Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - III. Az ókor hagyatéka

helyi edénytípust nemes anyagokból alakíttasson ki. A felhasznált érmek feltehetőleg Erdélyben kerültek elő, ahol a 16. század óta gyakori a híradás antik éremleletekről. Az érmek felhasználásánál a díszítő funkció lehetett a fő cél. K. Et. KŐSZEGHY 1936, 115, 689 b. sz; B. SEY-T. NÉMETH 1990, 24-26, 3037. kép. III-18. Talpas pohár Apor István címerével 17. század második fele Thomas Klosch (működött 1649-1708), Brassó Aranyozott ezüst, kalapált, vésett, az edény testébe és a palástra forrasztott érmekkel díszítve; magassága 29 cm, a száj átmérője 15 cm A pohár testén babérkoszorúban címer: koronából kinövő, szablyát tartó kar, hasonló sisakdísszel. A címerpajzs fölött vésett felirat: „APOR ISTVÁN" A Károlyiak gyűjteményéből került a Magyar Nemzeti Múzeumba Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Újkori Osztály, ltsz.: Ö.II.76.3 Hengeres, fölfelé enyhén szélesedő test, alsó harmadán, a pohárfenék vonalában, profilált, hullámos peremű osztógyűrűvel. A talpon és a szájperem alatt vésett tagoló gyűrű. A pohár talprészére egy sorban 8, a cupparészre és a pohár fenekébe három sorban összesen 25 érmet forrasztott az ötvös: thasosi-tetradrachma barbár utánzatait, dyrrhakhioni drachmákat, római köztársaságkori és császárkori dénárokat. A talprészen a hengerpalástra, a cuppán viszont a palástba vágott kerek nyílásba foglalva helyezte el az érmeket. A díszként felhasznált érmek közel nyolc évszázadot ölelnek fel: az i. e. 4. századtól i. sz. 4. századig terjed készítésük ideje. Az erdélyi ötvösségben a 16. század végétől kimutatható úgynevezett talpas pohár típusának egy különösen nagy méretű példája az egyik vezető ötvösközpont mesterének műve. Díszítése a 16. század elején, elsősorban délnémet területről elterjedő divatot követi. Magyarországon a 16. század második feléből származó forrásokban találkozunk először hasonló müvekkel. A kor szóhasználatával „pogány pénzes" ezüstművek, ékszerek (övek, karkötők) a következő században is kedveltek maradtak. A fennmaradt emlékek elsősorban Erdély területén készültek. A dekoráció kedveltségéhez hozzájárult az a tény is, hogy Erdélyben gyakoriak voltak az antik éremleletek, melyekből az ötvösök is szert tehettek kisebb készletekre. Sokszor alkalmazott eljárás volt, hogy a rendelkezésre álló érmekről öntvényt készítettek, melyeket az eredeti darabokkal együtt használtak fel. III-18. Apor István (1638-1706) kincstárnok, hadvezér volt, akit kora leggazdagabb erdélyi főurának tartottak. Címerének utólagos elhelyezése arra utal, hogy a pogány pénzes talpas pohár nem az ő megrendelésére készült. K. Er. GYÁRFÁS TIHAMÉR: A brassai ötvösség története, Brassó 1912,150; KŐSZEGHY 1936, 220. sz, 38; B. SEY-T. NÉMETH 1990, 20-23, 70, 2329. kép.