Az Ernst-Múzeum kiállításai 1937-1939

Bernáth Aurél

körül történik a forgás: egyéniségünk centruma körül. De tartsuk csak érdeklődésünk körében énünket úgy, ahogy mozog. Azt hiszem, ez a helyesebb módszer. Itt mindjárt egy általános felfogásba ütközöm. Manapság a festők szégyenlik és a kritika értékcsökkentőnek tartja azt, amit a festő máshonnan merít. Milyen hamis ez a felfogás! Festő látni csak festőtől tanulhat. Természetes a régiek álláspontja volt, az iskolák szerves fejlődésével, ahol a szellem szellemre épített és építhetett meghurcoltatás nélkül, míg önnön arculatához juthatott. Az én generációm azonban a mult századnak súlyos és egészségtelen tehertételével indult útjának. Valamennyire is elfogadható festő akkor az volt, aki úgyszólván egyszerre, teljes fegyverzetben pattant ki a művészet istennőjének agyából. „Egyéni", — mondták s ennek a jelzőnek elérése a legáhítottabb volt. Pl. az első művészeti mentorom rá akart beszélni, hogy dupla vonallal rajzoljak, csakhogy „egyénibb" legyek. A századvég ilyen egyéniséghajszájának a szecesszió és az absztrakt művészet lett azonban a következménye. Ifjúságom legfogékonyabb korára esett az absztrakt művészetek feltűnése és térhódítása. Fiatal és műveletlen voltam. Nagybányai tanulmányaimat a katonáskodás, a háború szakította félbe, s mire leszereltem, önálló festőnek képzeltem magam, ki saját lábán jár, s aki már nem tudott oda visszatalálni, ahová pedig nagyon okos lett volna visszajutnia: Nagybányához. Teljes öt évem a leghajszoltabb kísérletezések közt telt el. Szinte reménytelennek tartom, hogy meg tudjam állapítani, hová is akartam eljutni. Ugyancsak reménytelennek a „korszellem" vizsgálatát, amivel akkor s még ma is oly könnyen magyaráznak jelenségeket. Csak arra emlékszem, hogy szinte elérhetetlen távolságokat és szintézist akartam elérni, valami éterikus lebegés és könnyedség köntösében. A földet nem rúgtam ki teljesen magam alól, de a jelenségek önmagukban csak átértékelt szerephez juthattak a nagy összefoglalásnak kifejezése érdekében. Festészet volt-e ez, vagy se, ma sem tudom. Öntépe4