Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - VI. A történelem késő reneszánsz és barokk képei
rályi bazilikára (annak valamikori képére), ahová annak idején, 1526. november 8-án a temetési menet vonult. Nincs is ebben semmi meglepő, hisz a tézislap mestere bizonyára nem valamiféle építészeti rekonstrukcióra törekedett, hanem arra, hogy az architektúra, a kompozíció megannyi eleméhez hasonlóan, harmonikusan illeszkedjék az allegorikus motívumok rendszerébe. Ily módon, azok kontextusában, az ideális templomhomlokzat a hit erős várát, annak ideáját hivatott felidézni. Illetve, célzatosabban, ugyanakkor átfogóbb érvényességgel annak földi megtestesítését, a római Anyaszentegyházat, amely - amint az építmény sarkig tárt kapui bizonyítják - elfogadva mintegy „szentesíti" a Krisztus követéseként, a kereszténység védelmében meghozott hősi áldozatot. S amely, az egyedül üdvözítő hit támaszaként, s az isteni igazság letéteményeseként - a mennyei örök birodalomhoz hasonlóan - az idők végezetéig fennáll, következésképp az ország, a Regnum Marianum fennmaradásának biztosítéka, záloga lesz. Nem kétséges, hogy a tézislap barokk elokvenciával megfogalmazott üzenete végső soron azokból az irodalmi alkotásokból meríti „érvrendszerét", amelyek a hazai rekatolizáció kibontakozása, diadalmas kiteljesedése idején, a 17. század közepén láttak napvilágot. Feltűnő ugyanakkor, hogy - megannyi, figyelemre méltó részletmotívuma ellenére - maga a kompozíció viszonylag laza szálakkal kötődik e korábbi korszak polemikus élű, olykor mozgósító erejű, harcosan reformációellenes irodalmi „publicisztikájához", illetve azok illusztrációihoz. Jobban kapcsolódik a 18. századi hazai értekező próza egy sajátos „vonulatához", azokhoz a történeti vagy történetfilozófiai elmélkedésekhez, amelyek immár kellő históriai távlat birtokában vetnek számot a Mohácsnál beteljesedett nemzeti tragédia okaival és következményeivel. Ilyen értelemben kap helyet a kép jobb oldali előterében az a két figura, akik minden tekintetben, főként beállításukban és viseletükben határozottan különböznek a temetési menet asszisztenciáját képező, gyászoló alakoktól. Átszellemült tekintetük és kitárt karjuk beszédes gesztusa arra utal, hogy bennük - akik a késő utókor, a nemesi nemzet ítéletét „fogalmazzák meg" a gyász komor fájdalma immár „éltető eszmévé finomul". Ennek az ideának a verbális kifejtését, elmélyítését, a korrespondenciák láncolatának felismerését és tudatosítását célozzák végső soron a tézislap írásszalagjainak feliratai. Szerepük emlékeztet azokra a bibliai citátumokra, azok sajátos értelmező „funkciójára", amelyek egy nagyívű, emelkedett hangvételű barokk prédikáció egyegy passzusának élén állva, a pátosszal áthatott gondolatmenet megannyi új és új „szólamát" készítik elő s vezetik be. Az írásszalagok szövege a jobb oldali kartus keretdíszén: „Zelo zelatus sum pro Domino Deo Exercitum. I. Reg. 19.10." („Emészt a buzgalom az Úrért, a seregek Uráért"; 1. Kir. 19,10; Illés prófétának az Úrhoz intézett szavai). Az előtérben, középen és jobbra: „Induite vos armatura(m) Dei [ut possitis stare adversus diaboli] ... inducti loricha(m) justitiae... in omnibus sumentes scutum fidei... et galeam salutis adsumite et glaudium spiritus quod est verbum Dei. Ephes. 6. 1317." („Öltsétek fel az Isten fegyverzetét, [hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok] ... csatoljátok derekatokra az Igazság övét, ... öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, ... mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ... tegyétek fel az üdvösség sisakját és ragadjátok meg a lélek kardját, vagyis az Isten szavát"; Eféz. 6,13-17). A passióeszközökből kialakított bal oldali „keretdísz" felett: „[Christo igitur passo in carne et] vos eadem cogitatione armamini... 1. Petr. 4. 1." („[Mivel tehát Krisztus testben szenvedett,] ti is hasonló érzülettel teljetek el"; 1 Pét. 4,1). Középen, fent: „[Esto fidelis usque ad mortem et] dabo tibi coronam vitae. Apok. 2.10." („[Légy hű mindhalálig és] életet adok neked győzelmi koszorúul"; Jel. 2,10). Középen, Mária és a lebegő angyalok között: „Veni de Libano, veni coronaberis... Cant. 4. 8." („Gyere le, [mátkám,] a Libanonról, ... ide le!"; Ének. Én. 4,8). A három mester által szignált, pompás grafikai alkotás bemutatása, értelmezése során további, talányos kérdések is felmerülnek. Mindenekelőtt az, hogy miért hiányoznak a tézislapok szokásos, szöveges információi. Azaz, konkrétabban fogalmazva, hol, mely tanintézet falai között, s mikor került sor - vagy kellett volna, hogy sor kerüljön - arra a doktori vizsgára, amely megszületésére, a kompozíció megformálására alkalmat adott? Ki választotta ki s jelölte meg a témát, s vajon a kompozíció bécsi mestere, J. W. Baumgartner - aki bizonyára bő és alapos, olykor a részletekbe menő megrendelői előírások nyomán, azokra támaszkodva dolgozott - miféle útmutatásokat kapott és vett figyelembe? Végül, vajon ki közvetíthette számára ezeket a megrendelői szempontokat? Ez idő szerint csak remélni tudjuk, hogy e kérdésekre a további kutatás előbb-utóbb választ fog adni. Sz. A. SZILÁRDFY 1984, 35. (A kompozíció főalakjában IV. Ferdinánd magyar királyt [1633-1654] véli felismerni.); RÓZSA 1987-1988, 289. (A metszetet, ugyancsak feltételesen, a fiatalon elhunyt Szent Imre herceg allegorikus ábrázolásának tekinti.); SZILÁGYI ANDRÁS: Variations on the Baroque Approach to the Historical Past. A Thesis Illustration and a Jesuit Stage Design from the 18 th Century. AHA 34 (1989) 168-172; SZILÁGYI ANDRÁS: „Halál és megdicsőülés". Változatok a barokk hősi ideál képi megjelenítésére. In: Az iskolai színjáték és a népi dramatikus hagyományok. Szerk. PINTÉR MÁRTA ZSUZSANNA-KILIÁN ISTVÁN. Budapest 1993,128-136.
