Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VII. Tárgyak emlékezete

VII-12. szerinti tulajdonosát, gróf Forgách Imrét akkoriban a műtárgy elajándékozásának terve, gondolata foglalkoztatta. Valószínű azonban, hogy erre az ajándékozásra nem került sor. A későbbi fejlemények arra utalnak, hogy a díszkulacsot a további évtizedekben a trencséni vár kincstárában őrizték. Esterházy Miklós nádornak 1642 őszén sikerült megszereznie - familiárisainak leleményes közreműködése révén - Trencsén várát és a hozzá tartozó gazdag uradalmat. Minden bizonnyal ekkor, eme jogi tranzakció „hozadékaként" került az impozáns műtárgy a nádor tulajdonába. Erre utal a kulacson háromszor megjelenő zománcozott címer, amely Miklós nádor nevén, titulusain kívül, mint említettük, az 1642es évszámot is feltünteti. A ma ismert forrásokban elsőként a fraknói Esterházy-kincstár 1645. évi inventáriuma említi a tárgyat: „egy öregh gerezdes hólyagos kerekded magos lábas Palaczk". Érdekes és tanulságos nyomon követni, hogy miként változott a műtárgy megnevezése az utóbbi évtizedek különböző publikációiban. A tömör, egyszavas meghatározást a hatvanas évek közepétől fokozatosan felváltotta az - eleinte idézőjelbe tett, később anélkül használt - „Mátyás király kulacsa", illetve „Mátyás-kulacs" elnevezés. A műtárgy datálását tekintetbe véve megállapíthatjuk, hogy anakronizmusról nincs szó. Sőt, kiemelkedő kvalitása egyáltalán nem zárja ki azt a lehetőséget, miszerint az impozáns darab egykor (eredetileg?) Mátyás legendásan gazdag kincstárát gazdagította. Minthogy azonban ezt a feltételezést semmiféle, ma ismert adat nem támasztja alá, így a „Mátyás-kulacs" elnevezést nem tartjuk helyénvalónak. Sz. A. PULSZKY-RADISICS 1884, III. terem, 2. szekrény, 26. sz; PULSZKY KÁROLY—RADISICS JENŐ: Az ötvösség remekei a Magyar Történeti Otvösmű-kiállításon, II. Budapest é. n. [1885], 85-86; CSÁNYI KÁROLY: A herceg Esterházy kincstár magyar ötvösművei. A Magyar Régészeti Társulat Évkönyve 1 (1920-1922) 188-189; GENTHON ISTVÁN: Magyar művészek Ausztriában a mohácsi vészig. Budapest 1927, 53; HORVÁTH HENRIK: A Mátyáskori magyar művészet. In: Mátyás-Ekv. 1940, II, 198-199; BALOGH 1966, 385; KOHLHAUSSEN, HEINRICH: Nürnberger Goldschmiedekunst des Mittelalters und der Dürerzeit. Berlin 1968, 337-338, Nr. 377; GERLVICH, LÁSZLÓ: The Art of Buda and Pest in the Middle Ages. Budapest 1971,130; Az európai iparművészet remekei. Száz éves az Iparművészeti Múzeum. (Iparművészeti Múzeum, Budapest) Szerk. RADOCSAY DÉNES-FARKAS ZSUZSANNA. Budapest 1972, 48. sz; H. DÉTÁRI 1975, 478-481; Az Iparművészeti Múzeum Gyűjteményei. Szerk. MIKLÓS PÁL. Budapest 1979, 20. (HÉJINÉ DÉTÁRI ANGÉLA); Schallaburg 1982, Kat.-Nr. 513/b; FRITZ 1982, 305; SZILÁGYI 1992, 13-21; SZILÁGYI 1994, 60-61, 107-109. VII-13. „Szent olvasó'' Báthory István (1533-1586) hagyatékából 1570 körül Itália Korallszemek (15 darab), aranyozott ezüst, cizellált tagozatokkal; hossza 49 cm A fraknói Esterházy-kincstárból Budapest, Iparművészeti Múzeum, Ötvösosztály, ltsz.: E 65.76 A vékony ezüsthuzalra felfűzött „olvasó" - rózsafüzér - tizenegy nagyméretű, gömb alakú korallszemből áll, s egy vésett díszítésű gyűrűben, illetve egy filigránnal díszített gombról alácsüngő keresztben végződik. A kereszt szárait négy, kisebb méretű korallszem képezi. Ez utóbbiak egy rombusz alakú mezőt fognak közre, amelynek elő- és hátoldalát eredetileg egy-egy, üveghátlapra festett apró jelenet díszítette. Ezek az ábrázolások - Angyali üdvözlet, illetve Szent Család - a tárgy mai állapotában alig ismerhetők fel. A fraknói Esterházy-kincstár anyagára vonatkozó írott források közül elsőként az 1685. évi inventárium említi a darabot, a következőképp: „Egy eöregh (nagyméretű) veöröss kláris (korall) tíz szemeű olvasó, kinek edgyik végén edgy aranyas metallium edgy eöregh gombai edgyütt, másik végén arany teöreök forma gyeüreü vagyon, mely János királyé volt".