Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

TANULMÁNYOK - MAROSI ERNŐ: A magyar történelem képei. A történetiség szemléltetése a művészetekben

díszleteibe: végül úgy látszik, mintha a szerző (a „szobatudós") már elsősorban környezetéből, könyveiből merítené ösztönzését.

20 Magyarországon is híressé vált egy középkori auktorportré, a Képes Krónika l

v oldalán található, írópultjánál ábrázolt személyről, akit hagyományosan a magát ugyan meg nem nevező, de többszörös konjektúrával Kálti Márkkal azonosított szerkesztőként, esetleg Mózesként szoktak megnevezni; óvatos körültekintéssel megadott címe: „A történetíró".

21 Mivel annak a mondatnak („Sicut seribit magister ystoriarum ...") a kezdőbetűjében foglal helyet, amely a krónikaszerkesztés legjelentősebb újításával, a bibliai leszármaztatás módosításával kapcsolatban a történetírás legnagyobb tekintélyére hivatkozik, valószínű, hogy Petrus Comestort ábrázolja.

22 Ebben az esetben a történetírás megszemélyesítőjévé az utókor értelmezésében egy történetíró vált, helyettesítve a História allegorikus alakját is. A történetírás másik nevezetes megszemélyesítője, Ligeti Miklós Anonymus-szobra (vö. XIV-10) nyilván nem független az (akkor még ,,Bécsi"-ként) már közismertté vált, Budapestre a Bicsérdy-féle másolatban megszerzett Képes Krónika névjelzés nélküli auktorképétől. A névtelenség, névrejtés

23 adottságát a szobrász a visszahúzódó, rejtőzködő középkori szerzői viselkedésmódról szóló közkeletű elgondolás kifejezésére használta ki. Úgy állított emléket az ismeretlen személyiségnek, hogy a történetíró szobrában a történelem allegóriáját jelenítette meg. Valamelyest a pozitivista történetírói ideál is benne van ebben az arcát leplező figurában: nem az elbeszélő személye, hanem a tény a fontos. A történelem szubjektuma Nemcsak a történetíró személyisége értelmezendő allegorikus ábrázolásként; régtől fogva így fogták fel az események cselekvő szubjektumát, a történelmi személyiséget is, akinek „viselt dolgai" (res gestae) alkotják a történeti elbeszélés tárgyát. A történelem tanulsága, az eseményekből levonható erkölcsi következtetés elemi formájában a konfliktusban egymással szemben álló jellemek vagy a személyes élettörténetek összehasonlításából, a „párhuzamos életrajzokból" világlik ki. A másokkal párhuzamba állított egyéniség túlmutat önmagán: benne szuperindividuális erők (a sors, az isteni gondviselés, a „történelmi szükségszerűség") akarata nyilvánul meg. Kiválósága kiválasztottságából ered; kiválasztottságának feltevéséből következik megszemélyesítő jellege. Az egyén így válik nembeli, fajbeli közösségének perszonifikációjává. Perszonifikáció mindenekelőtt abban az értelemben, hogy személyes sorsában és individuális konfliktusaiban is a közösség erkölcsi normáit jeleníti meg. Az egyének, sorsuk és élettörténetük iránti érdeklődés a történelem „magistra vitae" funkciójából következik. Ezek a tényezők a jellemben egyesülnek: az teszi a magasabb erők által meghatározott sorsot egyedivé, a külső vagy késői megfigyelőnek hozzá való viszonyát személyessé. A 19. századi polgári regényben a típusalkotás teszi szubjektíve átélhetővé az általános és az egyéni megjelenítését a különösben. A régebbi korokban a történelmi egyéniségnek ezt a morális, személyre vonatkoztatását a példázat fejezte ki. A késő antikvitás epikus tankölteményeiben (mint Prudentius Psychomachiájában, Martianus Capella De nuptiis Mercurü cum Philo/ogz'fljában, Boëthius De consolatione Philosophiaejaban) általános fogalmak nyertek kidolgozott megszemélyesített alakot, s ezeket a mesterséges figurákat a szerzők nem kevésbé mesterséges konfliktusokba, harcba is vetették. Évszázadok iskolásai tanulták e latin fogalmakat e tanköltemények segítségével. A híres történeti személyiségek (viri illustres, neuf Preux, femmes claires) maguk is exemplumokká emelkedtek. Az exemplumban válik a személyiség nemcsak egy történet, hanem a történelem szereplőjévé, magasabb erkölcsi ideálok megszemélyesítőjévé. Az a tárgy, amely az exempláris, példává (mintaképpé vagy ellenpéldává) emelt személyiséget megörökíti, a portré. A kiváló, korszakokat meghatározó személyiségek ábrázolásainak tervszerű gyűjtése a humanizmussal veszi kezdetét.

24 Az éremről köztudott (Mt 22,20), hogy rajta felirat azonosítja a képet. Van még egy előnye: a pénzek sorozataiból uralkodók sorai állíthatók össze: maga a történelem rakható ki belőlük. Köztudomásúan Petrarca értékelte az érmet éppúgy imitatióra ösztönző exemplumként,

23 mint az antikvitás monumentális hagyatékának más elemeit (feliratokat, szobrokat, épületeket). A portré iránti humanista érdeklődés (Paolo Giovio comói Musaeuma, Vasari művészportrésorozata, az ambrasi főhercegi portrégyűjtemény) vetette meg alapjait annak, hogy a történelem korszakait az őket meghatározó személyiségeik képével jellemezzék. Ez az egyetemes folyamat Magyarországon is érvényesült. Alapját és kiindulópontját a reprezentatív portréhagyomány (érem- és pecsétportrék, síremlékek, majd portréfestmények, -szobrok és -medáliák) mellett a középkori krónikák történeti folyamatosság-elképzelésének megfelelő genealógiai ciklusok jelentették (a mi 14. századtól követhető ikonográfiái hagyományunkban kimutathatóan a Képes Krónika portréciklusa, majd a Thuróczy-krónika két kiadásának illusztrációi). A humanisztikus történeti portrét Magyarországon a 19. századra nézve is alapvető érvénnyel (ld. számos újrafogalmazását, mindenekelőtt Kriehuber litográfiasorozatát) a 17. század elején a Mausoleum rézmetszetsorozata kodifikálta.

26 Az idealizálásnak és az allegorikus példázat befogadásának metódusa csak fokozatosan vált a magyar társadalom közkincsévé. Amikor az úttörő Kazinczy Csokonai alakját a nevezetes poussini idézettel („Et in Arcadia ego") igyekezett klasszikus magaslatra emelni Debrecenben, még nem lehetett sok szerencséje. A portrét ugyanis még elfogadták volna, de az „Árkádia-perben" világossá vált, hogy a klasszikus célzást csak mint a marhák tenyésző helyére való gúnyos utalást értették. A későbbi 19. század azonban már bővelkedik a bőkezűen osztogatott közhelyekkel körülírt érdemek megtes-