Az Ernst-Múzeum kiállításai 1940-1946

A Szinyei Merse Pál társaság jubiláris kiállítása

kezest és megértési a szellemi élet sok közös érdekű eriiletén, abban a ramenyben, hogy a szellemi közeledés jobb idők számára talán más súlyos kérdések megvitatását és megoldását is előkészítheti. Uj és okos szellem, a lelkek békéjének szelleme, a művelődés közös útjain való talalkozásnak keresése vájjon kikhez illenék jobban, mini hozzánk, akiknek mindent meg kell tennim, hogy enyhítsük és feledtessük a közelmúltat, amikor az őrület, az ámítás és a kegyetlenség táborának utolsó csatlósai lettünk. És a fennhéjázás és sovinizmus szellemének kiirtására melyik népnek lenne több oka mint nekünk, akiknek politikai vezetése olyan szörnyen megbukott a népek imént lezajlott nagy érettségi vizsgáján? Másrészt abból, hogy vezetőink okialansága odakötötte sorsunkat a vesztébe rohanó Németbirodaloméhoz és ezzel példátlan szerencsétlenségbe taszított bennünket, vájjon ebből azt a következtetést vonjuk-e le, hogy most már elszakadjunk nemcsak Németországtól, hanem az egész nyugattal meglazítsuk kötelékeinket? Ami különösen a művészetet illeti, távolodjunk el a francia művészei dicsőséges alkotóinak lelkei edző, szellemet élesztő, izlést nevelő példájától, mely 100 év óta fároszként világított a messzeségből nekünk? Sohasem óhajtottuk, hogy egyetlen oldalról jövő idegen befolyás irányítsa a művészetünk fejlődését, de meg vagyok győződve, hogy ostobaságot újabb ostobaságával tetőznénk, ha kifelé vonulnánk abból a szellemi övezetből, ahonnan annyi ragyogó tehetség fénye sugárzik felénk, ahc-nnan olyan szárnyaló törekvések, termékeny mozgalmak indultak útnak és ahol olyan maradandó eredmények születtek, mint sehol egyebütt. Szinyei géniusza, mely keleten fogantatott, de nyugaton nevelődött és érett meg, világosan és természetesen mutatja nekünk azt az utat, amelyen járni a mi sorsunk és történeti rendeltetésünk, s ennek az útnak nyugat felé való megnehezítése oktalanság lenne, és sok egyéb bajok között is újabb szerencsétlenség. Szinyei most tovább megy a halhatatlanság útján. Mielőtt elválunk tőle, hajoljunk meg előtte hódolattal, szeretettel és azzal a fogadással, hogy nem felejtjük el tanítását Fény nevére, áldás emlékére! 1945 július 1. Petrovics Elek.