Az Ernst-Múzeum kiállításai 1947-1954

Glatz Oszkár, Kunffy Lajos, 1953. március

A legidősebb festőnemzedék két tagjának életműve kerül most bemutatásra az Ernstmúzeumban. Glatz Oszkár 81 éves. Kunffy Lajos pedig 83. Mindketten töretlen munkaerővel folytatják művészi tevékenységüket. A felszabadulás után, különösen a fordulat évét követő fejlődés a szocialista realizmus felé megélénkítette alkotókedvüket. A valósághű ábrázolás követelményei gyakorlott mestereket kapcsoltak be általuk a művészeti életbe. A szocialista realista alkotómódszer elterjedése több, mint félévszázados működésük teljesítményeit igen becsessé tette, mesterségbeli tudásuk élő hagyományt jelent. A természet és az ember megfigyelése biztosította tevékenységük szilárd alapját, erre épülve tudták kialakítani a magyar táj megjelenítését, a dolgozó parasztság életének jellemzését. Az elmúlt ötven esztendőben, művészetünk történetének e nehéz és ellentmondásos korszakában Glatz Oszkár és Kunffy Lajos képei megőrizték az életszerű, reális szemlélet jellegzetességeit, dacoltak a torzító formalizmusok kísértéseivel szemben, közérthetően és jóleső hatással szóltak a tárlatlátogatókhoz a magyar vidék sajátságairól, az egyszerű emberekről. Glatz Oszkár és Kunffy Lajos legutóbb készült festményeit a születő új világ eszméi ihlették meg. Glatz Oszkár volt az, aki a békeharcos témakörben az egyik legnépszerűbb kompozíciót festette meg, koreai és magyar úttörők barátkozását. Kunffy Lajos az új falu új típusaival foglalkozik, elkészítette a somogytúri tanács elnökének portréját, kedves jellemzést adott népi rendőrségünk egyik tizedeséről. Glatz Oszkár a paraszti emberábrázolás eredményeivel írta be nevét a magyar művészettörténelembe. A dolgozó falusi nép köréből vett alakok megfestésével sok adalékot szolgáltatott parasztságunk típusainak a megfogalmazásához, megismeréséhez. Ha valaki századunk első felének vidéki embereit tanulmányozni akarja, történelmi hitelességű dukumentumokat keres róluk, kutatásaihoz hasznos támpontokat meríthet Glatz Oszkár művészetéből. Mesterünk főként az öregeket és a fiatalokat ábrázolta, s a falusi ember viszonyát a tájhoz. Számos kompozícióján a nagyszülőket és unokáikat szerepelteti együtt, idilli életképben a múltat és a jövőt. Az emberábrázolás terén éppen ezért különösen a falusi öregek és fiatalok típusalkotásához járult hozzá Glatz Oszkár életműve. Találóan jellemzett egy-egy idősebb parasztasszonyt vagy pásztort, arcukon nehéz sorsuk tapasztalatait és az azokból leszűrhető bölcseséget jelenítette meg. A fiatalok jellemzésében a szépség az uralkodó elem. Követendő az a lelkessége, amellyel a nép gyermekeinek rokonszenves tulajdonságairól számok be, a dekadens torzítások divatjának az idején természetes derűvel fogalmazta meg az ifjúság egészséges üdeségét. Azt mutatta be, hogy milyen sok szép fiú és leány él a falvak szegényes házaiban, s hogy ezt a sok szépséget, népi tisztaságot mennyire meggyötörte, megnyomorította a kegyetlen kizsákmányolás egy-egy élet viszontagságai között, az öregkor idejére. Felszabadult hazánkban megvan a lehetőség arra, hogy a népben rejlő erőket és szépségeket megőrizzük, kifejlesszük. Glatz Oszkár újabb műveiben dolgozó parasztságunk iránt megnyilvánuló szeretet, bizakodóbb é; derűsebb kifejezést kapatt. Figyelemreméltó törekvést képvisel Glatz Oszkár a népművészet értékeinek megörökítésével. Szinte tudományos körültekintéssel és alapossággal tanulmányozta a falusiak viseletét, szokásait. A ruhák, textilanyagok, hímzések, szőttesek, varrottasok ábrázolása nála lelkiismeretes kutatómunka következménye. A népviselet szerepeltetése festészetének szerves része, hozzátartozik az emberek és környezetük képszerű hitelesítéséhez. Glatz Oszkár budapesti, müncheni, párizsi tanulmányai után Nagybányán tökéletesítette a valóság visszatükrözéséhez szükséges tudását. Itt példamutató megoldásokat talált a természetes megvilágítás és hamisítatlan színezés alkalmazásában. A fák, lombok eleven zöldjei, a tört napsugár lilás árnyalatai, a levegőt érzékeltető bontott fény átmenetei érzékletessé tették festményeit. Eg&z pályáján megőrizte a szabad természet festői gazdagsága iránti rajongását. Ez a természetesség, közvetlenség élő hagyománnyá általánosul hat mai művészeti életünkben, a tájak felidézésében, az emberek beállításában 3