Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - II. Szent királyok - királyi szentek - POSZLER GYÖRGYI: AZ Árpád-házi szent királyok a magyar középkor századaiban

11-22. túsza kezdődött Magyarországon, amelynek ma is meglévő emlékei a felvidéki, főképp szepességi szárnyasoltár-művészetben találhatók (Szepeshely, Lőcse, Márkfalva, Kisszeben). Török ellen védőként, egyes példák szerint pedig valósággal nemzeti szentként tisztelték, és a magyar szent királyok társaságában ábrázolták, hasonlóképp jótékonykodó szentekkel, Mártonnal és Erzsébettel együtt is. Budán kialakult ikonográfiájának alapsémája szerint Alamizsnás Szent János bíborosi díszruhát, a cappa magnát viseli felhúzott csuklyával és bíborosi kalappal. A kezében tartott pénzes zsákból a mellette kuporgó koldusnak alamizsnát oszt. Minden esetben idős, hosszú szakállú férfinak ábrázolják. A leibici Szent Anna-oltár kis szobra is ezt a típust képviseli. Keze, arca érzékeny, finom faragású. Fájdalmas tekintettel néz a lábánál térdeplő apró koldus-figurára. A szobor az oltároromzat közepében kapott helyet mint olyan ábrázolás, amelyik tematikailag nem kapcsolódik közvetlenül a szekrényszoborhoz és a szárnyképekhez, de megjelenítését mégis nélkülözhetetlennek tartották. B. Zs. RADOCSAY 1967,109,188; VÉGH; MNG 1984,104. sz. (VÉGH JÁNOS) POSZLER GYÖRGYI AZ ÁRPÁD-HÁZI SZENT KIRÁLYOK A MAGYAR KÖZÉPKOR SZÁZADAIBAN „Istvánnak és családtagjainak alakja időről időre úgy formálódott, értékelésük úgy változott, amint a figurájukat felvázoló kor, továbbá a felvázolást szellemileg sugalló társadalmi réteg igénye megszabta" - írja a történettudomány e tekintetben egységes véleményét megfogalmazva Kristó Gyula 1972-ben megjelent tanulmányában.

1 A gondolat folytatásaképpen pedig: „A 13. század közepére alapvonásaiban kialakult I. Istvánról és családjáról az a sententia, amely a 14. századi krónikakompozícióba átkerülve évszázadokra megszabta a korai magyar történelem e nagy alakjáról és kortársairól, rokonairól alakítható kép körvonalait". A szent uralkodók alakjai tetteikben és viselkedésükben megnyilatkozó főbb jellemvonásaikkal és ehhez illő külső megjelenésük egyes esetekben árnyalt, máshol elnagyolt leírásával témaként kínálkoztak az alkalmas időben, meghatározott céllal és funkcióval kialakuló művészeti ábrázoláshoz. Vessünk egy összefoglaló pillantást ezen figuratípusok és a hozzájuk kapcsolódó legfontosabb témakörök Árpád-kori kialakulására! Szent István és Szent Imre személyiségének történeti megformálásában az első jelentős csomópontot 1083. évi szentté avatásuk jelentette. Ezt megelőző, spontán, helyi kultuszukra vonatkozóan csak jelzésszerűen kevés adattal rendelkezünk. István király földi maradványait - minden bizonnyal a pogánylázadásoktól való megóvás érdekében - ugyan már feltehetően az 1060-as években új sírba helyezték, és a sírok már ekkor csodás gyógyulások színhelyei voltak, a szentté avatás legfontosabb politikai előzményeit mégsem ezek az események jelentették. Az István által alapított és a Boldogasszony tiszteletére szentelt székesfehérvári egyház fontos állami központ volt: királyi koronázóhely, ahol az első király trónja állt. Itt őrizték a királyi kincstárt, a legfontosabb ereklyéket és állami iratokat. István halála napján, augusztus 15-én, évente törvénynapokat tartottak ugyanitt, melyeken az első király törvényei már ekkor mint „Leges beati Stephani" szerepeltek.

2 Ezen előzmények nyertek kultikus formát a történeti szakirodalomban visszatérően László király egyik legjelentősebb politikai tettének minősített szentté avatási sorozattal: az Istvánkori két szent életű remete, Zoerard-András és Benedek után kanonizálták a magyar egyház első vértanúját, a keresztény hit terjesztésében, Imre trónörökös nevelésében jelentős szerepet játszó Gellért püspököt. A legfontosabb esemény István király augusztusi, majd Imre her-