Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - KERNY TERÉZIA: História Sancti Ladislai. A kerlési ütközet ábrázolásairól

KERNY TERÉZIA HISTÓRIA SANCTI LADISLAI A kerlési ütközet ábrázolásairól I. A források Szent László életrajza két forrásból: életrajzából és legendájából ismeretes. Az előbbi az ún. Gesta Ladislai régisen alapul, amely már szentté avatása után, a 12-13. század fordulóján készen állt.

1 Egyházi szerkesztésű legendája máig három kéziratcsoportban maradt fönn.

2 Ezek törzsanyaga azonos ugyan, de számos, éppen forráskritikailag jelentős helyen eltérnek egymástól.

3 Legendája szentségének bemutatására törekedett, ezért hadjáratai, így például az ún. kerlési csata leírása, nem kaptak helyet benne. Ez utóbbi hadjárat életrajzában szerepelt csupán, de ott is csak mellékes epizódként, szűkszavúan: „A pogány kunok... kegyetlenül rabolva... haza indultak. Salamon király és Géza herceg, testvérével, Lászlóval sereget gyűjtve, sietősen utánuk eredt... A pogányok nyomorultul megfutottak, s a magyarok... a kunok megnyírt fejét úgy aprították, mint a nyers tököt. Szent László herceg megpillantott egy pogányt, aki egy szép magyar leányt vitt a lova hátán. A herceg... üldözőbe vette Szög nevű lován, de nem tudta őket elérni. Odakiáltott hát Szent László a leánynak: szép húgom! Ragadd meg a kunt övénél fogva, és vesd le magadat a földre! Meg is tette. Midőn László herceg távolról a földön fekvőre szegezte lándzsáját, és meg akarta ölni, a leány nagyon kérte, ne ölje meg, hanem bocsássa el. A szent herceg hosszas küzdelem után elvágta [a kun] torkát, majd megölte". Ennek a ma már igazán nehezen rekonstruálható ütközetnek az emléke a 13. század végén vagy a 14. század legelején kibővült, és önálló életet kezdett élni a képzőművészetben. Okai részben az ország keleti védekező politikájával magyarázhatók. 1239-ben Kötöny kun fejedelem és népe IV. Béla király engedélyével Magyarországra telepedett be (a Tisza, Temes, Maros és Körös folyók mentén szálltak meg) miután Batu kántól vereséget szenvedtek. A magyarok és a jövevények viszálya ettől kezdve állt fönn. 1241-ben a magyarok legyilkolták vezérüket, Kötönyt, ők pedig nagyon is érthető módon bosszút esküdtek. 1242-ben a mongolok - vagy más néven tatárok, ahogy őket egyik alávetett törzsükről nevezték - támadást indítottak Magyarország ellen. 1282ben IV. (Kun) László az Al-Dunáig hadjáratot vezetett a föllázadt és az országból távozni akaró Oldamur vezetősége alatt álló kunok megfékezésére és visszatartására. 1285-ben az ún. második tatárjárás veszélyeztette az országot Telebuga vezetésével.

4 1289-ben a kun Árboc, Törtei és Kemence meggyilkolta Kun Lászlót. Az ország állandó rettegésben és fenyegetettségben élt, hol a befogadott, hol a be-becsapó keleti etnikumokkal szemben. íí. A korai ábrázolások Az Anjouk dinasztikus politikai törekvései is kedveztek a ciklusok elterjedésének. Az akkortájt fölélénkülő Szent László-kultusz - bár idehaza megkésve - többek között a hazai lovagi irodalom (Trójai mondakör, Roland-ének, Trisztán-ciklus, Nagy Sándor-monda stb.) megteremtésének mintájára.

5 A profán históriát hamarosan az egyház is legalizálta, mert alkalmasnak bizonyult hazánkban a tiltott, de még megtűrt és valójában élő pogány szokások (leányrablás, kultikus rítusok, szertartások), valamint egyéb veszedelmet jelentő ázsiai hordák (kunok, tatárok, besenyők, majd évszázadokkal később a törökök) elleni misszióhoz. Ennek következtében azután helyet kaphatott a templomok falain, a didaktikus célzatú falképciklusok között. Időrendileg az első, 14. század első felétől datálható emlékek kizárólag az udvari környezetben, talán élőjátékokon, joculátorok, trubadúrok énekeiben, kárpitokon, miniatúrákon, falképeken (Kakaslomnic [Szepes vármegye]) jelentek meg. Aránylag jól körüljárható a megmaradt anyagból néhány évtizeddel később, egy 14. század első felére datálható erdélyi falképcsoport (Bögöz [Udvarhelyszék], Gelence [Háromszék], Homoródszentmárton [Udvarhelyszék], Sepsibesenyő I. [Háromszék])

6 és egy század közepén készült provinciálisabb emlékkör anyaga szintén az erdélyi templomok falán (Erdőfüle [Udvarhelyszék], Maksa [Háromszék]), valamint a Felvidéken Vitfalva (Szepes vármegye), Rimabánya (Gömör vármegye), Szentmihályfa (Pozsony vármegye). A patrocínium-kutatások vizsgálatai alapján föltűnő, hogy Szent László-titulusú plébániatemplomokban nem vagy csak nagyon ritkán jelent meg az ütközet ábrázolása (Necpál [Túróc vármegye], Karaszkó [Gömör vármegye]).

7 E sorozatok általában magasan, alig látható helyen, a hajó északi falán húzódnak, ám ez sem mindig törvényszerű. Kakaslomnicon az egykori kápolnában (a mai sekrestyében), Ócsán (Pest vármegye) a szentély falán bukkant elő. A szepesi Svábfalva templomában is a szentélyből indul. Vitfalván, Rimabányán és Gömörrákoson (Gömör vármegye) az utolsó jelenetek áthúzódnak a hajó keleti falára, Bögözön pedig a nyugati falon kezdődik a ciklus. A szöveg(ek) és mintaképek alapján megfestett sorozatok között nem találni két teljesen egyformát. Az egyes jelenetek redukálódhattak, bővülhettek, új elemekkel gazdagodhattak az évszázadok során a megrendelők igényei szerint. Valószínűleg élőszóban is terjedt a legenda az írott források mellett, amely tovább rontotta vagy éppenséggel gazdagította az ősszöveget a népköltészethez hasonlóan. Számos motívuma közülük még megfejtésre vár. A kiemelkedő kvalitású Szepes vármegyei kakaslomnici freskónál a ciklus mindössze három jelenetből áll, és az eredeti (?) írásos elbeszélés fragmentu-