusegységből való kiesést; vagy a stílusfogalom bizonytalan érzékelését. A pénzek Athéné-figurái is viselnek fülbevalót - igaz nem ilyen nagyméretű bizánci darabot, a fejakvamanilék és fejereklyetartók között viszont egyetlen fülbevalót viselő példány sincs. Ennyit a konkrét előképekről. Hogy ki, mikor, és hol kombinálhatta össze ezeket a részleteket első látásra meggyőző egységgé? Készültének idejét meghatározza a Jankovich-gyűjteménybe kerülésének időpontja. Valószínűnek tartom, hogy nem sokkal azelőtt, az 1700-as évek végén születhetett. A földrajzi meghatározás kérdését azonban egyéb adatok híján kénytelen vagyok nyitva hagyni, mint ahogyan Literati Nemes Sámuel esetleges közvetítői szerepe is csak puszta - igaz nagyon csábító - feltételezés lehet. Használható vizeskorsó? Most, utolsó megbeszélendő részletként immár palástolhatatlanul áruló módon a fej közönségesen értelmezett „eredeti" mivoltát illetően, s készen e mégoly igényes, de közönségesen tekintve, mégiscsak „hamis" eredet leleplezésére, hadd térjek rá egy feltűnő anomáliára. Ezt a rendellenességet többen észrevették, de senki sem próbálta megmagyarázni. Nevezetesen: a fej alakú korsónak nincs kiöntőcsőre, csak annak a jele látható, hogy hová tervezték a homlokra. Egészen pontosan a pánt közepét is érintve és gondosan, egykorúan eldolgozva. Semmi cső, vagy torzfej; készítője talán megsajnálta a koszorús hajzatú szép hölgyet? Túl szépnek találták ahhoz, hogy elcsúfítsák efféle, végeredményben ekkorra nélkülözhetővé vált tartozékkal? Ugyan bizony ki is öntött volna bele folyadékot? Egy ilyen szépséges, de étkezéshez kétes higiéniájú műtárgyba! De az is lehet, hogy nemcsak csúf, alkalmatlan is volt. A dupla fogantyút nehéz lehetett jól megmarkolni, egyensúlyozni. Lehet, hogy a kiöntőből és a fedeles edényszájból egyszerre ömlött a folyadék. Hogy ma hogyan működik, csak találgathatom, de inkább nem teszem. Ki lehet próbálni. 21. Bizánci fülönfüggők, 6-7. század Paris, Musée du Louvre