Az Ernst-Múzeum kiállításai 1947-1954

Pór Bertalan, 1953. október

áramlatokhoz kapcsolódtak. Hogy ez mennyire jelentős volt akkor a magyar művészetben, arra jellemző a korabeli sajtó határozott állásfoglalása, akár igenlő, akár tagadó irányban. Az „Egyetértés"' bon (1909. dee. 31.) Relle Pál úgy üdvözli a kiállítást, mint hatalmas lépést a fejlődésben és számolva a hivatalos kritika elmarasztalásával, ezt írta : ,,Eszembe jut a barbxzoniak első fellépése. Az akadémikusoknak öklükbe szaladt a meglepetés kellemetlensége, amely egyszeriben porba döntötte a régi igazságok mohos bálványait. A nyárspolgári ízlésnek jól felszerelt tájképei eltűntek, s az öntudatra ébredt francia művészek a saját egük alatt vágtak neki a természet megismert sének \ Pesti Hírlapban Kezeli-Kovács László szatírát írt a kiállításról é> horribile dict-u intézi a kiállítók jelszavát : ,,.4 természet hívői vagyunk. Xem az iskolák látásával másoljuk. Értelemmel merítünk belőle." Vztán megállapítja, hogy „ez a kiállítás az apache-festészet csimborasszója !" Egyik végletes nézet sem képviseli a valóságos helyzetet, mert bár igaz, hogy a nyolc művész fellépése „mohos bálványok" ledöntését célozta, forradalmisága nem volt termékeny, nem volt előremutató és döntően nem volt igaz, hogy „nem az iskolák látásával másolták a természetet", mert éppen hogy a poszt impresszionizmus látásával közeledtek a természethez. Ez a nyolc művész, aki első fellépésével ilyen mértékben fel zaklatta a művészeti közvéleményt, jónak látta szervezett formában csoportot alakítani és létrejött a „Nyolcak", amelynek tagjai Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly. Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos voltak. A Könyves Kálmánnál rendezett önálló kiállítását 1911-ben meglátogatta Tisza István volt miniszterelnök, aki felháborodva fordult ki az ajtón és sajtókampányt indított a modernek ellen, névszerint aposztrofálva a „vadak" között Csók Istvánt, Rippl Rónai Józsefet és Pór Bertalant, de még Szinyei Majálisát is kikezdte, ami 1911-ben már több mint konzervativizmus. A művészek óriási fölénnyel utasították el az illetéktelen beavatkozást és némelyikük maró gúnnyal utalt Tisza gyakorlatlanságára a művészet megítéléséhez szükséges látási gyakrolat.ra és érzékenységre. Sok haladó és nem haladó művész szólt hozzá Tisza kirohanásához, de a legelevenébe találó Vágó József építész, a korszak nagyon tehetséges és nagyon művelt művészének pár