Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - TÓTH ENDRE: A továbbélő ókor

TÓTH ENDRE A TOVÁBBÉLŐ ÓKOR Hosszú és járatlan út vezet a pannóniaiak királyától a Möns Claudius grófján át addig a Perczel őrnagyig, akinek 1849-ben, a budai vár sáncolási munkái közben, az akkor előkerült római bélyeges téglát gondja volt átküldetni a Nemzeti Múzeumba. A humanizmus hazai megjelenését és elterjedését az irodalomtudomány, a művészettörténet kutatja. Annak vizsgálata azonban a perifériára szorult, hogy miként vélekedtek a késő középkorban, a kora újkorban és azt követően a múlt tárgyi emlékeiről, s alig tudunk erről valamit. Még a kutatási feladatok és lehetőségek számbavétele sem történt meg. Holott a történelmi Magyarország két római tartomány, Pannónia és Dacia majd egész területére kiterjedt. A két provincia közül kétségtelenül Dacia keltette fel a nagyobb érdeklődést: Decebál halála, kincsei

1 és főként a romanizált lakosság és a románság nyelvének eredete miatt. A két eltérő fejlődésű és történetű provincia ránk maradt emlékei nem hasonlíthatók az Itáliában található, illetve a 15-16. században napfényre kerülő, megbecsült emlékekhez. Mégis: az érmek, a vésett kövek és főként a római feliratok gyűjtése és értelmezése, átértelmezése, majd „hamisítása" is ekkor, a 15. században kezdődött. Es szólnunk kell a terepalakulatokról: a töltésekről és a sírhalmokról, az öttevénynek (öntésnek) nevezett kavicssávokról, amelyek a római utak látható maradványai voltak az Árpád-korban. Érdekesek még a középkori városkapukon láncon lógó, bajelhárító és védő „sárkánycsontok", amelyek a földtörténeti korokból származó fosszilis csontmaradványok voltak.

2 Az alábbi írás csak figyelemfelkeltő lehet; az adatközlések korlátozott volta miatt még az elvégzendő feladatok leltára sem lehet teljes. Félszáz évvel ezelőtt Horváth Tibor Antal még a reneszánsz kori Batthyány Boldizsárt nevezte az első régiséggyűjtőnek.

3 Pedig inkább azt az avar harcost tarthatjuk annak, akinek a sírját Tarnamérán tárták fel,

4 és akinél - ha nem is régiséggyűjtő szenvedélyét elégítette ki - mégis tetten érhető a sírleletek alapján az, hogy hogyan viszonyult a múlthoz. Egy marék színes aranyalapos üvegmozaik kockát hantoltak el vele: a kockák egy balkáni templom falmozaikjának lehettek a darabjai. Az első igazi „szuvenírt" - tehát nem használati tárgyat vagy nemesfém értéket - külföldi útjáról hozta haza, és annyira megbecsülte, olyan fontos volt számára, hogy el is temettette magával. Az ókori földrajzi neveket a Dráva-Száva közén és a Nyugat-Dunántúlon a római lakosság valamelyes továbbélése hosszabb-rövidebb ideig megőrizte (Siscia = Sziszek; Sirmium = Szerémség; Peotovio = Pettau, Ptuj; Savaria = Savaria; Vindobona = Wien; Salla = Zala; Mursella = Marcal; Arrabo = Rába stb.) és tovább hagyományozta. A névhasználat különlegessége magának a római tartománynévnek a 11. századi alkalmazása. A Pannónia név a római kor után folyamatosan ismert maradt - ha nem is mindig a Kárpát-medencében, de a nyugatibb vidékeken - a világtérképeken és történeti munkákban. Az, hogy mekkora területet fedett le, a politikai hovatartozástól függően korszakonként változott. 1. Római pénzek „Pannónia" felirattal Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum Ami biztos: a késő római közigazgatás provincianevei: Pannónia Prima és Secunda, Valeria és Savia eltűntek, helyettük a két évszázaddal korábban keletkezett Pannónia Superior és Inferior éltek tovább. A kora középkorban a római tartománynevek nyugatabbra tolódtak,

3 Pannónia lefedte a mai Ausztria keleti felét is. Később a Superiort és az Inferiort földrajzilag még szabadabban értelmezték: nem hajdani közigazgatási határaik között, hanem jelentősen módosulva, hogy a 16. századra végképp helyt adjanak a Felső-Magyarország, azaz Pannónia Superior és az Alsó-Magyarország, azaz Pannónia Inferior tudós elnevezéseknek. Ennek okai sejthetők: egyrészt a rövid életű 4. századi elnevezések nem gyö-