Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - RITOÓKNÉ SZALAY ÁGNES: A Corvinus-legenda és a régészeti emlékek

a lemásolt kövek alapján rekonstruálható. Kisebb excursusaitól eltekintve a királyi tartózkodási helyeken járt, nyilván kardinálisát követve. Számunkra itt most egy megjegyzése nagyon figyelemreméltó. A máig is működő gyógyforrások környékén, Budafelhévízen lemásolt egy nimfáknak készített votív követ, amelyekhez hozzáfűzte „sunt eiusmodi bases cum iisdem litteris quamplures translate in castra Budensia ante thalamum Serenissimi regis Mathiae". Vagyis 1479-ben már maga Mátyás király is érdeklődött a régiségek iránt, annyira, hogy azokat környezete díszéül helyezte el.

13 Bonfini kövekkel nyomósított érvei, úgy tűnik, célba értek. Ugyanis 1489. július elsején a budai Duna-parton 2. Silvanusnak szentelt oltár, i. sz. 3. század első fele Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum a firenzei Bartolomeo délia Fonte három föliratos római kő szövegét másolta le. Vázlatkönyve szerint „In marmoribus e Transilvania adverso Danubio advectis iussu Matthiae Corvini Regis haec tria epitaphia ad ripam Danubii iuxta Budám legi calendis Iulii anno MCCCCLXXXVIIII". Azaz maga a király rendelkezett úgy, hogy a hatalmas sírköveket Erdélyből a Dunán Budára szállítsák.

14 A rakomány talán több követ is hozott, de délia Fonte ott háromnak szövegét másolta le. Legelőször a Cocceia Valériát, Bonfini egyik legfontosabbnak tartott tanúságtévő kövét. A pontos dátum és a kísérőszöveg mutatja, hogy minden mozzanatot fontosnak tartott a följegyzésre. Tette ezt valószínűleg azért, mert a különleges rakományt tartalmazó hajó érkezése egy gondosan megrendezett látványsorozat része lehetett. 1489 tavaszán a király Bécsből visszaérkezett Budára. Udvarában volt a pápai legátus, akihez Rómából újabb futár is érkezett a Szentszéknek Mátyást tájékoztató emlékiratával. A töröktől is jött követ a két birodalom közötti béke meghosszabbítása ügyében. Hét esztendő után végre Velencével is helyreállt a diplomáciai viszony. A Signoria követe a Signoria jókívánságait tolmácsolta János herceg és a milánói menyasszony házasságához. A császárral fönnálló áldatlan helyzet is változni látszott, mert a jóval rugalmasabb római király, Miksa bizalmas emberei keresték meg Mátyást, hogy a jövőről tárgyaljanak. Buda ezekben a hetekben az európai diplomáciának ismét fókuszába került. Látszat és valóság most még kevésbé fedték egymást, mint ama, a bevezetőben említett követlátogatáskor. Amíg a török követtel a fegyverszünetről tárgyaltak, Miksával már a török támadást készítették elő. Fogadták Velence jókívánságait az itáliai hercegkisasszonyhoz, és tárgyaltak egy más megoldásról Miksa családjából. Az „örök béke" gondolata is fölmerült. Július 8-án, Űrnapján a budavári főtemplomban rendkívül díszes körülmények között, a jelenlévő diplomáciai testület előtt ünnepélyes módon kihirdették a tárgyalások eredményeit. Ez volt a látszat.

15 A valóság pedig az, hogy 1489 nyár eleji hónapjai a hanyatló egészségű király utolsó próbálkozásai voltak, hogy korábban nem túlságosan sikeres külügyeit rendezze. A végső erőfeszítés célja az volt, hogy a trónutódlást biztosítsa. Természetes fiát, János herceget kívánta utódjául. A diplomáciai tárgyalások témája is részben ez volt. Oklevélben a király a hatéves fiút 1479-ben említette először, ekkor címe „dominus Lipthoviensis, comes de Hunyad". 1484 őszén említik először Johannes Corvinusként, a milánói házassági tervekkel kapcsolatban. A magyar történészek között teljes a konszenzus abban, hogy az új névvel való fölruházás valamiféle legitimációt jelent.

16 Végül is elfogadta a király a fölkínált római rokonságot? Aligha látunk a kérdésben valaha is tisztán. A fiúról azt mondták, hogy föltűnően hasonlított a király apjára, a nagy Hunyadi Jánosra. Ezért is bírta nagyanyjának különös pártfogását, aki hatalmas vagyonának, az ősi Vajdahunyad várának is örökösévé tette. További sorsáért a király méltán aggódott. Beatrixtól is, de a főuraktól is kevés jót várhatott. A Corvinus névvel, ezzel