Az Ernst-Múzeum kiállításai 1937-1939
Bernáth Aurél
Mint mondtam: az ilyen beállítottság nem új és nem jelent még művészi kvalitást. Csak azért említem, mert ez a körülmény befolyásolt minden belső művészi kérdésnél. Ebből következett az, hogy nem érdekelt a „személyi", a „személyhezkötött", a „pszihológiai", a „momentán," — csupa olyan dolog, amely a naturalizmus-impresszionizmus világát alkották. Az az „érzékletes látás" pedig, melyre annyira törekedtem, éppen az impreszszionizmusnak a legjellemzőbb vonása. Az impresszionizmus eredményei azonban sem rám, sem az előttem járó generációra nem maradtak hatástalanok. Az impresszionizmus nemcsak új látást jelentett és főleg nemcsak új témakört. Hanem új formanyelvet, új kifejezési eszközt is. Már új ideálok voltak a festészetben, mikor ez a formanyelv ahelyett, hogy elkopott volna, mindinkább használhatóvá lett s új tartalmak tudtak alája csúszni. Az impresszionizmus u. i. amellett, hogy a színérték kérdésében hihetetlen gazdagodást, közvetlen és lapidáris előadásmódot is vezetett be, egészen új optikai alapokra helyezte a festőknek a jelenségekhez való viszonyát. Ez a magatartás aztán értékes hagyatékként volt továbbfejleszthető. Tehát mikor arról beszélek, hogy az impresszionizmus öröksége élő és ma is ható, akkor erre gondolok. Ez a kapcsolatom vele. De meggyőződésem is az volt, hogy az impresszionizmusban kibontott festészeti felfedezések átértékelve nagy gazdagodást jelenthetnek a jövőben, ha azt tovább tudnám fejleszteni és saját világom kifejezésére használni. Űgy éreztem, hogy szegényes és fakó világba kerültem volna enélkül. Az évek folyamán tehát, — már amennyire az ember festészetét kormányozni tudja, — mindinkább arra törekedtem, hogy világos és egyszerű fogalmazás mellett a lehetőségig gazdagítsam képeim színkultúráját. Ezen a területen sok festő hatott rám. Leginkább Cézanne, akinek differenciált festészetét mindig nagyon szerettem. De nem utolsósorban a nagybányai iskola alapítóihoz is erős szálak fűznek, nemcsak a természetszemléletnél, de felfogásban is. Örömmel vallom tehát igazán az ő tanítványuknak magamat, .. . vájjon elfogadnak-e? De nehéz idők voltak ezenközben. 6