Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - VII. Tárgyak emlékezete
VII-21b. Süvegdísz 17. század eleje Délnémet (?) munka Arany, foglalt gránát, ametiszt és topáz kövekkel, apró gyémántokkal, gyöngyökkel, öntött, kalapált, poncolt, vésett, cizellált, opak fehér, világoskék és levendulakék, fekete, áttetsző zöld és vörös beágyazott zománccal; magassága 10 cm, szélessége 6 cm Jankovich Miklós gyűjteményéből Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum; ltsz.: Pig. Jank. 331 Áttört, virágos, leveles, indadíszes, zománcos alaplemez, melyre csavarral és dróttal rögzítették az öntött, poncolt és vésett, figurális díszű középtagot. Az alaplemezre csavarozva alul és fölül két tokos, zárt foglalat, bennük egy kisebb, nyolcszögletű, táblás csiszolású topáz (alul) és egy nagyméretű, nyolcszögletű gránát kő látható. A középtagon két, szintén zárt, tokos foglalású, nagyméretű kő: alul egy négyszögű gránát, fölötte nyolcszögletű ametiszt. Az áttört alaplemez különböző részeire összesen 12 átfúrt gyöngyöt rögzítettek a furatba fűzött dróttal. Az alaplemez fölső részén kalapált, nagy akasztóhorog a süvegre, kalpagra való rögzítésre, de az ékszert esetleg szalagra akasztva függőként is viselhették. Az ékszer jelen állapotában két, 17. század eleji töredéknek az egybeépítéséből keletkezett. A nyolcast formázó középtag jól illett az alaplemez közepén elhelyezkedő üres mezőkbe, így láthatóvá vált a középtag hátoldalán a finom, transzlucid zománcos, virágos díszítés. A középtag alsó részén megfigyelhető az eredetileg csüngő felakasztására szolgáló, zománcos hurok, mely a jelenlegi állapotban funkciótlan. A középtag őz- és sasfejet mintázó keretelése, a finom vésés és poncolás a 16. század végétől kedvelt plasztikus, figurális díszű ékszerekkel rokon, bár az öntött kerettel egybeépített foglalat inkább a másodvonal műveire volt jellemző. Az alaplemez kvalitásos, a zománcozásban is járatos mester munkája. A három csüngő és a gyöngy dísz valószínűleg az egybeépítés idején került az ékszerre. Az akasztóhorog az alaplemez fölső részének szerves folytatása, nem látszik forrasztás nyoma, tehát az alsó rész eredetileg is akasztásra való ékszer számára készült. Jankovich Miklós kézírásos leltárkönyve szerint a tárgy egyik fontos üzleti partnere, Totesz Izsák közvetítésével került birtokába 1832 előtt. Totesz egy Bánffy grófnőtől jutott hozzá, csere útján. Jankovich - valószínűleg Totesz közlése alapján - a művet Bocskai István süvegdíszének nevezi („ornamentum mitrale aureum"), melyet Lalla Mehmed nagyvezírtől kapott 1605. november 11-i találkozójukon, a szultán által küldött koronával együtt. Jankovich meghatározását a szemtanúk ismert beszámolói (Bocatius János, Homonnai Drugeth Bálint, Alvinczi Péter) nem támasztják alá. Azok ugyanis egybehangzóan koronáról és kardról (szablyáról), illetve díszes öltözékekről szólnak mint a nagyvezér által átnyújtott ajándékokról. Ezt a meghatározást valószínűtlenné teszi az ékszertöredékek határozottan nyugati jellege is. VII-21b. Homonnai Drugeth Bálint naplója a találkozó másnapján esett váci eseményekről írva említi, hogy az erdélyiek itt nyújtották át a fejedelemnek a rác despota koronáját, aranyövét és aranyfóliát. Utóbbi valószínűleg süvegdíszt jelöl, de a jelen tárggyal ez sem azonosítható. A 17. századi részekből valószínűleg a 18-19. század fordulóján, a 19. század elején építették egybe ötvösművünket. A Jankovich-gyűjtemény más, szintén Totesz által közvetített darabjain is megfigyelhetők ilyen „feljavító" beavatkozások. Jellemző, hogy a 20. század ízlése hogyan dolgozta fel ezt: a kilencvenes évekig a szakma 19. századi historizáló alkotásként határozta meg a kiállított darabot. K. Er. Elenchus Pignorum Nicolai Jankovichianae e domo fiduciaria Pestiensi velutarum et ad proprietatem Musei Nationalis Hungarici a Spectabili Domino vendente resignatorum. 1832. Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Adattár Bocskai kíséretében a Rákosmezőn. Emlékiratok és iratok Bocskai István nagyfejedelem és Lalla Mehmed nagyvezír találkozójáról, 1605. november 11. Közreadja CSONKA FERENC-SZAKÁLY FERENC. Budapest 1988,74,82-83,137,151.
