Az Ernst-Múzeum kiállításai 1940-1946

Jelenkori francia festőművészek

közt, akik felszólítást kaptak, hogy egy, legfeljebb két jelen­tős képpel vegyenek részt a kiállításban, senki sem lehetett idősebb ötven évnél, a képek kiválasztásának idején. Bármit tartsunk is róla a legelső pillanatban, az ily elhatárolás semmikép sem mesterkélt; sőt inkább, ha meggondoljuk, megfelel egy bizonj 7os valóságnak. Hogy ezt megértsük, pró­báljunk csak mégegyszer hátrafelé nézni, arra a fényes cso­portra, amely magába foglalva a ,,fauve"-okat, a post­impresszionistákat és a kubistákat, körülbelül huszonöt éve s minden különbség ellenére egyetlen szilárd egységbe olvadt, s míg legfiatalabb tagjai is közel járnak a hatvan évhez, nesztora, Bonnard, bámulatos frisseségével sem leplezheti, hogy már hetvenhat esztendős. Már most ebben a csoport­ban egyetlen festő sem foglalhatna helyet az ebben a kiállí­tásban bemutatott festők közül. Talán nem is ann\ Tira élet­koruk akadályozná őket ebben, mint inkább az a tagadhatat­lan tény, hogy egyrészt különbségeik, másrészt az idősebbektől nyert egyforma hatások ellenére, mindnyájan más mozgalom­nak, másféle szellemnek a részesei. Hogy miben áll ez a különbség, ezt próbáljuk most meghatározni tanulmányunk folyamán. Valamit, mindenesetre, azonnal meg kell állapítanunk: e kiállítás látogatói ne várják, hogy itt annak az egyenérté­két találhatják, amit 1937-ben, a Párisi Kiállításon, a Petit Palais káprázatos termei nyújtottak nékik, mert ebben az esetben meglehetősen csalódnának. A megújulás változást jelent, sőt sokszor erőszakos szakítást is a megelőző kutatá­sokkal vagy eredményekkel. Csakis ebből a szempontból ítélhetjük meg tárgyilagosan a francia festészet változatos arculatát, úgy, ahogy e kiállítás száztizenhárom képe is mutatja. De mivel itt oly művészekről van szó, akiket nagy több­ségében a magyar közönség még nem ismer, az első kérdés: pontos-e a kép, amelyet e válogatott képsorozat ad vagy adni próbál? Az ilyfajta kiállítás, több okból, amelyek közt anyagi okok is szerepelnek, nem tűzheti ki céljául, hogy mindenkép teljes legyen. Nem titkoljuk, hogy több olyan művész hiány­16

Next

/
Oldalképek
Tartalom