Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - V. Regnum Marianum
V-15. hallal. A pajzs felett balra forduló, nyitott sisak koronával. Sisakdísz: koronából kinövő helyzetben a pajzsbeli férfi. Takaró: kék-arany, vörös-arany. Sunlaitner (helyesen Sonlettner) Regina címerének leírása: Az álló, csücsköstalpú, feketével és vörössel negyedelt tárcsapajzs 1. és 4. mezejében befelé lépő arany griff; 2. és 3. mezejében 3 (jobb)haránt ezüst pólya. A pajzson jobbra forduló, nyitott sisak koronával. Sisakdísz: két szarv - fekete-arany, vörös-ezüst - között a korona középső levelére helyezett arany emberarcú nap, a szarvak végébe legyezőszerűen elrendezett 4-4 (feketearany-ezüst-vörös, illetve vörös-ezüst-arany-fekete) strucctoll illeszkedik. Takaró: fekete-arany, vörös-ezüst. Bornemisza István bővített címerének leírása: Az álló, tojásdad pajzs vörössel és kékkel vágott felső mezejében jobbra forduló fejű, vágásvonalon álló, koronás fekete sas, az alsó kék mezőben fekete bölényfej, szájában hallal. A pajzson jobbra forduló nyitott sisak koronával. Sisakdísz: jobbra forduló páncélos férfi kinövő helyzetben, felemelt jobbjában kard, baljában zöld szőlővessző (3 levéllel, 3 fürttel), fején arany búzakalászból font koszorú, a vállán átvetett vörös szíjon arany kürt lóg. Takaró: fekete-arany, kék-arany. Ny. S. É. A borítóját vesztett, pazar kiállítású armális első levelének verzóján látható a néhai karomi Bornemisza Tamás 1564-ben kapott címere és a Sonlettner családé. Mindkettő egy-egy álló ovális, barna, zöld-vörös kartusban; a kartusokat alul levélmaszk zárja le. Fölöttük és alattuk is egy-egy széles szalag lebeg, a fölső íratlanul, az alsóban a következő szöveggel: „Insignia nobilis quondam Thomae Bornemisza de Karom Concessa Anno 1564" és „Insignia Sunlaitneriana". A fol. 2 r-t a miniatúra teljes egészében elborítja. Kívülről fekete-arany keret veszi körül a képes mezőt, amely világos lilásbarna keretből és zöld márványbetétekből épített ívezet alatti térbe engedi a nézőt bepillantani. Az ívnek nem látszik sem a záradéka, sem az indítása, de alul, az előtérben két posztamens is benyúlik, amelyekhez barnás lépcsőkön lehet feljutni. Azt az illúziót kelti, mintha olyan közel volnánk az ívhez, hogy nem látjuk a széleit, mintha már magunk is beléptünk volna a jelenetbe. Az így föltáruló tér hátfala halványkék, amelyre árnyékot vet az előtte álló építmény. A zöld, lila és barna oltárfal előtt halványlila márványemelvényen magasodik a naturalisztikusan festett, a térben szinte lebegni látszó címerpajzs. Maga az oltárépítmény háromszintes. Alul márványbetétek díszítik, középső szintjén középütt és kétoldalt is egy-egy fülke mélyül; a szélsők közül a heraldikai jobb oldaliban Szent Imre, a bal oldaliban Szent Erzsébet alakja. Szent Imre magyar ruhát visel, liliomot és könyvet tart a kezében, Szent Erzsébet két koronát emel a bal kezében, jobbjával alamizsnát nyújt a lábánál térdelő koldusnak. A fölső szinten középütt építészeti koronázó elem, a magyar-, a cseh- és a birodalmi címerrel. E mellett heraldikailag jobbra áll Szent Adalbert, kettős kereszttel és két lándzsával, balra Szent Gellért (?), pásztorbottal és nyitott könyvvel a kezében. A kép előterébe benyúló posztamenseken heraldikailag jobbra Szent István király áll, magyar ruhában, balra Szent László király páncélban, palástban. Valamennyi figura - beleértve a sisakdísz páncélos vitézét is - egyszerre szereplő is, és szobor is; eldönthetetlen, hogy miféle tér ez, szobrokkal vagy élő alakokkal benépesítve. Az ecsetarany feliratokkal talán utólag látták el őket; nem az architektúrára írták fel a neveket, hanem a lapra, mivel azok túlnyúlnak az építészeti tagozatokon: „S: STEPHANUS. REX.", „S: LADISLAVS REX.", „S. EMERIcus Dux.", „S. ELISABETA." A szent püspökök nevét nem írták föl, csupán egy-egy apró S. betű jelzi, hogy elkezdték, de nem fejezték be a feliratozást. Az armális rendkívül igényes kiállítású mű, amelynek eredetileg reprezentatív kötése lehetett, amire a lapok aranymetszése is utal. A hat magyar szent jelenlegi ismereteink szerint egyedül áll az emlékanyagban. Mivel a jogbiztosító szöveg nem tér ki rájuk, ismét egy talányos, verbálisan nem dokumentált megrendelői igénnyel állunk szemben, aminek csak az eredményét ismerjük. Ugyanazok a szentek jelennek meg itt, amelyek Pázmány Péter Kalauza mindkét kiadásának (1613, 1623; vö. V—9) címlapján is ott sorakoznak, egyébként hasonlóképp - csak éppen reális - építészeti keretben. Bár az armális szentfigurái nem a Kalauz címlapját másolják, hasonló gondolatkört képviselnek. Ki kell emelnünk azt, hogy az oklevelet (Sennyey István veszprémi püspök mellett) Ferenczffy Lőrinc királyi titkár ellenjegyezte, aki éppen ebben az időben tervezte egy gazda-
