Az Ernst-Múzeum kiállításai 1940-1946
A Szinyei Merse Pál társaság jubiláris kiállítása
geniere tekinteni, aki újra hirdeti és nyilván példázza azt a régi igazságot, hogy az egyéniség a művészet legtöbb erténtermelo tényezője, hogy az egyéniség értékével és erejével lépést nő vagy süllyed az alkotás értéke, s hogy művészet tulajdonképen annyi, mint egyéniség. Az egyéniség azonban csak a szabadség levegőjében fejlődhetik, az igazi művész nem követhet mást mint telkének belső parancsát, és nem járhct más úton, mint a teremtő képzelet szabad ösvényén. Egyéniség és művészi szabadság — ez a két eszmény világit felénk Szinyei művészetéből, ősi eszmények s ha ma talán nem is divatosak, mi azt hisszük, hogy igazak és a tiszta művészetnek éppen olyan elemi feltételei mmt az öleinek a napfény és a levegő. Attól a nagy egyéniségtől, amelyet Szinyeiben csodálunk, elválaszthatatlan az ö magyarsága. Sovinizmus nélküli, de tősgyökeres tagja volt nemzetének. Ez a nemzet az imént botor módon intézte sorsát és ez a szörnyű eltévelyedés sokakai arra indít, hogy nemcsak a most lepergett évek magyar politikáját ítéljék el, hanem a múltban is csak hibát keressenek és félretéve a történeti szemlélet elemi követelményeit, a mai gondolkodás szerint lássák és bírálják más időknek más erkölcseit. Pedig a magyar múltnak sok fényes lapja van és nem tudom, hogy a Szinyei születése óta letelt 100 évben melyik kisebb nemzet tudna annyi kitűnő történeti alakkal dicsekedni mint a magyar. Szinyei-re feltekintve, jusson eszünkbe Kossuthnak, Deáknak, Eötvösnek, Kemény Zsigmondnak az emberség és liberalizmus nagy magyar zászlótartóinak Magyarországa. A roppant süllyedésből, amelybe jutottunk, meneküljünk hozzájuk és példájukon igyekezzünk visszaszerezni eltékozolt hitelünket és tisztes helyünket az európai népek családjában. Igen, európai kötelékeinkre is gondolnunk kell, ha köztünk jár Szinyei szelleme, amelyben olyan gyönyörű összhangban forrott össze a magyarság zamatja az általános európai szabással. Hogyan állunk ma ezzellÉrezzük, hogy új szempontok, új kötelességek követelnek kielégítést. Többet kell törődnünk olyan népek kultúrájával. amelyeket elhanyagoltunk cdd'g. Nem lehet eléggé hangoztatni, mennyire bölcs és üdvös az a törekvés, hogy építsük ki jobban az ös~7?kötő hidakat sorsunk természetes osztályosain, keleti, északi, déli szomszédaink felé, keresve az érint-