Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VI. A történelem késő reneszánsz és barokk képei

VI-ll. mint engesztelő áldozat. Az önfeláldozás hősi cselekedete, amely kiengeszteli a haragvó égi hatalmakat, s amelynek révén visszanyerhető a mennyei oltalom, a túlélés egyedüli biztosítéka. Az ország természetesen a régi királyságot, a Regnum Marianumot jelenti, amely korai története - fennállásának dicső kezdetei - óta az Istenanya különös oltalma, pártfogása alatt áll. Ez a koherens, egyszersmind eszkatológikus távlatokat nyitó, sajátos gondolatrendszer kevés képzőművészeti alkotásban fogalmazódik meg oly programszerűen, oly tévedhetetlen következetességgel, mint az ezúttal bemutatásra kerülő tézislapon. Szó sincs itt arról, hogy a kompozíciót valamiféle fárasztó, netán nehézkes didakszis jellemezné. Ellenkezőleg: az ábrázolás emelkedett pátosza briliáns képi megoldásokkal párosul. Különösen figyelemre méltó a fölényes invencióval kidolgozott ellentétpárhuzamok gazdag változatossága. A puttók fáklyáinak sejtelmesen és kísértetiesen pislákoló fénye az ünnepélyes, lassú gyászmenetben gördülő halottaskocsira, az azon élettelenül fekvő hűlt tetemre vetül. Kiváltképp hatásosan ellenpontozza ezt az Illés próféta alakjának eksztatikus szenvedélye, a lobogó lángnyelvektől övezett tűzszekér magával ragadó dinamizmusa. Megállapítható ugyanakkor, hogy ezeknek az ellentétpárhuzamoknak a felfejtése feltétlenül igényel némi jártasságot a szakrális művészet világában, annak teológiai vonatkozásaiban. A középkor „tipologikus" felfogása, pontosabban annak továbbélése és szuverén értelmezése jól megfigyelhető, főként a centrális jelenetet övező keretmotívumok megformálásánál. Az égő áldozati oltár, annak diadalmasan fellobbanó tüze az isteni akarat bizonyítéka. Ezt a jobb oldali motívumot, annak jelentését veszi át és erősíti fel a bal oldalon a Passió eszközeiből összeállított „keretdísz": a töviskorona és a kereszt a halotti lepellel, melyen a szenvedő Krisztus arca ismerhető fel. Krisztusé, aki valamennyi földi halandó bűneit „vette magára", hogy - betöltve isteni küldetését - élete feláldozása árán hozzon megváltást a kárhozat rabságában sínylődő emberiségnek. Az analógiák ily módon felépülő „láncolatát" a szó valóságos értelmében is mintegy betetőzi a megnyíló mennybolt, s az onnan áradó fénysugarak látványa. Felhők közül aláereszkedve maga a mennyország királynéja, Szűz Mária jelenik meg itt, jelenlétével képileg is kiemelve a bal oldali háttér monumentális épülettömbjét. Ez utóbbiról megállapíthatjuk, hogy aligha emlékeztet II. Lajos egykori nyughelyére, a székesfehérvári ki-