Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - VI. A történelem késő reneszánsz és barokk képei

A TÖRTÉNELEM KÉSŐ RENESZÁNSZ ÉS BAROKK KÉPEI A 16-17. századi festők nem tartották elegendőnek, hogy a múlt eseményeit irodalmi művek vagy saját képzeletük alapján rekonstruálják. A hősök küzdelmei, a főszerep­lők diadala vagy bukása nem önmagában és önmagáért jelent meg a reprezentatív terek falain, a könyvek illuszt­rációiként, hanem a művészek kifejezték az események­nek, a szereplők tetteinek a máig tartó hatását is. Nem önmagukért ábrázolták tehát a régen történteket, nem csu­pán felidézték, hanem értelmezték is azokat. A régi történelemképek ezért közvetlen témájukon túl általában allegorikus jelentést is hordoztak. A hajdani hősök tetteinek példaszerű voltát gyakran nem egyet­len esemény ábrázolásából, hanem sorozatok, kompli­kált képegyüttesek egészének allegorikus jelentéséből érthette meg a néző. Az allegória tehát, mondhatni, a históriafestészet magasabb foka, az esemény történelmi jelentőségének, értelmezésének eszköze. Ezért kerülhet­tek az ókori mitológia istenei is a képekre, mint az álta­lános emberi erények megtestesítői. Az egykorú néző nem találta unalmasnak a mitológiai alakoknak ezt a faj­ta alkalmazását, hanem épp ellenkezőleg, ezek a magyar „virtus" korokon átívelő azonosságát, az egész nemzet mindenkori hadi erényeit fejezték ki számára éppúgy, amint az uralkodóképek közvetlen tárgyukon túl egy­ben az allegorikus formában megjelenített nemzet, Hungária vagy Pannónia megszemélyesítői is voltak. A világi allegóriák iránti igény elsősorban az uralko­dói udvarokban jelent meg Európában. Az egyik legfon­tosabb ezek közül épp Prága, II. Rudolf császár s ma­gyar király székhelye. Magyarországi emlékei közül ki­emelkedő volt a pozsonyi vár 1646-ban befejezett pan­nó-sorozata. A képek elpusztultak, de metszetekből is­merjük őket. A III. Ferdinánd király által megrendelt al­legorikus sorozatnak a jó uralmat, illetve a királyok és alattvalóik méltányos viszonyát kifejező propagandisz­tikus üzenete is volt. Az allegória tudós műfaj volt, az efféle képek szimbolikus jelentését legtöbbször csak a program leírásából lehet felfejteni. Többnyire allegóri­ák kerültek a korszak művészi érmeire is. A bonyolult mondanivalójú allegorikus történelem­ábrázolások mellett voltak a korszaknak egyszerűbb kulcsra járó, másféle történelemképei is. A nagy, már éle­tükben, vagy később, haláluk alkalmával felmagasztalt személyiségek emlékét a művészet eszközeivel is meg­örökítették: erre szolgáltak a díszes síremlékek vagy az illusztrált vers- és beszédgyűjtemények, amint azt a szi­getvári hős, Zrínyi Miklós példáján láthatjuk. A török­kel szembeszegülő keresztény hős példaszerű életének és halálának először családja állított nagyszabású emlé­ket, s utóbb ez lett kiindulópontja sok Zrínyi-ábrázolás­nak. Az Esterházyak, a frissen felemelkedett família is minden képzőművészeti eszközt megragadott, hogy a múltra hivatkozva saját fontosságát reprezentálja. A Ve­zekénynél, a törökkel vívott - egyébként nem jelentős ­csatában elesett legidősebb fiú, Esterházy László hősi halálára hatalmas ötvösmű emlékeztet a mai napig: ara­nyozott ezüstből készült, a halál pillanatát megörökítő domborművű dísztál s az eredetileg hozzá tartozó lo­vas szobor is. Az Esterházyak családfájukat - készítte­tésük ekkor nagy divat volt - Örs vezéren és Attilán át Noéig vezették vissza; a nemzetségkönyvek mintájára pedig elkészíttették a Trophaeumot, amely a családtagok képmásait tartalmazta, beleértve a fiktív ősöket is. A Mausoleum, amely 1664-ben jelent meg Nádasdy Ferenc országbíró költségén, a 17. század legnagyobb hatású grafikai sorozata volt. A még az 1620-1630-as években készült metszetek a hun és magyar vezéreket és királyokat ábrázolták Kévétől, az első hun kapitány­tól kezdve Attilán és Szent Istvánon át egészen IV. Fer­dinándig, az aktuális uralkodóig. Az egészalakos ábrá­zolások hallatlanul népszerűvé váltak Magyarországon, számtalan másolatuk készült, és egészen a 19. századig az uralkodóábrázolások kánonját képviselték. Nagymé­retű másolataikkal kastélyokat díszítettek, bekerültek a családi ősgalériákba, sőt egyes főurak magukat is a Mausoleum alakjainak mintájára örökíttették meg. A Nagyszombatban, 1751-ben kiadott Corpus Juris lapjain a királyoknak a Mausoleumból vett arcmásai mellett apró képecskéket is közöltek, amelyek az uralkodóhoz kap­csolódó történelmi mozzanatokat ábrázoltak. Mátyás király mellett például egy csatakép és egy könyvtárbel­ső, a Bibliotheca Corvina szolgált illusztrációul. Az itt felbukkanó témák közül nem egy rendkívül népszerű­vé vált a következő század folyamán. A 18. század vé­gének nagy történeti ciklusait alkotó Dorffmaister Ist­ván is merített ezekből a kompozíciókból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom