Az Ernst-Múzeum kiállításai 1947-1954

Pór Bertalan, 1953. október

hirdeti — ezen a földön. A Tiszta szerelem két szemérmes férfialakja olyan magasra helyezi a nőt, amilyen alacsonyra a kapitalizmus korának valósága helyezte. A két nagy kép az adott helyzettel ki nem békült, küszködő művész nehezen megfogalmazható kívánságát, vágyakozását fejezi ki. Az Állami Vásárlóbizottság tagja volt akkor Szinyei-Merse Pál, aki nagyra becsülte a Családo, és megvásárlásáért harcolt. Azonban még az ő tekintélye sem volt elég a Tisza István által szított ellenállással szemben. A három nagy kompozíció azonban ráterelte a figyelmet Pór monumentális készségére és ezek alapján megbízást kapott Márkus építésztől az épülő Népopera színpad-oromfalának díszítésére. A 11 méter hosszú panneaut az Iparcsarnokban festette és 1912-re készült el. A kompozíció középpontjában egy lantos női figura áll és jobbra-balra női és férfiaktok szépen fűzött csoportja. A panneaut megsemmisítette a fehérterror képromboló dühe s ezért csak eredeti nagyságú kartonját tudjuk bemutatni. A magyar állam 1913-ban Berlinben kiállítást rendezett s ott Pór Bertalan ismét a Családdal vett részt, amelyet bár mindvégig úgy érezte a művész, hogy nem fejezett be, de amely vándorolt, ahogy egyszer kiadta kezéből. 1914 márciusában Bécsben a , Kunstsálon Brükoban Berénynyel és Tihanyival rendeztek együttes kiállítást, amelyet a kritika nagy rokonszenvvel fogadott. I)e rámutatott arra is, hogy formanyelvük nem kiforrott s ,,az extremnek és a tiszta tradíciónak eredeti keveréke". Még ez évben a Sanfranciso i Világkiállítás művészeti igazgatója, Lawriek Pesten járt és meglátogatta műtermében Pórt. Elvitte magával az összes nagy kompozíciókat, tehát a Családot, a Hegyi beszédet, a Tiszta szerelmet, a Népopera-kartont és hozzá három rajzot és ezeket külön teremben állította ki. Az első világháború kitörése megakadályozta a kiállítás sorsáról való értesülést s a képek maguk ott rekedtek. Csak tíz év múlva, 1924-ben a csehszlovák kormány közbenjárására kerültek vissza. 1914 szeptemberében bevonult a 32-es tüzérezredhez és 1915-ben a frontra vitték. Sokat rajzolt, de csak 1917-ben kerítették sorát, hogy a sajtófőhadiszállás keretében front rajzolóként dolgozhassék. Még 1916-ból származnak azok a rajzai, amelyek később egy 1 (3 litografált lapból álló albumban kiadásra kerültek. E lapok közt néhány megrendítő darab van. Nem a csata hevét, vagy az osztrák-magyar hadsereg „győzelmes előnyomulását" mutatja he, hanem a háború nyomán elcsendesedett, elembertelenedett világot. Elhagyott szekereket, üres falvakat, felszaggatott földet rajzolt, közömbösen dolgozgató katonákat, tehát azt a következtetést, amit humanista szemlélete erről a háborúról diktált, hogy: „van aki veszít és nincs aki győz". Állásfoglalása 10