Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)

KATALÓGUS - I. Ereklyekultusz

1-2. Ereklyetartó-triptichon két szárnya a Szepességből A domborművek 1360 körül, a festmények 1430-1440 körül A szárnyak fenyőfából, a domborművek hársfából, festve, pergamen mondatszalagokkal; az angyal, illetve Szűz Mária alakja konzollal 16 cm, az oltárszárnyak 39 * 10 cm Ismeretlen helyről, valószínűleg a Szepességből. A Nemzeti Múzeumban 1939-ig, majd a Szépművészeti Múzeumban 1973-ig Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 55.878. 1-4 Az oltárszárnyak belső oldalán az Angyali üdvözlet domborművei: az Angyal baljában „Ave Maria gratia p(lena)" feliratú mondatszalagot tart, Szűz Mária imára kulcsolt kézzel fogadja a köszöntést. A domborművek konzolon, gótikus fülkekeretelésben találhatók. A szárnyak felső részén lévő mélyedésben egykor ereklyék voltak, melyeket a mondatszalagok piros és kék feliratai megneveznek. Az ereklyéket szarulemezzel fedték le, melyből maradványok találhatók a kovácsoltvas szögek alatt a sarkokban. A Szűz Mária fölötti rész feliratai a következők: legfölül: „Stephani" középen: „Blasii* Henrid im(p)erato(ris)" legalul: „Adriani«Maur(icii et soci)orum" Az angyal fölötti részben csak a legfelső mondatszalag maradt meg, amelynek felirata: „XI milia", mely valószínűleg a Tizenegyezer Szűz vértanúra utal. A Szűz Mária feletti rész Szent István protomártír(?), Szent Balázs, Szent Henrik császár, Szent Adorján, valamint Szent Móric és társai relikviáit tartalmazta. Szent Adorján és Szent Móric kultusza, amely a magyarországi helységnevekben is nyomon követhető, az egész Árpád-korban virágzott. A bakonybéli bencés monostort Szent Móric tiszteletére maga Szent István emeltette. II. Henrik, Szent István sógora, a későbbi császár miatt felmerülhet, hogy a „Stephani" megjelölésben nem Szent István királyról van-e szó, a felirat azonban erre nem ad biztos támpontot. A feliratok a szentek kultusza és a betűtípusok alapján egyaránt megfelelnek a faragványok stílusából adódó 14. századi datálásnak. Az oltárszárnyakat 1430-1440 körül felújították, ekkor készültek a festmények, a tönkrement korábbiak helyére. A 14. század folyamán az ötvösművű ereklyetartók szerepét átveszik a magánájtatosságot szolgáló házi-