Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - VI. A történelem késő reneszánsz és barokk képei
újkori történeti festészetünkre, s ebben az is szerepet játszott, hogy a képeket a távoli Szentgotthárdon kevesen látták és ismerték. G. G. HEIMB, THEOPHIL: Notitia historica de ortu et progressu Abbatiae Sacri Ordinis Cisterciensis B.M.V. ad S. Gotthardum dictae. Viennae 1764, II, 79-97; ÉBER LÁSZLÓ: A szigetvári plébániatemplom kupolafestménye. In: Magyarország műemlékei, III. Szerk. FORSTER GYULA. Budapest 1913, 214-215; FÁBIÁN MÁRIA: Dorffmaister István művészi munkássága a szombathelyi egyházmegyében. Szombathely 1936, 4041; ZLINSZKYNÉ STERNEGG MÁRIA: A szentgotthárdi volt cisztercita apátság története és művészetének emlékei (1183-1878). In: Szentgotthárd. Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok. Szerk. KUNTÁR LAJOS Szombathely 1981, 365-450; Budapest 1980, 66. sz. (GALAVICS GÉZA); GALAVICS 1997-1998, 90-93. VI-31. II. Lajos képmása 1787 Dorffmaister István (1741-1797) Olaj, vászon; 92,6 * 74,6 cm Eredetileg a mohácsi püspöki nyaralóban, később az ottani temetőkápolnában Mohács, Kanizsai Dorottya Múzeum, ltsz. 70.1.21 A tájháttér előtt, feltolt rostélyú sisakkal, páncélban, háromnegyed alakban ábrázolt fiatal férfi jobbjában buzogányt tart, balját csípőre teszi. A historizáló portréfestmény eredetileg a mohácsi püspöki palota ebédlőjében függött két, szintén Dorffmaister István által festett csatakép mellett. Ez utóbbiak az 1526-os mohácsi csatát, illetve az 1687-es úgynevezett második mohácsi csatát ábrázolták, amely a keresztény csapatok győzelmével végződött. Megrendelőjük Esterházy László pécsi püspök volt, aki a 18. század elején épült püspöki kastélyt 1785-ben helyreállíttatta, s e három képet a második mohácsi csata centenáriumára 1787-ben megrendelte. A portréfestmény a hitelesség szándékával készült, s a kortársak úgy tudták „egy bécsi originál után". Ez azonban nem portré, inkább a király jellegzetes páncélja lehetett, amelyet több évszázadon át a bécsi császári gyűjteményben őriztek, s hagyományosan II. Lajos magyar király páncéljának tartottak. Mint magyar érdekű, magyar király személyéhez kötődő műtárgyat adták át 1933-ban Magyarországnak, s azóta is a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán látható. (A páncélról nem sokkal később kiderítették, hogy - a több évszázados hagyomány ellenére - mégsem II. Lajos páncélja volt, hanem Zsigmond Ágost lengyel királyé, akinek I. Ferdinánd adományozta 1533-ban, mikor az Erzsébet nevű leányát eljegyezte.) VI-31. Ezekről a képekről már a 18. század végi látogatók (Festetich László és Péteri Takáts József) is hírt adtak, s a 19. század első felében utazók egész sora emlékezik meg róluk. Mohácson, a hajdani csata helyszínén ezeken a képeken keresztül élhette meg a kor közönsége a nemzeti múlt tragédiáját. A képek népszerűségét jelzi, hogy Borsos József 1837-ben lemásolta mindhárom képet, s magáról a királyképmásról több 19. századi másolat is fennmaradt: Mohács, Múzeum; Siklós, Vármúzeum; Pécs, Püspöki palota; MNM (Borsos másolata). E két utóbbi kép megőrizte az eredeti Dorffmaister-festményen ma már hiányzó feliratot: Rex Pátriám Populosque suos Regnique Penates Propugnaturus fortiter occubuit. (Honját, népét s ősi hitünket védte királyunk: Hősiesen küzdvén érte a hősi halál.) (Sajó Tamás fordítása) G. G. Budapest 1980, 65. sz, továbbá 63, 64. sz. (a régebbi, az utazókra és a páncél történetére vonatkozó irodalommal; GALAVICS GÉZA); GALAVICS 1997-1998, 85, 44. kép; Szombathely 1997-1998, 28, 8284. sz.
