Mikó Árpád – Sinkó Katalin szerk.: Történelem-Kép, Szemelvények múlt és művészet kapcsolatáról Magyarországon (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/3)
TANULMÁNYOK - SINKÓ KATALIN: Historizmus - antihistorizmus
A históriakép hagyományai a 19. században A történelmi jelenetek még a 19. században is sok mozzanatot megőriztek - a 17. századra, Poussin és követőinek tanításaira visszavezethető - akadémiai műfajelmélet követelményeiből, amelynek alapjául a költészet, a retorika és a drámaelmélet szolgált. 13 Poussin képei nem csupán különböző történetek képi felidézései voltak, hanem az általa megfestett mitológiai vagy bibliai szcénák többes jelentésűek: allegóriák és egyben morális példázatok is (exempla virtutis). A „história" műfajelméletének igazi terrénuma az udvari művészet, célja pedig a királyi „gloire" reprezentációja, az állam vagy a dinasztia dicsőségének a művészet eszközeivel való kifejezése. Charles Le Brun és más udvari művészek a história és allegória sajátos ötvözeteként olyan képeket festettek, amelyek - noha tárgyukat az antikvitásból merítették nyilvánvalóan a jelenre, az uralkodóra utaltak. A história allegorikus alkalmazásának példájaként Ekkehard Mai az 1662-ben festett Darius famíliája című Le Brunfestményt említi, melynek témája voltaképpen Nagy Sándor nagylelkűsége a legyőzött Darius családjával szemben, s melyben Nagy Sándor alakja nyilvánvalóan XIV. Lajos személyes „magnanimitas"-ára való utalás. 14 A 17. századi históriaképek közönsége a művelt udvari ember (gentilhomme) volt, s ez a mozzanat a későbbiek során megnehezítette, hogy a szélesebb közönség is megértse ezeket a históriai tárgyú allegóriákat. A 18. század közepén a francia akadémián ezért ismét viták középpontjába került a históriai képek témája, amelyet a kiállítások megindulásával az új művészeti publikum igényeihez is hozzá kellett igazítani. Michel François Dandré-Bardon, La Font de Saint Yenné és más akadémiai professzorok, kritikusok és írók olyan témaköröket ajánlottak a festőknek, amelyek kidolgozásával alkalmazkodni tudtak az új közönség műveltségéhez, miközben továbbra sem szorult háttérbe a históriafestészet korábban megfogalmazott célja: a morális példa. A 18. század közepétől új szempontként merült fel a históriai hűség kérdése, ekkortól az ókori görög vagy római jelenetekkel kapcsolatban igénnyé vált a történeti rekonstrukció. A festők, a növendékek és a művelt laikusok tájékozódását elősegítendő több enciklopédikus művet jelentettek meg ekkor, ezekben megtalálhatók voltak az egyetemes történelem, különösen az ókor művészi feldolgozásra érdemes tárgyai. 15 A francia akadémián a história műfajával kapcsolatosan zajló viták, tanítási programok és kézikönyvek szélesebb körben is hatottak, hiszen ez az akadémia más európai királyi vagy császári intézmények mintája volt. A magyar művészképzést sokáig biztosító bécsi császári akadémián is jórészt a francia akadémia oktatási metódusait követték, s Párizsból származtak a növendékek rajzképzéséhez szükséges mintalapok és öntvények is. 16 A nemzeti történelem csak a 18. század végétől, s főképpen a 19. század elejétől kezdve vonult be a históriafestészet témái közé, s néhány évtized alatt annak mondhatni kizárólagos tárgyává vált. Az európai egyetemes témáktól való elfordulás és ezek helyett a nemzeti programok megjelenése közvetlen kapcsolatba hozható a francia forradalom és a napóleoni háborúk után megváltozott történelemszemlélettel, s a nemzeti törekvések megerősödésével. A 19. század elején a művészek egyre inkább úgy tekintettek az ókor addig mintaként tekintett hagyományaira, hogy azok voltaképpen egy lezárult korszak szülöttei, amelyeknek a jelen modern világára nézve semmiféle vonatkozása nincs; a történelem kontinuitása a forradalommal megszakadt. 17 A történetírók ezt a szakadást azzal is kifejezték, hogy saját századukról - például Barthold George Niebuhr a bonni egyetemen tartott előadásaiban - mint a „forradalom koráról" beszéltek. 18 A nemzeti történelem témáinak feldolgozását programszerűen a nazarénusok tűzték ki célul. A Rómában élő Peter von Cornelius és huszonhat további művésztársa 1814-ben emlékiratot intézett Metternichhez Bécsbe, Lajos bajor koronaherceghez és Karl August Hardenberg porosz államkancellárhoz a monumentális nemzeti művészet támogatása érdekében. 19 A nazarénusok monumentális festészeti programjaikat a húszas évektől kezdve Münchenből és Berlinből kapott megbízások nyomán meg is valósíthatták. Corneliusnak és tanítványainak a müncheni Glyptothek és az Alte Pinakothek számára festett freskói évtizedeken át mintául szolgáltak más városok múzeumi programjaihoz. 20 A bajor koronaherceg első megbízása Cornelius számára a müncheni Glyptothek dísztermeinek kifestésé (1818-tól) volt, melyet a később uralkodóvá lett I. Lajos saját szoborgyűjteménye számára építtetett, majd a nyilvános múzeumként szolgáló Alte Pinakothek loggiájának freskódísze (1830) következett. Ez utóbbi programjánál jelent meg először az igény, hogy ne csak a művészek személyével kapcsolatos történeteket ábrázolják, hanem a képsorozat egyben a művészet fejlődését is érzékeltesse a középkori kezdetektől a reneszánsz koráig, a csúcsponton Raffaellóval és Dürerrel. 21 A fő képeket kísérő arabeszkfrízek dekoratív és allegorikus képei is a fejlődés egyes fokozatait szemléltették. Másféle megoldást alkalmaztak Cornelius tanítványai a bonni egyetem aulájában az egyetemi fakultásokat ábrázoló freskókon, mely az első porosz állami megbízás volt Cornelius számára 1823-ban, aki azonban csak a képek tervezésében vett részt. 22 A bonni egyetem fakultásképei - a program megfogalmazása szerint - a történelem átfogó keresztmetszetét kívánták nyújtani, oly módon, hogy a különféle diszciplínák fejlődését egy-egy kép segítségével szemléltették. Ezeket a képeket maga Cornelius „történeti-szimbolikus felfogásúnak" nevezte. 23 Az egyenként körülbelül hét méteres képek mindegyikének középpontjában a tudományágat szimbolizáló allegorikus nőalak trónol, köré gyűlnek az illető szak különböző időben élt jeles képviselői. A Teológiát megszemélyesítő figura kezében könyv és kormánypálca van, a Jogtudomány mérleget és kardot tart a kezében, az Orvostudományt Iziszként ábrázolták, a Filozófia nőalakját az Igazság szokásos attribútumaival, sugárkoszorúval és felemelt fátyollal ékesítették. A bonni képek programjában az egyes fakultásokat nemcsak ezek az
