Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
KATALÓGUS - I. Ereklyekultusz
gyobb, hitelesnek elismert keresztereklyét is. Elképzelhető, hogy Forgách ereklyéje is innen származik. Mint kora egyik legismertebb és legtermékenyebb szerzőjét, a Rómában tanult Forgách Pál ismerte Gretser művét, melyre ez az ötvösmű a bizonyíték. K. Er. HEIGL LÁSZLÓ: Ecce lignum crucis. Budapest é. n. [1932]; BÁRTFAI SZABÓ LÁSZLÓ: A Hunt-Pázmán nemzetségbeli Forgách család története. Budapest 1910, 562, 753, 759. 1-8. 1-8. Szent László ereklyetartója 18. század közepe Aranyozott ezüst, üveg, trébelt, cizellált; magassága 26 cm Fából készült szekrénye 52 * 55 cm Tállya, római katolikus plébániatemplom A monstrancia alakú ereklyetartó Szent László ujjpercereklyéjét őrzi. A kvalitásos ötvösmű hullámos szélű talpon nyugszik, nódusza vázaidomú. A 18. század végén készült szekrénye félköríves, elöl kihasasodó üvegajtóval zárul. Oromzatán Szűz Mária monogramja. 1319-ben Drugeth Fülöp az Abaúj vármegyei Középnémeti közelében, a Hernád szigetén Szent László tiszteletére kápolnát építtetett ágostonos remeték (pálosok) számára. Itt őrizték Szent László egyik ujjának középső részét. 1319-ben az egri püspök, 1320-ban pedig az esztergomi érsek negyvennapos búcsút engedélyezett a kegyhely látogatói számára. (GYÖRFFY GYÖRGY: AZ Árpádkori Magyarország történeti földrajza, I. Budapest 1987 3 ,123; KERNY TERÉZIA: Szent László ereklyéi. Vigília 57 [1992] 348.) Az ujjperc valószínűleg a 16. század során Regécre, később Tállyára került. Ez az ereklye alapozta meg a hegyaljai település máig eleven Szent László-tiszteletét. A szőlőműveléséről és boráról híres falu templomában ápolt kivételes kultusz egyik emléke az az 1775-ből származó faszobor, amelyet ma Sárospatakon, az Egyháztörténeti Gyűjteményben őriznek (ltsz.: 65.5.1, magassága 91,5 cm). A 19. század eleji főoltárkép Szent László csodálatos vízfakasztását ábrázolja. A templom legigényesebb barokk kori műve a hajóban álló Szent Vencel-oltárkép, amelyet Franz Anton Maulbertsch festett a helybéli Fáklyás Társulat állította oltárra. Az 1765 körül készült, pazar szépségű kép jól mutatja, hogy milyen magas megrendelői igényekkel is lehet számolnunk Tállyán a 18. század második felében (GALAVICS GÉZA: Szent Vencel bora és Maulbertsch oltárképe Tállyán. MÉ 46 [1997] 49-61). K.T. Közöletlen 1-9. Ereklyetartó a Szent Kereszt ereklyéjével Magyarország, 1860 körül Részben aranyozott ezüst, öntött, vert; négy, zöld üvegből való ékkőutánzattal; magassága 30,5 cm, szélessége 15 cm, talpátmérője 11,2 cm Esztergom, Főszékesegyházi Kincstár, ltsz.: 64.106.1 Nagy Constantinus császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben, a Szent Sír-templom (felszentelve 335-ben) alapozása közben a golgotai kereszteket. Jeruzsálemi Szent Cirill írja Nagy Constantinus fiához, Constantiushoz: „A te atyádnak, Constantinusnak idejében megtalálták Jeruzsálemben a Kereszt üdvözítő fáját". Szent Ilona „Sessorium" nevű római palotájába hozott egy darabot a keresztből, ahol kápolnát építtetett számára. E palotából épült ki a ma is meglévő bazilika, a Santa Croce in Gerusalemme (KRAUTHEIMER 1987, 35, 69-70). Innét áradt szét az egész Nyugatra a megszámlálhatatlan keresztereklye. Alig van olyan katolikus templom, ahol valamilyen keresztereklye ne volna. Minden ereklye csak püspöki irat által hitelesítve érvényes. A barokk korban már elégséges volt az is, ha az ereklyét az eredetihez hozzáérintették. Innét a sok keresztereklye. Az Egyház nem határozta meg az ereklyetartó alakját, ezért nagyon sokféle típus alakult ki. A középkorban szerették a szarkofág, illetve a koporsó alakút, később kedvelt volt az a forma is, amely követte annak a testrésznek a formáját, amelyből az ereklye származott: így készültek fej-, kar-, láb-, ujj, stb. alakú ereklyetartók.